Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Hogy lehetsz jó vezető?

Íme néhány hasznos ötlet, hogyan viselkedik beosztottaival egy elismert és hatékony vezető, és hogy lehet még jobb.

Hogyha a cégvezetést a szülői szerephez hasonlítjuk, egyből nyilvánvalóvá válik, hogy nem mehet minden a számításaink szerint. Amit a szülők tesznek, vagy mondanak, a későbbiek során kihatnak az utódra. A legtöbb gyerek elsajátítja azokat a viselkedési normákat és értékeket, valamint jellemvonásokat, amelyeket szüleinél lát. Hasonló történik, amikor valaki vezető pozíciót tölt be. De mire is kell ügyelni ilyenkor?
Tartsd észben a „kölcsönösségi szabályt"!

Eszerint, egy idő után az emberek úgy viselkednek a másikkal, ahogyan az viselkedik velük, vagyis attitűdjük és magatartásuk a másikétól függően változik.

A kommunikációnak is megvannak a maga korlátai
Számos kommunikációs probléma mögött valójában a hatalmi egyensúly problémája áll. Ezért nem bölcs dolog őszinte, nyílt kommunikációs stratégiát folytatni abban a helyzetben, ahol kiélezett hatalmi ellentétek érvényesülnek. Ez a taktika csak abban az esetben működik, ha a hatalmi egyensúly megvalósul.

Hallgatni nehezebb, mint beszélni
Az emberek viselkedése többnyire megváltozik, amikor a kommunikációs szerepek fölcserélődnek, vagyis lehetőséget kapnak arra, hogy hallgatóból beszélővé lépjenek elő. Nincs ez másképp a főnök és alkalmazott viszonyában sem.

A dícséret nem mindig motiváló tényező
Az „elszenvedőben" a dícséret gyakran ellenkező hatást, fenyegetettséget válthat ki, mert alanya úgy érezheti magát, mintha bíróság előtt ülne. A túlzott dícséret tehát a vezetők, és az alkalmazottak számára egyaránt kellemetlen lehet.

Nagyobb változásokat könnyebb előidézni, mint a kisebbeket
Az emberek könnyebben elfogadják a szembeszökő változásokat, ha azok kellőképpen nagyok ahhoz, hogy ellenálljanak mindenféle kísérletnek, ami rossz – az ellenkező - irányba tereli őket.  
 
Saját sikereinkből és mások hibáiból tanulunk
Saját sikereinkből akkor tanulhatunk, amikor szakterületünkön minden megfelelően alakul, és ez arra ösztönöz bennünket, hogy még nagyobb erőbedobással folytassuk, amit elkezdtünk. Ez gyakran hozzásegít bennünket ahhoz, hogy elérjük addigi legnagyobb sikerünket. Egy pechsorozat demoralizáló hatással lehet ránk, mégis mindenkinek szüksége van arra, hogy újra és újra hibázzon, ennek hiányában ugyanis félő, hogy nem próbálgatjuk saját határainkat.

Nincs előre kitaposott út, amely az igazgatói székhez vezet
Különböző mentalitású és kvalitású vezetők ugyanakkora sikereket érhetnek el saját szakterületünkön, mint társaik. Emellett azonban az alkalmazottak is hozzájárulhatnak ahhoz – azzal, hogy mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot –, hogy felettesük „jól muzsikáljon" a vezetői szerepben.

A jó vezető ismérvei
A vállalatvezetők esetében nagyobb súllyal esik a latba az, hogy kedveljék az alkalmazottaikat, mint az, hogy az alkalmazottak kedveljék őket. Egy vérbeli vezető erőssége abban rejlik, hogy meglátja és kiaknázza azokat a lehetőségeket, amelyek a csoport hatékonyságát elősegítik, mindemellett viselkedése nem üt el a csoport többi tagjának viselkedésétől. Rossz megítélést szül azonban, ha egy jó főnökről kiderül, hogy feltétel nélkül bízik az ösztöneiben.

A vesztett dolgok azok, amelyekért érdemes küzdeni 
Ezek lehetnek ugyanis a legfontosabb és legemberibb dolgok, csaták, amelyeket lehetetlen megnyerni, de pont ezért mindenképpen meg kell próbálnunk. A legképtelenebb feladat az, amikor felismerjük, hogy eleve veszett ügyért dolgozunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irán tárgyalna az uránról

Teherán „elfogadható tárgyalási alapnak” ítélte vasárnap az

európai… Tovább olvasom