Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Hogyan mondjam el otthon, hogy kirúgtak?

A főnököm hétfőn reggel minden előzetes bejelentés nélkül behívatott az irodájába. Megdicsérte az eddigi munkámat, elmondta mennyire elégedett volt a teljesítményemmel, de sajnos mindezek ellenére, meg kell válnia tőlem. Hogyan mondjam el otthon, hogy kirúgtak?
Zs. Péter

A munka nélküli állapot túléléséhez, illetve a megoldáshoz elengedhetetlen mások segítsége. Kezdje az önhöz legközelebb állókkal, a családdal. A házastárs és a gyermekek továbbra is felelősséget jelentenek. Az őszinte beszélgetés megkönnyebbülést jelenthet. Két fő feladatuk ilyenkor: megtervezni a családi költségvetést a nehezebb időszakra, és haladéktalanul megkezdeni az álláskeresést. Legyen őszinte a házastársával, feltétlenül együtt döntsenek a kritikus időszak pénzügyi átvészelésének mikéntjéről. Továbbá beszéljék, meg mit mondanak a gyerekeknek. Tudni kell, hogy a különböző korú gyerekek másképp reagálnak a hírre. A 2-3 éves kisgyerekek úgysem értenék, hogyan érinti a családot a papa állásának elvesztése, ezért jobb, ha nem is terheljük őket. Fontos azonban, hogy a helyzettel járó feszültségből ők ne érezzenek semmit. Tanácsos változatlan türelemmel bánni velük.

A 3-5 éves gyerekek már fejlett felfogóképességgel rendelkeznek. Meg fogják kérdezni, miért van anya vagy apa otthon, amikor dolgoznia kellene. Ilyenkor meg kell értetni velük, hogy nincs nagyobb baj és ők semmiképpen sem okai a helyzetnek.
Az 5-9 éves gyerekek már nagyjából kiismerik magukat a felnőttek világában, és megértik a játékszabályokat. Az ilyen korú gyerekekkel őszintének kell lenni.

A serdülő vagy fiatalkorú gyerekeket különösen kényesen érinti a nehéz anyagi helyzet. Nagy türelemmel kell megmagyarázni nekik, miért kell egy drága, alapítványi iskola helyett államiba menniük vagy, hogy átmenetileg miért kell kihagyni a magánórákat. Az egyenes beszéd és az őszinte hozzáállás itt is a legmegfelelőbb módszer. A kezdeti sértődés vagy bosszankodás után meg fogják érteni, hogy most nekik is meg kell húzniuk a nadrágszíjat.

A lényeg, hogy ne veszítse el pozitív önértékelését. Az állás nélküli ember legtöbbször teljesen haszontalannak, csökkent értékűnek érzi magát. A személyes kudarcokon túl a menedzsereket még a hatalom és a presztízs elvesztése is kínozza, mivel kénytelenek feladni egzisztenciájukat. Azok járnak a legjobban, akik kellően ki tudják dühöngeni magukat. Az érzelmeit, problémáit magába fojtó típus még inkább igényli a beszélést, habár nehezen nyílik meg a legjobb barátai előtt is. Ha sikerül feldolgozni a sokkot, kezdődhet a tevékeny időszak. Először is próbálja megérteni, hogy a munkanélküliség nem az ön hibája és ez az állapot nem szégyen!
Keressen őszinte beszélgetőtársat, akinek kitárulkozhat!  Illeszkedjék be az új helyzetbe, gazdálkodjon ésszerűen a szabadidejével. Sose maradjon tétlenül, mindig kösse le magát valamivel. Ne maradjon háttérben, hanem keresse a barátokat, a társaságot, a régi diáktársakat, illetve maradjon kapcsolatban valamennyi ismerősével. Ha nem sikerül főállást találnia, vállaljon időszakos munkát vagy külső megbízásos jogviszonyt. A lényeg az, hogy kösse le magát és maradjon a munka világában.

 Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradók figyelmébe

Győrszentiván. Ma délután 3 órától este 7 óráig kiszállásos véradásra várják a véradókat a helyi… Tovább olvasom