Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Hoffman Rózsa: érettségi feltétel lehet a 60 órás közösségi munka

Az elképzelések szerint három-négy év múlva az érettségi vizsgákra jelentkezés előfeltétele lehet egy hatvanórásra tervezett közösségi munka - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.


Ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős, valamint a szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkársága 2011-ben meghirdeti a középfokú nevelési-oktatási intézmények számára az úgynevezett Társ-programot, amelynek keretében a diákok rászorultakon segítenek.

A középiskolás diákok tanulmányaik során így részt vesznek majd olyan munkában, amelyet végeznek, ezzel előtérbe kerül a szolidaritás és a segítés az ő életükben is. A program kötődik a 2011-re meghirdetett önkéntesség évéhez. A pályázat lényege, hogy a 9-12. évfolyamon tanuló diákok személyenként 30 óra közösségi szolgálatot vállaljanak tanórán kívül - tette hozzá.

Pályázhatnak iskolák, kollégiumok, együttműködve egyebek mellett helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, szociális intézményekkel. A közösségi munkát idősek és fogyatékkal élők körében lehet végezni. A hátrányos helyzetűek megsegítéséről az osztályfőnököknek be kell számoltatniuk a tanulókat, akik leírják tapasztalataikat. Ezeket összegyűjtve a tanév végén könyvet jelentetnek meg - mutatott rá.

Hoffmann Rózsa közölte: január 22-én konferenciát tartanak, amelyen a pályázók segítséget kapnak olyan intézményektől, amelyek régóta bonyolítanak le ilyen programokat. A pályázat benyújtásának határideje január 31., a támogatást pedig a koordináló pedagógus, illetve a projektet segítő mentor díjazására, valamint dologi kiadásokra lehet fordítani. A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg több mint 44,6 millió forint.

Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy az akció lezárása után jövő ősszel beszámolnak az eredményekről. Arról is beszélt, hogy ha az önkéntes munkára buzdító pályázat nem lesz sikeres, akkor "revideálják a nézeteiket", és nem teszik az érettségire bocsátás kritériumává a segítő közösségi munkát.

Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: az elmúlt félévben több, a társadalmi szolidaritást célzó programot indítottak el, például az úgynevezett segítő vásárlást, melynek lényege: a fogyatékossággal élők ne csak támogatást kapjanak a bérükhöz, hanem a piacra jutásukat is segítsék.

Közlése szerint ehhez kapcsolódott a szolidaritási nagykövet programjának elindítása. Ő egy a szociális államtitkárságon dolgozó vak ember, és iskolákat járva azt mutatja be, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy fogyatékossággal élő embernek a mindennapokban.

