Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Hogy fest majd a varsányi állomás?

Délután fél egykor négy vonat indul gyors egymásutánban

a veszprémvarsányi vasútállomásról. Az egyik Pápa, a másik Győr, a harmadik Veszprém, a negyedik Tatabánya felé megy. A tervek szerint jövőre ebből három megszűnik, de a MÁV dolgozóit erről még senki nem értesítette.
– Reggel kellett volna megnézniük az állomást. Legalább száz gyerek szállt le a vonatokról – mondja egy hatvan körüli férfi a veszprémvarsányi állomáson, ahonnan a kormány tervei szerint jövőre már csak Győr felé indul vonat. Az idősödő úr kilencévesen kezdett a MÁV-nál dolgozni, az volt a dolga, hogy a gazt kiszedje a sínek közül. Majd felnőttkorában több mint négy évtizeden keresztül szolgált a vasútnál, s talán már minden bokrot ismert Kismegyer és Eplény között. Tőle nem várható, hogy személyes indulatok nélkül fogadja a kormány terveit a Varsányt érintő három vasútvonal megszűnéséről. Az aktív dolgozóktól pedig egyáltalán semmi nem várható, mert akárhogy vélekedünk is a döntésről, egy biztos, hogy az érintetteket senki nem tájékoztatta. Az állomásfőnök ugyanúgy a sajtóból értesült minderről, mint bárki más az országban.
Fél egykor négy vonat fut be a vasútállomásra egymásután, s körülbelül tizenöt percet várnak a csatlakozásra. A negyedóra elteltével megszólal a hangszóró és a forgalmi szolgálattevő rutinosan hadarva sorolja az állomásokat. A kettes vágányról induló vonat például Gic-Hathalmon, Pápateszéren, Ugodon és Pápán áll meg – illetve nem áll meg jövőre. A dolgozók nemhiába aggódnak az állásuk miatt, hiszen az, hogy elbocsátások lesznek, józan ésszel belátható, bár természetesen erről sincsenek hírek.
– Tudják, hogy lesz. Most azt mondják, kihasználatlan a vasútvonal. Utána marad ez az egy – a Győr és Veszprémvarsány közötti járat. Utána az lesz még kihasználatlanabb. Aztán felmerül a kérdés, hogy szükség van-e még az állomásra – sorolta elénk aggályait egy nagypapa, Jakab Tibor. A pápai férfi a Balaton mellé vitte kirándulni Valentin unokáját, aki rajong a vonatozásért, különösen, ha a veszprémi, alagutas, erdős útvonalról van szó. Mert abban minden megszólított egyetért: ez az ország egyik legszebb útvonala.
– Ezt a busz nem pótolja. Nem is tudja pótolni. Azt mondják meg, mi lesz a kirándulókkal? Ilyenkor nyáron rendszeresen jönnek a budapesti gyerekek, mennek tovább Vinyére, a Bakonyba. Az a nyolcvan ember majd felszáll a hatvanfős buszra? Gondolt erre valaki? Táborszezonban reggelente száz gyerek is ül a vonatokon. Hogy jutnak el jövőre a célba? Talán kétszer annyi busz lesz? Arról nem is beszélve, hogy ezek a vonatok megvárják az embert, akkor is, ha késik a csatlakozás. A busz az elindul pontban ekkor vagy akkor – véli Jakab Tibor.
Kétségtelen, hogy a vonatok majdnem tele vannak, de az is igaz, hogy ez csak a szezonra vonatkozik. Veszprémvarsányból nem indulnak dolgozók sem Veszprém, sem Pápa, sem Tatabánya felé. Ebből a szempontból Bakonyszentlászló inkább érintett. Fél egy után egy-két perccel tehát a negyedik sípszó is elhangzik és elindul az utolsó vonat az ötödik vágányról Bakonybánkon, Kisbéren és Környén keresztül Tatabányára. Kiürül az állomás, és a Veszprém felé zakatoló mozdony mintha végleg maga mögött hagyná a vasút mellett álló, öreg házat, ahol egy ma már nyugdíjas férfi született körülbelül hatvan éve. P nem tud indulat nélkül beszélni a kormány terveiről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz meleg időben vezetni?

Tovább olvasom