Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Horvátország: idén is megtelik

Horvátországban valószínűleg az idén is ki lehet majd tenni a „megtelt” táblát. Az utazásszervezők legalábbis arra figyelmeztetnek, nyáron senki ne induljon útnak előre lefoglalt szállás nélkül. Déli szomszédunk népszerűségét szép tengerpartja és különleges szigetvilága mellett most már az is növeli, hogy a magyar határtól Zágrábig, illetve Isztria felé tovább, egészen Rijekáig eljuthatunk autópályán.

Hamarosan végig elkészül az új út Zadarig is, az idén összesen kétszáz kilométer autópályát adnak majd át, a nagy útépítések már Split felé haladnak.
 

Horvátországba évek óta beutazhatunk személyi igazolvánnyal, a határon általában nem kell sokat várakozni, arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a horvát vámosok a csomagtartóban felfedezett nagyobb mennyiségű élelmiszert büntetlenül nem engedik át. Arra hivatkoznak, hogy ugyanazokat a termékeket a horvát üzletekben is megvásárolhatjuk, tény, az ottani bolti árak átlagosan nem magasabbak a magyarnál, sőt néhány termékből még nagyobb is a választék. Pénzt nem nagyon érdemes itthon, előre váltani, hiszen Horvátországban jóval kedvezőbb áron vehetünk kunát. (Egy kuna most hivatalosan 33 forintot ér.) Eurót vinni is fölösleges, a forintot mindenütt váltják, nemcsak bankokban, de a szállodákban meg a postákon is, és még a legeldugottabb kis szigeteken is működnek bankautomaták. A szállások árát ugyan gyakran euróban tüntetik fel, de természetesen kunával is fizethetünk.

Zágrábba és Splitbe naponta mennek vonatok. Most már Budapestről is járnak menetrend szerinti repülők Splitbe, és több olcsó fapados járatot hirdetnek a horvát tengerpartra. A legtöbben autóval indulnak útnak, nekik nem árt tudni, hogy a megengedett sebesség lakott területen ott is maximum 50 km/óra, de nyolcvannál többel kívül sem érdemes próbálkozni. Turistaszezonban mindig számítsunk arra, hogy a rendőrök sok helyen mérnek. Kirívó szabálysértéseknél (például dupla záróvonalat átlépő előzés), amennyiben a kiszabható büntetés nagyobb, mint az átlagos 150-200 kunás helyszíni bírság, előfordulhat, hogy jegyzőkönyvet akarnak felvenni erről a legközelebbi rendőrőrsön. Általában meg lehet győzni a rendőröket, hogy tekintsenek el ettől, ha vita nélkül fizetünk, elengednek. Többségük nem megvesztegethető, a bírságról szabályos nyugtát adnak. A benzin pedig még mindig egy kicsit olcsóbb ott, mint itt.

Az éttermek kiválasztását a turistaforgalom fellendülése miatt már nem biztos, hogy érdemes a véletlenre bízni. Ha nincs helyismeretünk, kérjünk inkább tanácsot, például a szállásadónktól, és mint mindenütt a világon, itt is beválik, ha olyan helyre ülünk be, ahol helybelieket is látunk. A drága és rossz étel udvariatlan felszolgálása azért még mindig kirívó esetnek számít, az gyakrabban megesik, hogy az éjszaka közepén egy kihalt, út menti kisvendéglőben a világ egyik legjobb polipsalátáját kapjuk. Az árak nem magasabbak, sőt talán még mindig olcsóbbak, mint a hasonló kategóriájú magyar éttermekben, viszont hosszú évek után tavaly legalább tizenöt százalékkal megugrottak.

Horvátországban jelenleg 420 szálloda van, egycsillagostól az ötcsillagosig. Főszezonban még mindig ragaszkodnak a szombattól szombatig tartó turnusokhoz, ettől eltérni elég nehéz. A hoteleket felújították az elmúlt években, a csalódásokat elkerülendő azért ne feledjük: a horvát szállodák többsége a hetvenes évek tömegturizmusára épült. A tengerparton végig százhúsz kemping várja a nyaralókat, és szinte minden magánházban kivehetünk szobát, az ár itt alku kérdése. Ha pedig igazán különleges nyaralásra vágyunk, költözzünk be egy világítótoronyba a tenger közepén. Igaz, ez a nyaralás nem tartozik az igazán olcsó kategóriába, és nehéz oda eljutni, de élmény luxuskivitelben. Meseszép öblökben strandolhatunk a turistákkal zsúfolt strandok helyett, legfeljebb csak a halászok háborgatják a nyugalmunkat, amikor „beadják" a vacsorára valót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a Yahoo Messenger

A Yahoo bemutatta üzenetküldő szoftverének a legújabb változatát, alig néhány… Tovább olvasom