Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Horthy parkról szavaznak Gyömrőn

A 16 700 lakosú, Pest megyei városban reggel 6 órától este 7-ig több mint 13 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz
Helyi népszavazást tartanak ma Gyömrőn civilek, valamint az őket támogató pártok, szervezetek kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy a pár hónapja Horthy parkra átnevezett közterület visszakaphatja-e eredeti nevét.

A 16 700 lakosú, Pest megyei városban reggel 6 órától este 7-ig több mint 13 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz, voksolni 16 szavazókörben lehet. A kérdés a következő: " Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?". A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok legalább 50 százaléka plusz egy fő az urnák elé járul, míg az eredményesség feltétele, hogy a voksukat leadók többsége egyformán válaszoljon a feltett kérdésre.

Tavaly április 23-án a képviselő-testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról: a gyömrői Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje. A lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot keresztelték át. Helyiek többször jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthyról nevezzék el, majd pártok, szervezetek támogatásával aláírásgyűjtést kezdtek a népszavazás megtartásáért. A leadott íveken a szükségesnél csaknem kétszázzal több, 2799 érvényes aláírás szerepelt, így január 6-ára kiírták a referendumot.



Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. kató11 2013. február 09. 15:59
    „HORTHY RENDSZERBEN TALPRA ÁLLT AZ ORSZÁG A SEMMIBŐL.OKTATÁS,KULTÚRA,GAZDASÁG MINDEN FEJLŐDÖTT.MOST IS ILYEN RENDSZERRE LENNE SZÜKSÉG.A KOMCSIKAT MEG VIGYE EL MÁR A TORNÁDÓ.”
  • 26. kató11 2013. február 09. 15:54
    „Emlékiratának utolsó sorait érdemes figyelmesen elolvasni, mert a jelen számára is fontos üzenetet tartalmaz:

    "Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása. Gondoljunk szüntelenül azokra, akik a legtöbbet, életüket áldozták édes hazánkért és hadifoglyainkra, akik még mindig idegenben szenvednek - hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló.

    A magyar népnek, de különösen a magyar parasztnak emelkedett színvonalú a gondolkodásmódja. Ha a magyar parasztság, a mi fajtánk életforrása századokon át tanúsított nemzeti érzését, Istenbe vetett hitét, tiszta erkölcsét, katonai vitézségét és szorgos munkakedvét a terror és az idegen megszállás megpróbáltatásai közt is megőrzi, ha nem támogatja a hatalomra éhes politikai törtetőket, akik osztálygyűlöletet hirdetnek és a tömegek alacsony ösztöneit ingerlik, akkor majd egy napon ismét valóra válik a magyar szabadság.

    E szabadság védelmének és megőrzésének szenteltem életemet."”
  • 25. Valaki 2013. január 08. 08:46
    „21. Köszörűs

    A válaszokat gúglizd ki koszorús! Coci eszeddel úgy sem fogod fel a lényeget. :)))”
  • 24. Valaki 2013. január 08. 08:44
    „19. pancser

    Buta és műveletlen vagy pancsika! ha nem ismered a múltat, legalább ne kérkeggy vele4 Most nem pártgyűlésen vagy. :)))”
  • 23. Valaki 2013. január 08. 08:42
    „18. Eva-

    <moderálva> vagy és bukó töriből. :)))”
  • 22. pancser 2013. január 07. 23:18
    „20. AntiFricc 2013.01.07. 19:00
    Műveletlenséged nem mentség, de azért nem ártan néhány korabeli dokumentumot megtekinteni, újságot filmet leveleket stb. Vagy te is nagyságos, kegyelmes, méltóságos, vitéz, alázatos szolgája akarnál lenni vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, aki hadat üzent 3 nagyhatalomnak?
    Demagógia az, ha valaki tisztában van egy rendszerrel? A Gulag hogyan jön ide? De ha idejött Őfőméltósága sok embert internáltatott, kiszolgálta a német haláltáborokat, az orosz frontra százezernyi embert küldött fegyvertelenül meghalni. Vajon tudod ezt?”
  • 21. Köszörűs 2013. január 07. 19:09
    „Nem válaszolt Valaki.
    Kitől vagy mitől mentette meg a Hont Őfőméltósága?
    Trianontól?
    Az oroszoktól?
    Európától?
    A polgáriasodástól?
    Mitőőől?”
  • 20. AntiFricc 2013. január 07. 19:00
    „2 trollkodó név, valószínüleg egy személy.
    Szerencsétlen az, aki a hülyeségét próbálja meg demagóg módon elhitetni másokkal.

    Pancsedlike, én meg utálom azt akinek két keresztneve van. Ugyanis nagy valószínűséggel ő sosem volt magyar...

    Pancsedli szivesebben élne a GULAG-on, mint a Horthy korszakban. Szíve joga.
    Ha vissza kellene mennem, nyilván nem a kommonizmus 40 évébe mennék vissza.”
  • 19. pancser 2013. január 07. 14:42
    „Gróf alsó és felsőlacházi és mocsládi nemes, kegyelmes vitéz "Valaki" undor fog el ha a Horthy rendszer társadalmára gondolok! Ezeket a sz..háziakat minden európai vezető lenézte, még a legfőbb szövetségesüknek sem volt jó véleménye róluk, vannak olyan nyomok, hogy arisztokrata bagázsnak tisztelték meg az egész akkori magyar vezérkart, a demokráciákról nem is beszélve.”
  • 18. Eva- 2013. január 07. 10:07
    „17. Valaki 2013.01.07. 08:09

    no! végre!
    (csak azt nem tudom, hogy a 16. kommentben leírt hierarchiának te MOST melyik fokára képzeled magad?
    Lényeges kérdés! //azon túl, hogy igaz hazafi vagy// :)
    Horthy egyébként azt a logikai felépítést képviselte precíz állam apparátussal--olyannyira, hogy a zsidók elszállítása anno óramű pontossággal működött---
    aztán mások más logikát--nem jobbat---nem rosszabbat, de mást!
    Orbán ma szintén képvisel egyet--de mást mond a pórnépnek
    merthogy igazi neoliberálist képvisel a lelkem---
    láttuk az oktatással kapcsolatos álláspontja kifejtése során :) )”
  • 17. Valaki 2013. január 07. 08:09
    „Nagy bakot lőttél pancsika. 1945-ig egész Európa így működött! Utána a libernyákok és a komonisták, bár ez a kettő ugyanaz, szétverték Európa ősi kultúráját és szerkezetét.
    A Vitézek igaz Magyar Hatafiak voltak és megérdemelték a 20 hold foldet!
    1945 után a komcsik bevezették a szocifeudalizmust és híveiknek szétosztogatták az állam és más emberek vagyonát.
    Gondolom erről sem tudtál. :)))”
  • 16. pancser 2013. január 06. 22:00
    „Aki a Horthy rendszert kedveli az nagyon tudatlan. Az egy páratlanul elmaradott rendszer volt, feudális elemekkel, grófokkal, nagyságákkal. Ott ahol az volt a legfontosabb kérdés, hogy a középkori módon vitézzé ütött atyafit milyen cím illeti meg, kegyelmes, méltóságos, nagyságos vagy tekintetes az vajon a Horthyt éltetők közül kinek tetszene? Ahol egy kis faluban külön iskolába járatták a felekezetek gyerekeit, ahol meg lehetett verni hivatalosan is a rosszul viselkedő felnőtteket, ahol egy íróasztal előtt állva kellett megvallani kire szavazol, vajon kinek kellene? Ahol egy faluban a földbitokos lenézte a parasztot akárhány holdja volt, ahol a 100 ha-os paraszt lenézte a 20 holdast, ahol a 20 holdas lenézte az 5 holdast, ahol az 5 holdas lenézte a zsellért, ahol a zsellér lenézte az uradalmi cselédet ez jó rendszer volt?
    Horthy behódolt egy letűnt történelmi osztály hagyományainak ezt életrajzában is leírta, Hagyta deportálni a vidéki zsidókat, igaz a budapestieket megmentette. Ki akart ugrani a háborúból de hadat üzent a nagyhatalmaknak ami röhej így utólag is, de sikerült az ország fölé hozni az angolszász bombázókat.
    Ellentmondásos személyiség, nem tartom méltónak sem szoborra sem közterület elnevezésre!”
  • 15. Tibsi1 2013. január 06. 21:57
    „14. pancser 2013.01.06. 21:32

    Miről beszélsz?Nem kaptad meg a kakaódat,vagy mi?”
  • 14. pancser 2013. január 06. 21:32
    „Elbukott a Jobbik felmosták velük a padlót! Éljen a józan magyar gondolkodás!
    Horthy ellentmondásos személyiség, a cirkalmas feudális előneveket szívből utálom, nekem soha nem lesz más, egyszerűen csak Horthy Miklós, Magyarország egykori államfője. A több 100 ezer magyar férfit akit az orosz hómezőkre küldött soha nem lehet neki megbocsátani.”
  • 13. AntiFricc 2013. január 06. 20:52
    „7
    Te lelki szegény vagy. Van innen pár ezer km-re keletre egy ország, miért nem költözöl már a faj- és elvtársaidhoz?

    Aki pedig Horthy-t szidja, kicsit informálódjon, mielőtt balgaságokat nyekereg. Persze ne az 50 éve kiadott történelemkönyvből...”
  • 12. Tibsi1 2013. január 06. 20:41
    „http://barikad.hu/gyomro_a_jozan_esz_diadalmaskodott_a_gyulolkodes_felett-20130106”
  • 11. rommel2 2013. január 06. 20:09
    „HORTY MIKLÓST UTÁLJÁK A BALOSOK .............................
    MIÉRT ?
    MERT ÜLDÖZTE A LÁZITÓ , SEMMIREKELLŐ LUMPEN PROLETÁR CSŐCSELÉKET !!!
    RÁKOSI KÖZÖNSÉGES KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ VOLT ,
    KOHN(KUN) BÉLA ÉS TÁRSAI PEDIG HÓHÉROK !!!
    JA ÉS MÉG EGY GONDOLAT :
    - HA A II. VILÁGHÁBORÚBAN NEM A NÉMETEK OLDALÁN HARCOLUNK ,
    AKKOR A DILETTÁNS HITLER ÉS HÓHÉR BRIGÁDJA KB. 2-3 MILLIÓ MAGYART VÉGZETT VOLNA KI !!!
    ( HASONLÓAN A LENGYEL ÉS OROSZ NEMZETISÉGÜEKHEZ AZ "EINSATZ COMMANDO" -KAL !!! )
    A TÖRTÉNELEMRŐL PEDIG CSAK AZOK NYILATKOZZANAK , AKIK ISMERIK IS AZT !!!”
  • 10. Valaki 2013. január 06. 19:42
    „8. paci13 2013.01.06. 14:43

    Valaki,
    már bocsánat, de ha igaz magyar költőtől idéz Ön, a magát (egyetlen) igaz magyarnak tartó, akkor azt különösen "pontosan és szépen" illene tennie: sehonnai!

    nota: zece :)))”
  • 9. Valaki 2013. január 06. 19:41
    „koszorus, ez itt most nem pártgyűlés, itt nem kell löknöd a hamisitott cocitörit! :)))”
  • 8. paci13 2013. január 06. 14:43
    „Valaki,
    már bocsánat, de ha igaz magyar költőtől idéz Ön, a magát (egyetlen) igaz magyarnak tartó, akkor azt különösen "pontosan és szépen" illene tennie: sehonnai!”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Navracsics: jól teljesített az első napokban a járási rendszer

Jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer - jelentette ki… Tovább olvasom