Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Húsz százalékkal emelkedik szerdától a kenyér ára

Nagyjából húsz százalékkal emelik a kenyér árát holnaptól a pékek a Magyar Rádió értesülése szerint. A döntés várható volt, hiszen az elmúlt hetekben ilyen mértékű emeléssel már a minisztérium is számolt.
A döntést elsősorban az európai aszály miatt megnőtt gabona, illetve lisztárak indokolják.

Augusztus elején 40 százalékkal emelkedett a liszt ára - mondta Verli József, a Pékszövetség szakmai titkára. A búza felvásárlási árának növekedése ráadásul előrejelzi azt is, hogy a drágulás ezen a szinten nem áll meg, hanem várhatóan október felé további lisztáremelést von maga után.

A szakember hozzátette: a liszt ára csak körülbelül egyharmada a sütőipari termelés összes költségének, ehhez jön még ugyanilyen arányban az energia, továbbá a munkabér, illetve annak közterhei is. Ilyen termelési körülmények között elkerülhetetlen, hogy a pékek emeljék az árakat - mondta Verli József.

Most egy kilogramm fehér kenyér előállítási költsége 145 forint körül van, akkor ez feltehetően 174 forintra fog emelkedni. Erre jön rá még a kereskedők árrése, amely szerényebb esetben is 20 százalék körül van, így a kenyér kiskereskedelmi ára ősztől szinte biztosan meg fogja haladni a 200 forintot.

Mivel a kukoricatermelés is igen gyenge az idén így atakarmáyn árának emelkedése miatt a húsok ugyancsak 10-30 százalékkal kerülhetnek többe, az állatartók előrejelzése szerint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngondoskodási stratégiák a nyugdíjra gondolva

Egyre népszerűbbek az egész élettartamra vonatkozó összetettebb befektetési stratégiák – a… Tovább olvasom