Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Idén lenne 20 éves

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy televízió. Idén lenne 20 éves, ha két évvel ezelőtt nem szüntetik meg. Volt egyszer egy stáb, amely 1986. február 20-án munkához látott, hogy a város életét dokumentálja. A levéltári archívumban 18 év híradós és magazinanyagai pihennek. A Győri Városi Televízió munkatársai 18 éven keresztül hűségesen szolgálták a várost, a kezdetektől igyekeztek megörökíteni minden rezdülését, a fejlődés mellett a leépülést is, s hivatásukat a legszámkivetettebb körülmények között is nagyon szerették, ahogy a televíziót is. Aki nem élte át, nem tudja elképzelni, milyen izgalmat jelentett a napi adás összeállítása, a kihívás, hogy ennek a gyönyörű városnak minden értékét hűen adják vissza az itt élők számára. Hogy a városi tévé tényleg a városé legyen, annak minden polgáráé, hogy a városi tévé közkinccsé váljon, ahol a gazdaság, a kultúra és a sport kedvelői is megtalálják a kedvük re való műsort. Idén lenne 20 éves a Győri Városi Televízió, amely tönkretételének azok itták meg a levét, akik csak dolgozni akartak. Tehetségüket, kreativitásukat kibontakoztatni, emlékezetes produkciókat készíteni, amelyek közül jó néhányat máig is sokan idéznek fel szívesen. S hogy nem voltak alkalmatlanok a feladatukra, arra jó példa, hogy többen ma is tévéznek közülük országos csatornáknál. Akárhogy is, Győr szegényebb lett egy televízióval, amely nagykorúvá válásának évében, 2004-ben szűnt meg. Kár, hogy így lett vége...

Bakács László, a győri tv egykori szerkesztője
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 03.01.

Tovább olvasom