Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Hogyan közlekedtek eleink?

A postakocsik korából vett kifejezést kölcsönözve: „zakkanókkal" tarkított út vezetett a mai autópályák építéséig. A közlekedés ötezer éves története során igencsak megviselhették a sáros, köves, homokos, kátyús utakon poroszkálókat a többnapos utazás gyötrelmei, nem beszélve az útonálló haramiák zaklatásairól. A Szegedig vezető sztráda elkészülte kapcsán a régiek utazási lehetőségeit igyekeztünk fölvázolni.
Amikor azon mérgelődünk, milyen lassan vergődünk el az 5-ös úton Budapestig, vigasztalódjunk azzal, hogy régen sokkal rosszabb volt a helyzet. A vonatozás előtti időben, a 19. század harmincas éveiben indított lovas gyorskocsijáratok „mindössze" 22 óra alatt tették meg a Pest és Miskolc közti 190 kilométeres távolságot. Ez már nagy fejlődésnek számított a korábbi viszonyokhoz képest. Könnyű kiszámítani, hogy a fővárostól Miskolcnál kissé távolabb fekvő Szegedről valamivel több időbe tellett az utazás.

Római rekorderek

Köztudott, hogy a közlekedés története a kerék föltalálásával kezdődött. Az eke, a kétkerekű kordé, a négy keréken döcögő szekér vagy a szán elé sokáig csak marhát vagy bivalyt fogtak. A keleten szent állatnak tartott lovat csupán háromezer éve házia- sították, és sokáig csak személyszállításra használták. A magyarok bejövetelét ábrázoló Feszty-körképen is látható, hogy az Árpád vezette honfoglalók is bivaly- és szarvasmarha-vontatású szekerekkel érkeztek a Kárpát-medencébe. A málhásszekeret és kocsit csupán a középkor óta vontatja a gyorsabb futású ló.

A közlekedési hálózat kialakításában – amint annyi másban is – a rómaiak mutattak példát. Öt évszázad alatt közel 300 ezer kilométer hosszú útrendszert építettek Ez átlagban évi 600 kilométernyi utat jelent, ami kimagasló teljesítmény. A köves út persze nem autósztráda, bár a már említett 5-ösön közlekedők szerint alig lehet különbség a római kori és jelenlegi útviszonyok között…

Gyorskocsi, Mária Teréziától

Kisebb távolságra a szegényebbek gyalog, esetleg szamár- vagy öszvérháton utaztak. Lovon főleg az – ugyancsak római eredetű – posta futárai és a hírvivő küldöncök száguldozhattak. A vagyonos polgárok persze kocsira szállva tették meg az utat. Az első postakocsik Zsigmond és Mátyás idején jelentek meg.

A kocsizásnak nem kedveztek a háborús századok, így csak az 1700-as években lendült föl a rendszeres, és már egyre többek által igénybe vehető „tömegközlekedés". A rossz utak és nagy távolságok miatt hármas-, négyes, sőt: ötösfogatok húzták a kocsikat.

Utasokat a posta eleinte csak lóháton szállított. Később lehetőség nyílt arra is, hogy az állomásokon saját, vagy a postamester kocsija elé lovat kapott az utazó, egy postalegénnyel együtt – utóbbi volt a kocsis, ő kezelte a kitérésre fölszólító kürtöt is. Ebben az időben sohasem lehetett tudni, hogy a következő állomáson lesz-e szabad ló, és mikor folytathatják az utazást.

Mária Terézia 1749-ben rendelte el a postai gyorskocsi (delizsánsz) közlekedés beindítását. Nyolcvan évvel később már minden fontosabb útvonalon föl lehetett szállni a delizsánszra.

Ló és gőzparipa

A vasút aztán idővel legyőzte a lóvontatású járműveket. Igaz, az első vonatot még ló húzta az 1837-ben megnyitott, Pozsony–Nagyszombat vonalon. Így már érthető, miért nevezték sokáig gőzparipának a mozdonyt, amely először 1846-ban pöfögött végig a szerelvénnyel Pest és Vác között.

