Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Hófúvások, ónos eső, buszok az árokban

Több megyében újra havazik, Pest megyében pedig hófúvások nehezítik a közlekedést. Buszok csúsztak le az útról Nógrád megyében.
11:38 - Ismét járható az M0-s Diósdnál

 Feloldották a hármas karambol miatt korábban elrendelt teljes útlezárást, így megindult a forgalom az M0-s autóút M5-ös felé vezető oldalán, Diósd külterületén - közölte honlapján péntek délelőtt a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata és a mentők tájékoztatása szerint 9-es kilométernél reggel ismeretlen körülmények között két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze, két embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a járműveket Diósd felé terelték, emiatt több kilométeres kocsisor torlódott fel.

Megindult a forgalom az M0-s másik oldalán, a 46-os és 50-es kilométer között (a főváros felé) is, ahol egy teherautó rakománya korábban az úttestre szóródott. Itt a takarítás miatt kellett zárást elrendelni.

11:30 - Megszűnt az útlezárás a 22-es főúton

Megszűnt az útlezárás a 22-es főúton Szécsény és Őrhalom között - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

Az útszakaszon korábban egy kamion fordult keresztbe, amelynek műszaki mentése befejeződött. Az útszakaszt megtisztították, az útlezárást feloldották - tudatta a rendőrség.

11:28 - Korlátozzák a tehergépjárművek belépését Parassapusztánál

Korlátozzák a tehergépjárművek belépését a parassapusztai határátkelőhelyen. Csak a romlandó élelmiszert és az élő állatot szállító járműveket engedik Nógrád megye területére - közölte a megyei védelmi bizottság elnöke pénteken az MTI-vel.

Szabó Sándor közleményben közölte: a rendkívüli havazás, a közlekedés biztonsága, valamint a balesetek és torlódások elkerülése miatt hozta meg a döntést.

Hozzátette: a személyautók forgalma zavartalan.

10:51 - Megcsúszott kamion miatt lezárták a 22-es főutat Szécsénynél

Kamion csúszott meg, és fordult keresztbe a 22-es főúton Nógrád megyében Szécsény és Őrhalom között pénteken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a rendőrség a műszaki mentés idejére teljes egészében lezárta az utat, a járművezetőket arra kérik, hogy kerüljék el ezt a szakaszt.

10:47 - Hármas karambol és teljes lezárás az M0-son Diósdnál

 Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött pénteken az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, Diósd külterületén. Az útszakaszon teljes zárás van érvényben, több kilométeres torlódás alakult ki.

Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a 9-es kilométerszelvénynél történt, annak pontos oka egyelőre ismeretlen. A helyszínelés befejezéséig a jobb pálya érintett szakaszát lezárták, a járműveket Diósd felé terelik el, ennek ellenére csaknem 5 kilométeres kocsisor torlódott fel.
A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy lehetőség szerint kerüljék el a térséget - tette hozzá az ügyeletes.
Spitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint a járművek roncsai közül egy embert az érdi tűzoltók szabadítottak ki.
Nagy Zsófia, a mentők ügyeletese az MTI érdeklődésére azt közölte: a hármas karambol helyszínéről két súlyos sérültet szállítottak kórházba.
Az ORFK kommunikációs szolgálata jelezte: az M0-s másik oldalán, a bal pálya 46. és 50. kilométere között (a főváros felé) is lassabb haladásra lehet számítani. Itt egy teherautó rakománya az úttestre szóródott, a takarítás befejezéséig a pályaszakaszt lezárták.

10:20 - Befejeződtek a műszaki mentések Nógrád megyében

Helyreállt a forgalom Nógrád megyében Karancsalja és Salgótarján, valamint a megyeszékhely és Szécsény között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel péntek délelőtt.

Visszatért a tél - hóesés Salgótarjánban 2013. március 29-én

Dankóné Nagy Éva elmondta, Karancsalja és Salgótarján között befejeződött egy elakadt kamion műszaki mentése, míg Salgótarján és Szécsény között egy árokba csúszott autóbuszt mentettek ki.

10:08 - Szünetel a kamionforgalom a 2-es főúton Nógrádban

A havazás miatt nem közlekedhetnek a kamionok a 2-es főút Nógrád megyei szakaszán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: az időjárási viszonyoktól függően - az út tisztásának befejezéséig - a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek közlekedése szünetel.
Hozzátette: a személykocsik forgalma helyenként rendőri irányítás mellett haladhat.

09:50 - Árokba borult egy autó Biatorbágynál

Könnyebb sérüléseket szenvedett egy autó vezetője, amikor járművével megcsúszott, majd árokba borult az 1-es főút 13-as kilométerénél, Biatorbágy közelében péntek reggel - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a balesetet vélhetően a jeges úton történő hirtelen fékezés okozta.
Az autó a tetejével felfelé állt meg az árokban, de a sofőr csak könnyebben sérült. A mentésben a törökbálinti tűzoltók vettek részt.

08:27 - Riasztás van érvényben az ónos eső miatt több kistérségben

Négy megye több kistérségére, valamint a fővárosra citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel az ónos eső miatt.

A riasztások Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megye térségeit, valamint a fővárost érintik. E szerint a következő órákban gyenge ónos esőre kell felkészülni az aszódi, a budapesti, a gödöllői, a szobi, a váci, a veresegyházi, az ajkai, a balatonalmádi, a balatonfüredi, a bicskei, a budaörsi, a dorogi, a dunakeszi, az enyingi, az ercsi, az esztergomi, az érdi, a gárdonyi, a móri, az oroszlányi, a pilisvörösvári, a szentendrei, a székesfehérvári, a tapolcai, a tatabányai, a tatai, a várpalotai és a veszprémi kistérség területén.

Emellett az ország három megyéjében - Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén - a havazás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi friss hó is hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez péntek reggel eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: az Északi-középhegység térségében péntek estig többnyire havas eső, havazás valószínű. Többfelé tapadó hóra kell számítani. Főként a Börzsöny térségében, Nógrád megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén és Heves megye hegyvidéki területein halmozódhat fel számottevő mennyiségű friss hó. Ezeken a területeken 5-20 centiméternyi hó várható, amely az alacsonyabban fekvő területeken sokfelé olvadni fog - tették hozzá.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felhívta a figyelmet arra, hogy csúszós, nedves útfelületek a gépjárművel és a gyalogosan közlekedőkre egyaránt veszélyt jelentenek.

A katasztrófavédelem azt kéri a lakosságtól, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a meteorológiai előrejelzéseket, illetve a hatóságok közleményeit és tájékoztatóit, továbbá csak a téli időjárási körülményeknek megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak.

08:06 - Buszok csúsztak le az útról Nógrád megyében

Kishartyánnál és Dejtárnál is autóbusz csúszott le a havas útról pénteken Nógrád megyében, Salgótarjánnál pedig elakadtak járművek - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeleti osztályvezetője az MTI-t.

Tóth Péter elmondta: a 22-es főúton Kishartyán és Ságújfalu között árokba csúszott egy busz, a jármű itt forgalmi akadályt is jelent. Szintén a 22-es főúton Dejtárnál egy másik autóbusz, míg Kétbodonyban egy szemétszállító teherautó csúszott le az útról. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
Salgótarján határában autók és buszok akadtak el, az út jelenleg járhatatlan.

06:55 - Több megyében újra havazik, Pest megyében hófúvások nehezítik a közlekedést

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek kora reggeli összesítése alapján több megyében újra havazik, Pest megyében pedig hófúvások nehezítik a közlekedést, ahol a hegyvidéki szakaszokon csak nehezebben lehet közlekedni - közölte az MTI-vel a társaság.

Az Útinform 6 órás összesítése alapján újra havazik Pest, Nógrád és Heves megye területén, Komárom-Esztergom és Fejér megyében pedig havas eső esik. A havazásban érintett megyékben egyelőre téliesebbek az útviszonyok. A Dunakanyarban, a Pilisben és a Zsámbéki-medencében a szél újra hordja a havat, a társaság munkagépei hajnal óta folyamatosan dolgoznak ezeken a hegyvidéki szakaszokon is, ennek ellenére Pilisszentkereszt és Dobogókő körzetében a szórás ellenére havas, hóátfúvásos a burkolat, oda most még nem tanácsos elindulni - figyelmeztetettek a közleményben. A 2-es főúton Szendehelynél már több kamion is félreállt, mivel az emelkedőkön csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak túljutni.

A Dunántúl nagy részén, a Duna-Tisza közén, a Jászságban és az Északi-középhegységben eső áztatja az utakat, de miután a hőmérséklet fagypont körüli, nem fagyott le.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összes üzemmérnökségén 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan dolgoznak a cég szakemberei és munkagépei. Pénteken több mint 400 munkagép dolgozik rotációban az utak hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkáin. A havazásban érintett megyékben teljes kapacitással dolgozik a társaság.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az autósokat, hogy a havas területeken fokozott óvatossággal vezessenek, csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművel keljenek útra, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Pest megyében, főleg a hófúvásban érintett szakaszokon, továbbá a hegyvidéki utakon lehetőség szerint egyelőre még ne induljanak el.

Friss információkat a társaság Útinform szolgálatának munkatársaitól és megyei diszpécsereitől kaphatnak. Minden elérhetőség megtalálható a www.kozut.hu vagy a mobiltelefonokra optimalizált m.kozut.hu oldalon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kirúgták a nyelvvizsga-vásárlási ügyben érintett bv-tiszthelyettest

Megszüntette a nyelvvizsga-vásárlási ügyben érintett tiszthelyettes szolgálati viszonyát kedden a… Tovább olvasom