Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Hulladéklerakót adtak át Szegeden

Az összességében 38 millió euró, azaz csaknem tízmilliárd forintos Szegedi Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében hulladéklerakót és hozzá tartozó létesítményeket adtak át szerdán Szegeden.
Kiss Pál, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának vezetője az átadáson elmondta: jelenleg 13, a szegedihez hasonló nagyprojekt folyik az országban összesen 80 milliárd forint értékben. A 2007 és 2013 közötti időszakban 190 milliárd forint értékben építenek majd ilyen nagy hulladéklerakókat.

Botka László, Szeged polgármestere közölte: a fejlesztés 65 százalékát az Európai Unió, 25 százalékát a központi költségvetés, a fennmaradó 10 százalékot Szeged és a konzorciumhoz csatlakozott települések finanszírozták.

A 33 települést és csaknem 259 ezer lakost érintő beruházás 2004 májusában kezdődött. Először utakat, térburkolatokat, talajvízfigyelő kutakat létesítettek, majd a hulladék kezelésére alkalmas épületeket és berendezéseket, komposztáló-, szennyvíztisztító- és gázhasznosító üzemet építettek.

Hangsúlyozta: az előzetes számítások szerint a lerakó az új beruházásoknak köszönhetően még 40 évig képes ellátni feladatát. A program nem áll le, idén őszig megépülnek a még hiányzó szelektív hulladékgyűjtő szigetek, és várhatóan jövő év tavasszal elkezdik a felszámolt, régi hulladéklerakók rekultivációját is.

Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója elmondta, hogy a hulladéklerakó mellett létrehoztak egy évi 30 ezer tonna komposzt előállítására alkalmas komposztálót; az itt keletkezett anyag kiválóan alkalmas talajjavításra, szántóföldi felhasználásra, különösen a Szegeden és környékén előforduló rossz minőségű, futóhomokos földeken.

A projekt része egy napi 120 köbméter kapacitású szennyvíztisztító is.
A vizek tisztítása úgynevezett élőgépek segítségével történik, eleveniszap és speciális növénykultúrák biztosítják a szennyvíz tisztítását.

A beruházás része egy biogáz üzem is, amelyben a megépített gázkutak és az azokat összekötő gyűjtőhálózat segítségével a megtermelt évi 1. 500 ezer köbméter metángázt a gázmotorral hajtott 110 kilowattos generátor segítségével hasznosítják. A megtermelt elektromos áram a hulladéklerakó telep villamos-energia igényének egyötödét fedezi.

A térségben évi 61 ezer tonna építési és bontási hulladék képződik. A lerakó terhelésének és élettartamának növelése érdekében kialakítottak egy építési és bontási hulladék feldolgozó üzemet. Az óránként 40-90 tonna kapacitású törő és frakcionáló-osztályozó berendezéssel elérhető, hogy az eddig lerakásra került értéktelen hulladék értékesíthető, újrahasznosítható legyen.

A Sándorfalvi úti hulladéklerakót, ahová évente 250-300 ezer köbméter hulladék kerül, 1984-ben létesítették. Az évek során kiderült, hogy fejlesztés nélkül a telep nem képes megfelelő módon tárolni az ide érkező szemetet, ezért a szegedi önkormányzat 32 másik településsel és a Környezetvédelmi Minisztériummal közösen 1999-ben Európai Uniós támogatásra pályázott, sikeresen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munka és élvezet: hogyan szítsd fel a szenvedélyt?

Azt kívánod, bárcsak azon szerencsések közé tartoznál, akik gyermekkoruk óta tudják, hogy mivel… Tovább olvasom