A most meghirdetett, a közösségi munkát szorgalmazó társadalmi szolidaritási program azt célozza, hogy a fiatalok oktatásában, nevelésében megjelenjen az idősek tisztelete, szeretete, az, hogy a fogyatékkal élőkkel is emberségesen kell bánni - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Soltész Miklós elmondta: a karitatív szervezetek is együttműködnek a közösségi munka pályázatában.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. okostojas007 2010. december 23. 18:11
    „hátrányos helyzetüek megsegítése ....
    na , révaisok - írányy a kossuth utca ....”
  • 35. oaxacaca 2010. december 23. 15:55
    „#24, Georgbob! A tanulás igénye már régen interiorizálódott nála, de a kötelelző olvasmányok...a,nnál szokott sokkal jobbakat találni:))) Erre céloztam.”
  • 34. Imcsi 2010. december 23. 15:18
    „Kötelező önkéntes munka!?
    Mint régen katonáéknál, mikor önként jelentkezőket kerestek: "Maga, maga és maga, önként jelentkezik a munkára. Ez parancs!"”
  • 33. Stickers 2010. december 23. 10:46
    „A sok kedves okoskodó hozzászóló miért nem megy el közmunkára? :) Ó igen, a saját gyerekem majd nem fog ilyet csinálni, de másé csináljon mi? :) <moderálva>”
  • 32. Jandex 2010. december 23. 10:42
    „Esetleg a kop-kop cédulát önmagának kellene összegyűjtenie nem fizetett,feketemunkásoknak !/bár ehhez még nem elég nagy az arcuk,inkább majd eltörlik ezt a buta cetlit!:)))/”
  • 31. Jandex 2010. december 23. 10:38
    „Esetleg a Parlamentbe kerüléshez is le lehetne dolgozni néhány évet,mondjuk a "komszolnál"!:)))/nem vezetőként!!!Esetleg elvégezni egy "viktátori" tanfolyamot???!!!/”
  • 30. _Zoli_ 2010. december 23. 06:53
    „Még egy dolog amit majd pénzen is meg lehet vásárolni a diákok szüleinek!”
  • 29. Cloeon_dipterum 2010. december 23. 02:03
    „Jó ötlet! Már 2011-ben bevezetném.”
  • 28. georgbob 2010. december 22. 23:30
    „Nincs benne semmi rossz. Legalább értelmet és tartalmat nyer az "érettségi".”
  • 27. kaucsukcsuka 2010. december 22. 22:23
    „most tényleg ilyen ördögtől valónak tartjátok ezt a tervezetet? mi rossz van benne?”
  • 26. FreeFace 2010. december 22. 22:12
    „Valóban! A tananyagra mikor jut idejük? Mondjuk manapság nem viszik túlzásba a tanulást. ...de ez hülyeség.
    Foglalkoznának inkább az iskolai erőszakkal. Vagy menjen közmunkára az, aki suliban megveri a kevésbé menő osztálytársát/tanárát.
    Nevetséges. Vezessék vissza a nádpálcát is tenyerestül, körmöstül!Sőt a kukoricán térdelést is:)”
  • 25. georgbob 2010. december 22. 22:01
    „Amí drogra, piára van pénz és idő minden hétvégén (hétközben) nyomni a bulit hajnalig, addig a 60 óra, mit ne mondjak, semmiség...”
  • 24. georgbob 2010. december 22. 21:58
    „oaxacaca
    Gondolom akkor a kötelező tanulás is nehez megy...”
  • 23. Dirac 2010. december 22. 21:27
    „"Ja és a tananyagot ,hogy és mikor fogják a tanulók megtanulni, mert az kevesebb nem lesz."
    --

    Evolúció, azok akik képtelenek lesznek alkalmazkodni elhullanak. Egyébként meg nehogy már ezen a 60 órán múljon szegény, hányattatott sorsú diákok jövője.”
  • 22. .Atis 2010. december 22. 21:16
    „beteg az összes...”
  • 21. lumnitzernoverekhuga 2010. december 22. 21:07
    „Végülis én is mentem a nyolcvanas évekbe parkot söpörni levelet szedni.... De akkor még kék majd piros nyakendőt hordtam és a "Mint a mókus"-t énkeltem :-)) ez fog visszajönni....”
  • 20. Jandex 2010. december 22. 20:22
    „KDNP szombat a komcsi szombat mintájára?
    Királyom-királyom ennyi buta emberrel hogy tudtad körülvenni magad,vagy így nem lógsz ki a sorból?!:)))”
  • 19. zsolt72 2010. december 22. 20:05
    „Ja és a tananyagot ,hogy és mikor fogják a tanulók megtanulni, mert az kevesebb nem lesz. Azért nem kellene ennyit kihozni egy érettségiből. Ezután a pilóta engedélyre és legalább 8 nyelv vizsgát is kitalálják! Most már azzal kellene foglalkozni, hogy munkahelyek legyenek és nem a semmit kellene csavarni, mert már unalmasak!”
  • 18. yoros 2010. december 22. 20:03
    „Ekkora sötétség még egy KDNP-stől is sok. Tömjén Zsolt és H. Rózsa egymásra találtak.”
  • 17. Gab2000 2010. december 22. 19:52
    „Kérdésem, ahol van egy családban rokkant mozgássérült ott egy gyermeknek hányszor fog teljesülni az óraszáma???”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novemberre Liszt nevét viselheti a ferihegyi repülőtér

A kormány célja, hogy legkésőbb 2011. októberre, de lehetőség szerint már az év első felében… Tovább olvasom