Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Idén indult a legtöbb önkormányzati csődeljárás

A helyi önkormányzatok 1996 óta, amióta a törvény erre lehetőséget ad, összesen negyvenegy esetben folytattak le csődeljárást, azaz adósságrendezési eljárást; 2010-ben eddig kilenc ügy kezdődött el - éves szinten az eddigi legtöbb - írta a Napi Gazdasági a Belügyminisztériumtól kapott adatok alapján.

A jogszabály, illetve az eljárás célja a helyhatóságok fizetőképességének, pénzügyi egyensúlyának mielőbbi helyreállítása. Egy önkormányzat (Bakonszeg) esetében már három, két önkormányzatnál (Bátorliget, Nágocs) pedig két alkalommal indult ilyen eljárás az elmúlt években. Az idén indult eljárásokból nyolc folyamatban van: Nick, Tiszaderzs, Neszmély, Sáta, Nemesvid, Jásztelek, Magyardombegyház és Somoskőújfalu esetében, míg Szigetvár adósságrendezése november elején befejeződött, a település megállapodott hitelezőivel.

A lap szerint a tizennégy év alatt elindult negyvenegy adósságrendezési eljárás továbbra is kis számot jelent ahhoz képest, hogy a törvény megalkotásakor tömeges csődöket vártak a szakemberek.

A tapasztalatok szerint azonban az önkormányzatok nem élnek a pontosan szabályozott adósságrendezés lehetőségével, inkább más megoldást keresnek. Jellemzően olyan kis falvak és községek indítanak ilyen eljárást, amelyeknek kevesebb bevételi forrásuk és pénzügyi lehetőségük van költségvetésük egyensúlyban tartására, mint a nagyobb településeknek

Olvasóink írták

  • 2. szocdem 2010. november 09. 13:48
    „Egyáltalán mi az hogy önkori csőd?

    Az önkori az államhatalom - ha tetszik egy cég leányvállalata. HA a jányka vergődik, a nagynak oda kel lnyomni a zsét.. Ez a normális! Nem embereket fenyegetni azzal, hogy megbukik az önkori... Agyrém, és gusztustalan! (Akik ezt kitaklálták, azok is kb úgy értettek a társadali-jözjogi rendszerekhez, mint én a kínai mosoda jegyzékhez..

    (Az MDF anno a meg nem értett kommunista Veress Péter körös művészekből alakult Lakitelken. Ők írták - kommunisták - a kapitalizmus honi szabályait! Tessék, itt az eredménye annak, amikor szájtépő bolsikra bízza az ország nmagát.)”
  • 1. fióka 2010. november 09. 11:46
    „megcsinltátok mszp&fidesz igen sikerült yeeeeee”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Nemzet: százmilliárdok tűntek el az országból

Évi két-háromszáz milliárd forint vándorolt Magyarországról külföldi bankszámlákra az elmúlt években. Tovább olvasom