Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Hoffman Rózsa: jut minden gyereknek majd óvodai férőhely

Országos óvodaépítési program indul abból a célból, hogy az új köznevelési törvény előírásainak eleget téve 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni.
Országos óvodaépítési program indul abból a célból, hogy az új köznevelési törvény előírásainak eleget téve 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni - erről Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A lap hétfői számában azt írta: ma az óvodáskorú gyerekek 10 százaléka nem jár óvodába, így 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni.

Mint írták, az Új Széchenyi-tervben jövő év januárjában írják ki azt a 9,39 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelynek nyomán 14-15 ezer új férőhelyet lehet majd létesíteni a következő egy-másfél évben. A továbbiak létrehozását önkormányzati, európai uniós, illetve központi költségvetési forrásból igyekszik megoldani a kormány.

Olvasóink írták

  • 2. rommel 2011. december 19. 18:32
    „JÓZSI
    ILYEN PÉLDÁKAT AZ MSZP-S RÉMURALOM ALATT NEM TUDTÁL , VAGY NEM AKARTÁL MONDANI !!!”
  • 1. gjozsi88 2011. december 19. 15:13
    „Hát persze.....a családi adózás miatt már az idén 5%-al csökkent a született gyerekek száma!
    Még pár év és óvodákat kell majd bezárni!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is várakozni kell a magyar-ukrán határon

A magyar-ukrán határszakaszon a Záhony-Csap határátkelőhely mellett már Beregsurány-Asztélynál is… Tovább olvasom