Csupán nyolc évet kellett várni a Szeged és Pest közti vasút megnyitására. A Pest– Cegléd–Kecskemét–Félegyháza–Szeged–Szabadka vonal tervét még a szabadságharc előtt, Széchenyi István dolgozta ki. Pest és Cegléd között 1847. szeptember 1-jén meg is indult a vaspályás közlekedés, a Szegedig továbbfutó szakasz építésére azonban még hat és fél évig kellett várni.

A korabeli lapok nagy érdeklődéssel kísérték a vasút építését. A terv fogadtatása nem volt egyöntetű a városban: sok házbirtokost indulatba hozott az egyik korai elképzelés, amely szerint az indóházat a város közepén állították volna föl…

Az építést elsőként vállaló Magyar Középponti Vasúttársaság súlyos anyagi helyzete miatt végül a Cs. Kir. Osztrák Délkeleti Államvasút építette meg a csillogó acélsínpárt. A Csongrád vármegye területén átfutó, Félegyházától Szegedig nyúló vonalszakaszt 1854. március 4-én nyitották meg az utazóközönség előtt. Szegedtől Bécsig vasúton ugyanannyi idő, 24 óra alatt lehetett eljutni, mint közúton Temesvárra. Korábban az osztrák fővárosig két héten át tartott az utazás.


Postakocsin

Arról, hogy milyen lehetett postakocsival utazni, a Vasárnapi Újság számol be érzékletesen, leírva a korabeli spanyol útviszonyokat, amelyek nem különbözhettek lényegesen a hazaiaktól: „Az utas kénytelen bevárni, míg annyi útitárs akad, amennyit a rendőrileg megállapított szabályzat megkívánt… Ha a postakocsi megtelt a kívánt számú, s mindenféle állású, s rangú utasokkal, akkor közéje ékelheted magadat mindenféle útitársakon kívül mindenféle bőröndöknek, ágyneműknek, kutyáknak, töltött puskáknak s pisztolyoknak, ládáknak, éléstarisznyáknak, elszánva magadat, hogy meg se moccansz a legközelebbi állomásig. Az országút egy lábnyira apró, sárga süppedő homokkal van beborítva, mely szépen egyenesre takarja el az alatta rejlő kátyúkat és zakkanókat. Az öszvérek patái alól sűrű porfellegek emelkednek elő, s a kocsi hol jobb, hol baloldali kerekeivel zökken a homok alatti mélyedésbe."

Korabeli „autópályák"

Bár a Pestről Szegedig vezető utat az 1825–27. évi országgyűlés a tizenkét, országos jelentőségű főútvonal között említette, az utak minősége – nem csak mai, de korabeli mértékkel is – csöppet sem volt jónak mondható. Akkoriban ugyanis, a vidékünkön hiányzó kőanyag nélkül épültek a korabeli „autópályák". Korabeli leírásokból tudjuk, hogy először vastag homokréteget borítottak a földes úttöltésre. A homokot szekerek járatásával tömörítették. Egyengetés után, a Marosból kimert, apró szemű kavicsot terítettek rá, majd újabb tömörítés következett. A többszöri fölújítás után, néhány év múlva szép, sima és szilárd útfelület keletkezett. 

Valahára megvan!

A Pesti Napló szegedi levelezője így írt a vasútvonal elkészültéről: „Hála az égnek, valahára megvan; teljesült, mit annyiszor tűztünk erre meg arra a napra. Vasútvonalunk tegnap fényes ünnepéllyel megnyittatván mai nap óta a közforgalomnak áll használatul." A Szeged-monográfia idézte cikkből kiderül, hogy déli 1 óra tájban futott be a koszorúkkal ékes „Szeged" mozdony vontatta különvonat. A fényes egyházi segédlettel történt beszentelési szertartás után „órákig vonult be hosszú keskeny sorokban a tapadó sár miatt leginkább pallókra szorítkozó népsokaság a városba." Az ünnepségen az uralkodócsalád is Albrecht főherceg és Károly Ferdinánd személyében képviseltette magát. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbjutás

A győri Rába Quelle Veritas Foton csapata Szombathelyen játszott Magyar Kupa-mérkőzést a… Tovább olvasom