Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a nemzeti konzultációra
Ez a legfontosabb ugye és vannak akik még tapsikolnak nekik
Lobbo71
Te mint a magaskeresetűek védőszentje szerint normális dolog hogy az ország nagy része minimálbérből él? Ja szerinted biztos adót csalnak. Én meg azoktól venném el a szavazati jogot akik minimálbérre jelentik be a munkásaikat mert ők az igazi adócsalók nem az aki fizetést kap. A többkulcsost meg eddig is elviselte az a szűk réteg eztán is el tudná viselni.
Az bizonyos, hogy ez a rendszer hosszú távon nem tartható fenn. (de gyanús, hogy középtávon sem) Amikor pedig akkora lesz a szakadék a kenyéren és vízen élők illetve a homáron és kaviáron élők között, akkor robban a bomba.
A szakképzett vagy legalábbis szorgalmas és többre, jobbra vágyó emberfajta pedig egy "kihalt" őshonos faj lesz csupán Magyarországon. Innen mindenki menekül, szó szerint. A szélsőséges és elvakult jobbosok kivételével. Ja! Még a nyuggerek maradnak.
Széééép jövő!
Ezért kell mindent szétverni,és elzavarni mindenkit,és akkor lehet egy újat építeni.
magyar----------------óhhh,nevetés van csak rajta.
Pano: 2014-ben sem lesz kire szavazni, ahogy 2010-ben sem volt. De ha visszajön az mszp, akkor én csomagolok aztán oldják meg az én pénzem nélkül. Nem fogom megint a fizetésem 70%-ával az adócsalókat támogatni.
Arra kíváncsi leszek, hogy 2014-ben, amikor itt lesz az ideje a tömeges véleménynyilvánításnak a zembereknél mennyire fog beütni az IQ csökkenés és esünk -a politikai vezetőinkhez hűen- amnéziába. Eltelt 2 év, de már most nem tudnám felsorolni a sok sz***, amit ezek csináltak (jó, ha megerőltetném magam, akkor persze). S én azért követem is a híreket, jobban, mint az átlag. Egyik "oldalnál" se foglalok politikailag állást, mert egyiket se a jobbot, se a bal által képviselt dolgokat nem látom járható útnak, de a fidesz 2 éve alatt többet öregedtem, mint az mszp 8 éve alatt!
S még hátra van ugyan annyi, Istenem segíts!
11. kisember1 !
Nincsenek "ingyenes" telefonok...azoknak is van havi díjuk.
Amúgy : valóban olcsóak...pl. a T-Mobile-nál havi cca. 1.000,- forintért 100 órát lehet - zárt körben - beszélgetni. ( Családbarát szerződés )
Gyakorlatilag nem lehet lebeszélni...
Hát, valahogy elvoltunk 20-25 évvel ezelőtt is kevesebb telefonálgatással, megoldjuk ezt is. Ha jól belegondolunk, minden apróságért hívogatjuk egymást, pedig csak egy kicsit várni kellene a személyes találkozásig. Így legalább többet beszélgetnek az emberek egymással személyesen:)
Mindez persze nem érvényes az üzleti életre, de ott is lehet racionalizálni. De ha ezt az adóterhet igazságosan akarták volna kivetni, forgalom alapján kellett volna. De nem ez a cél. Barátainkat nem hagyjuk fizetni.
A napokban 1 órámba telt, mire a hárombetűs internet-tv szolgáltatónál sikerült telefonon időpontot egyeztetni. A telebank felhívásánál percekig tart mire a legújabb ajánlataik után egyáltalán a menüben léphetek tovább. Ezen idők alatt is szépen ketyeg a percenkénti adó. Jó lenne a szolgáltatók ezen változtatnának.
Nesze ingyenes flottás telefonok cégeken és családokon belül.
hirdetés
