Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

Hivatalosan is elkezdődött a strandszezon

Magyarországon 202 olyan fürdő található, amely a nemzetközi turizmus szempontjából is jelentősnek számít - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az idei strandszezon megnyitóján csütörtökön a budapesti Gellért Gyógyfürdő és Uszoda bejárata előtt.
A fürdőket tavaly már több mint 40 millióan keresték fel, a szálláshely szolgáltatás egyharmada a gyógy- és wellness szolgáltatáshoz kötődik - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A Széchenyi Pihenő Kártyával (SZÉP-kártya) tavaly szálláshelyre, vendéglátásra és egyéb szolgáltatásra 73 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok. Miután a feltöltés 76 milliárd forint volt, így Ruszinkó Ádám felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy a kártyájukon lévő forrást május végéig költsék el, mert az addig fel nem használt összegek elvesznek a munkavállalók számára.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az egészség turizmust külföldön a cég reklámozza. A megújult honlapjukon pedig minden hétvégére 200 programot kínálnak.

Kardos Gábor, a Balatoni Kör vezetője pedig arról számolt be, hogy a tónál akkor lesz az idénynyitó, amikor a víz hőmérséklete elérte a 20 Celsius fokot. Ez korábban lesz, mint ahogyan az Adrián fürdeni lehet - tette hozzá.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete elnöke elmondta, hogy közel 20 éve rendszeresen megtartják az év fagylaltja versenyt, amelyet idén június első hétfőjén Soltvadkerten tartanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár: jövő héten benyújtják a költségvetési javaslatot

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, számolt be az… Tovább olvasom