Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

HÖOK: a legszigorúbban kell eljárni az erőszakolóval szemben

Az oktatási jogok biztosa hétfőn az egyetemi, főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében hivatalból országos vizsgálatot indított.
Ezt a szervezet közölte a HÖOK hétfői választmányi ülése után az MTI-vel.

Az ülésen elfogadott nyilatkozatban a választmány együttérzését fejezi ki az ELTE gólyatáborában nemi erőszak áldozatául esett elsőéves hallgatónak. "A leghatározottabban elítéljük a történteket, és elutasítjuk a fizikai és lelki erőszak valamennyi formáját" - írták, hozzátéve: az eset példátlan, súlyos bűncselekmény, elkövetőjével szemben a legszigorúbban kell eljárni, a szervezői felelősséget pedig az illetékes hatóságoknak és intézményi testületeknek kell kivizsgálniuk.

Kitértek arra is, hogy a hallgatói önkormányzatok a felsőoktatási intézmények részeként működnek, így az általuk vagy más hallgatói szervezetek által szervezett gólyatáboroknak és rendezvényeknek eddig is az intézményvezetés ellenőrzésével kellett megvalósulniuk. Évente országszerte több tucat gólyatábort bonyolítanak le rendben, legtöbbjüket a rektorok, az illetékes dékánok részvételével - tették hozzá.

Jelezték: a HÖOK nyitott minden olyan kezdeményezésre, amelynek célja "a hallgatói érdekképviselet és a közösségi élet minőségének fejlesztése", ennek érdekében pedig maguk is javaslattal fognak élni a felsőoktatási stratégia kidolgozásakor.

Vizsgálat indult a gólyatáborok ügyében


Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa hétfőn az egyetemi, főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében hivatalból országos vizsgálatot indított. Célja, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a jövendőbeli hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.

A biztos közlése szerint a vizsgálat keretében nyilatkozatot kér a felsőoktatási intézmények vezetőitől és a hallgatói önkormányzatok vezetőitől egyaránt.

Előzetesben a feltételezett elkövető


A sonline.hu hírportál múlt vasárnap számolt be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE ezután arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól függetlenül történt a nemi erőszak.

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index múlt hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.

Mezey Barna, az ELTE rektora múlt csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: ha megállapítják a szervezők személyi felelősségét, akkor a legsúlyosabb döntés is születhet, ami azt jelenti, hogy akár meg is válhat az egyetem a vétkes hallgatóktól.

Kitért arra, hogy felülvizsgálják az egyetemi gólyatáborok szervezésének rendjét, és a jövőben a szervezés csak az egyetem vezetése által meghatározott garanciák és központi ellenőrzés mellett történhet. Mint elmondta, kiderült, hogy a kari részönkormányzatok nem tudtak élni a rájuk bízott felelősséggel, és súlyosan megsértették az egyetem normáit.

Ebben a helyzetben indították a fegyelmi vizsgálatot, ugyanis a gólyatábort nem kellő körültekintéssel szervezték meg, és tanító- és óvóképző kar gólyatáborában szervezőként jelent meg a bűncselekmény gyanúsítottja is, aki az intézmény bölcsészkarának hallgatója.

A fegyelmit a férfi ellen is megindították, de felfüggesztették a büntetőeljárás befejezéséig - mondta.

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke múlt csütörtökön az MTI-vel azt közölte: kirívó és példátlan, ami az ELTE gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Devizahitelek: megérkezett az Alkotmánybíróságra a bírói indítvány

Egy, a bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bíra az eljárás alapjául szolgáló törvény… Tovább olvasom