Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Hová lett a Hunguest Travel?

Az idén a tavalyihoz (1,5 milliárd forint) képest a háromszorosára emelkedhet az üdülési csekkek összege, s a minimálbér szintjére, 50 ezer forintra emelkedett az adómentes értékhatár.
Már csak a portál: Az iroda január 1-jétől nyom nélkül megszűnt működni.
A hírt a Magyar Turizmus Rt. idei marketingbemutatóján közölték a minap Budapesten. A felső értékesítési határ eltörlésével egy négytagú család akár 200 ezer forint üdülési támogatáshoz juthat.

Január 1-jétől megszűnt

Az üdülési csekkeket az elmúlt években nagyrészt a Hunguest Travel irodái értékesítették, logikusnak tűnt hát, hogy a részletekről elsősorban ott érdeklődjünk.

Meglepődve tapasztaltuk viszont, s mint később kiderült, nem csak mi, hogy a cég győri, Bajcsy-Zsilinszky úti irodájánál zárt kapu, s a kirakatban csak egy kézzel odavetett tájékoztató fogadja az ügyfeleket: az utazási iroda január 1-jétől megszűnt. Ennyi, semmi több. Mindenki gondolhat, amit akar. Sebaj, legyinthetünk rá, már megint egy utazási irodával kevesebb, van belőle még bőven ebben a kis országban, nem ritka az sem, ha kiszorul a piacról egyik-másik. Az már azért mégiscsak furcsa, hogy a Hunguest Travel győri irodája úgy tűnt el a színről, hogy még a bérleti díjait sem fizette ki...

Jobb híján kipakolják

A Hunguest Travel győri irodája részére, mint megtudtuk, az Inno-Trade 98 cégtől bérelte a belvárosi helyiséget. Dr. Oláh Kálmán ügyvezető igazgató azt mondja, egészen novemberig nem is volt gond, azóta azonban nemcsak az ügyfelek, hanem ők is bottal üthetik a Hunguest Travel nyomát. A telefonokat nem veszik fel, az internetes honlap nem elérhető, nyilván megszüntették és csak a neve maradt meg, a budapesti központba címzett levelek sehová se jutnak el...
Nem a tartozás összege az igazán nagy, mondja dr. Oláh Kálmán, hanem hogy az irodahelyiség (még mindig berendezve, a Hunguest Travel portáljaival) ott áll elérhetetlenül, de a költségeit (például a fűtés) változatlanul fizetni kell. Az ügy már a bíróságra került, hátha mégis előkeveredik valahonnan a Hunguest Travel. Ha nem, nincs más megoldás: az Inno-Trade-nek fel kell törnie saját tulajdonú helyiségét, s kipakolni onnan az illetéktelen irodabútorokat.

Valami történt...

Kutakodásunk során egy csaknem egy évvel ezelőtti, 2002. február 26-án keltezett információhoz jutottunk (ennél frissebbre nem bukkantunk). Ezt kommentár nélkül idézzük: „Nem helyezte előzetes letartóztatásba a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsított Hunguest Vagyonkezelő Rt. három volt vezető tisztségviselőjét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság. A három vezető több milliárd forintos vagyonvesztést okozott a feltételezések szerint."

Van csekkiroda

Tovább keressük másokkal együtt, vajon mi is történhetett, pontosabban megyénkben vajon lehetnek-e kárvallottak. Ami azonban egyelőre a legfontosabb: a Hunguest Travel nélkül is léteznek az üdülési csekkek, s csakúgy, mint eddig, a Nemzeti Üdülési Szolgálatnak működik a győri, Csaba utcai (szakszervezeti székházbeli) „csekkirodája". Az érdeklődők itt készséges tájékoztatást kapnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Londonban bemutatták az Operaház fantomjának díszlettervé

Bemutatták Londonban az Operaház fantomja magyarországi előadásának díszlet- és rendezési tervét,… Tovább olvasom