Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Idegen nyelven

Ifj. Orbán Aladár személyzeti tanácsadó
"Abszolút pályakezdő vagyok, s bár a nyáron már részt vettem három állásinterjún is, a legutóbbin ért némi meglepetés. A pályázatban feltüntették ugyan, hogy feltétel az angolnyelvtudás, de amikor a személyzetis egyik pillanatról a másikra angolra váltott, a torkomra forrt a mondanivaló. Aztán persze vettem a lapot és folytatódhatott a beszélgetés, de azóta is foglalkoztat a kérdés: általános ez a tesztelési forma vagy egyedi esetről van szó?" - kérdezi levelében Kovács Réka.

Régen elmúlt már az az idő, amikor elegendő volt a munkaügyön meglobogtatni egy papírost és máris intézték a nyelvpótlékot. Ma már legfeljebb a diplomát nézik meg, minden más feltétel esetén inkább a gyakorlati tudásra kiváncsiak, nem a papírokra. A leggyakoribb tesztelés a számítógép- és a nyelvismeret. Megnézik, hogy a pályázó valóban ismeri-e az előírt programokat (leggyakrabban ez a World, a Power Point, az Excel), és bizony tesztelik a nyelvtudást is.

Levélírónk nem egyedi esettel állt szemben, az interjú idegen nyelven való folytatása teljesen elfogadott, általános módszer. Nem az érdekli ugyanis a munkáltatót, a gimiben vagy az egyetemen sikerült-e vizsgát tennie vagy sem, hanem, hogy képes-e a pályázó azon a nyelven valóban gördülékenyen kommunikálni, akár telefonon szóban, akár írásban e-mailben vagy szemtől szembe, váratlan helyzetekben is.


A legnagyobb hibát a pályázó akkor követi el a megbeszélésen, ha nem veszi a lapot. Nem az lesz a legnagyobb baj, ha vét egy-két nyelvtani hibát! Gond akkor van, ha kiderül, nehézséget jelent számára az idegen nyelven való kommunikáció. Találkoztam már olyan interjúalannyal, aki a hozzá németül beszélő személyzetisnek azt mondta, most váratlanul érte ez a nyelvi váltás, legközelebb majd felkészül erre. Mondanom sem kell, nem volt legközelebb... Találkoztam olyannal is, hogy a pályázó kerek perec kijelentette, bár bizonyítani tudja nyelvtudását, nem óhajt most ebből ízelítőt adni. Őt sem óhajtották foglalkoztatni...

Észrevételeiket, kérdéseiket továbbra is várom az orban.aladar@origo-santa.hu e-mailcímen!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékbilincs most már az egész városban lesz

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom