Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Hoppál: Meg kell mutatni a magyar és cigány kultúra közös értékeit!

Fontos megmutatni a cigány és a magyar kultúra közötti sok átfedést és a közös értékeket, ezt pedig a széles társadalmi összefogással lehet a leghatékonyabban megtenni - mondta a Cigánykerék fesztivál szerdai gálaestjén a kultúráért felelős államtitkár.

Hoppál Péter felkiáltójelnek nevezte a nemzetközi roma naphoz kapcsolódóan megrendezett fesztivált, amely "a kultúra nyelvén szól az együttélésről, egymás megismeréséről és a kulturális önazonosságról".

Az Emberi Erőforrások minisztériumának (Emmi) államtitkára kiemelte: a kulturális alapellátáson keresztül kell esélyt és lehetőséget biztosítani azoknak a tehetséges fiataloknak, akik nehéz sorsú családban vagy hátrányos helyzetű országrészben születtek, hogy "az egész közösség számára, valamint saját örömükre kibontakoztathassák tehetségüket".

"A Cigánykerék fesztivált azért rendeztük meg először 2013-ban, hogy a magyarországi romák kultúráját értékként állítsunk hazánk valamennyi polgára elé" - emlékeztetett az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára. Langerné Victor Katalin úgy vélte, a kultúrát meg kell élni, részt kell venni benne, és minél nagyobb teret kell adni annak, "ami nemzeti kultúránk része, nem befogadott, hanem a miénk".

A Cigánykerék – Roma Értékek Fesztivál programjai bepillantást nyújtanak a cigányság mindennapi életébe, valamint a kultúrán keresztül igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a különféle nemzetiségeket. A fesztivál látogatói megismerkedhetnek a magyarországi roma kultúra sokszínűségével és egyediségével. A Magyarság Házában megrendezett gálaesten színpadra lépett a Romengo Együttes, Székely Márk versmondó, Farkas András operaénekes, Balogh Károly táncos és a Csángálló zenekar, Nyári Oszkár színész, Kiss Zoltán, a Virtuózok című műsor egyik fellépője, a Romano Glaszo, a Gandhi Gimnázium hagyományőrző csoportja, valamint a Mohácsi Roma Varázs Tambura zenekar.

A gálaesthez kapcsolódóan kiállítást szerveztek három fiatal kortárs képzőművész, Raatzsch Jenő André, Kállai András és Kállai Henrik szobraiból, grafikáiból és festményeiből. A Cigánykeréknek 2013-ban a MOM Kulturális Központ, 2014-ben az Akvárium Klub adott otthont.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ szerdai nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 8-ai KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom