Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Hoffmann Rózsa: a többség támogatja a megújulást

Úgy értékelte: az elmúlt három és fél év mérlege pozitív, a kormány a magyar neveléstörténet egyik legnagyobb léptékű átalakítását alapozta meg.
Hoffmann Rózsa a megújulás egyik tartóoszlopának nevezte azt a pedagóguspolitikát, amely a "látványos béremelés" mellett "szakít azzal a rossz hagyománnyal, hogy a pedagógusok kénytelenek a munkájukat óraadóként értelmezni" - erről a köznevelési államtitkár a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjújában beszélt.

Úgy fogalmazott: a legtöbben megértették, nem öncélú intézkedéseket hoztak. Tudják, nem valamiféle nosztalgikus múltidézés folyik, hanem a korszerű köznevelés megteremtésén dolgozunk - tette hozzá. Úgy vélte, megértették az új intézkedések értelmét is, amelyekre nem könnyű átállni.

Hoffmann Rózsa szerint a társadalom nagy többsége és mostanra már a pedagógusok is támogatják a megújulás lépéseit és irányvonalát. Hozzáfűzte: bár már az előző tanévben is eljuttatták mindenkihez a kormányzat és az új törvény üzeneteit, a hamis interpretációk bizonytalanságot eredményeztek, mire az intézkedések ténylegesen életbe léptek. A szeptember óta eltelt néhány hónapban a félreértések többsége tisztázódott - mondta.

Úgy értékelte: az elmúlt három és fél év mérlege pozitív, a kormány a magyar neveléstörténet egyik legnagyobb léptékű átalakítását alapozta meg.

Mint fogalmazott, a legfontosabb előkészítő munkákat elvégezték, de néhány terület érintetlen maradt. Fel kellett mérni az erőket, hogy mire képes a kormányzat négy év alatt - mondta.

Szólt arról is, hogy hozzákezdtek - egyelőre csak előtanulmányok szintjén - az érettségi átalakításához. Az alapfokú művészeti iskolák, a kollégiumok és az óvodák életét sem bolygattuk, a jövőben ők is előtérbe kerülnek - mondta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színes boríték az átjelentkezőknek a választáson

Ezzel a korábbi visszás jelenségeket kívánja kiküszöbölni az új szabályozás, igazolással a jövőben… Tovább olvasom