Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Hirdetni az evangéliumot mindenkinek

Új lelkész szolgál a győri görög katolikus egyházközösségben. Tóth András parókus hétgyermekes papcsaládból származik, míg maga – a hagyományt folytatva – nyolc gyermekkel büszkélkedhet.
Az elmúlt év végén püspöke Debrecenbe helyezte Fekete Andrást, a győri görög katolikus közösség lelkészét. Helyére Tóth András parókus került, aki hét, tiszta fiúgyermekes szatmári papcsaládból származik.
– Édesapám mindannyiunkat taníttatott. Hatan a pannonhalmi bencéseknél végeztünk, az öcsém pedig a győri gimnáziumban érettségizett. A teológia után káplánként Budapesten, a Rózsák terén kezdtem. Nagyon jó tanulóidő volt és kiváló terület a pasztorációhoz. A fővárosból Borsod megyébe kerültünk, ahol missziós munkát végeztem a nagyrészt cigánylakosság között. Óvodát és iskolát alapítottunk, majd öt év után hazamentem Szabolcsba. Ott egy új egyházközösséget kellett megszerveznem, onnan nevezett ki püspököm a győri görög katolikusok lelkészének – mutatta be röviden pályáját Tóth András, majd megemlékezett elődje munkájáról is. – Fekete András szolgálatának köszönhetően nagyon lelkes, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint közel hatszáz fős közösség él a megyeszékhelyen. Közülük vasárnap átlagosan ötvenen járnak istentiszteletre. A híres rác templomba, amit – szintén elődöm érdeme – a hozzá tartozó épülettel együtt felújítottak. Az elmúlt időszak eredményeit kellett átvennem és folytatnom. Most éppen azon vagyok, hogy a közösséget megismerjem, azon dolgozom, hogy a hitéletét egyre virágzóbbá tegyem. Fontosnak tartom, hogy legyünk nyitottak mindenki felé. Túl kell lépnünk azon, hogy csak azokat szolgáljuk, akik beleszülettek a vallás gyakorlásába és vasárnaponként eljönnek hozzánk. Nekünk missziós feladatunk is van: hirdetni az evangéliumot mindenkinek, azoknak is, akik keresik Istent, és lehet, hogy éppen a mi hagyományaink szerint tudják átélni Isten-kapcsolataikat.
Tóth András nemcsak a papi, hanem az atyai hivatást is nagyon komolyan éli meg, példaadásnak szánja. Az új győri parókusnak néhány hete született meg a nyolcadik gyermeke.
– Szülőnek lenni külön hivatás. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen a feleségem elhivatottsága, aki orvosi egyetemet végzett, de nem praktizál, inkább vállalta a nagy családot. Legfontosabb munkatársam és segítőm a hivatásomban. A jó Istenben bízva szeretnénk példát adni, hogy felneveljük őket. A gyermeket valamikor áldásként fogadták, ma sokan tehernek tekintik. Azt gondolom, hogy a keresztény embernek nemcsak beszélni kell erről, hanem vállalni a nehézségeit és teljességgel átélni az örömeit is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Modellezőkör

Győr-Ménfőcsanak. Holnap délután 5 órakor modellezőkörbe várják a régi és új tagokat, a… Tovább olvasom