Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 1°C | 7°C Még több cikk.

Hídpénz: újabb ötlet a dugódíj mellé Budapesten

Az MSZP szerint szakmailag teljesen megalapozatlan a hídpénz bevezetésének ötlete, az csupán a főváros aktuális sarcolási ötlete.
Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának vezetője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta a megfontolt előkészítést és tervezést igénylő közlekedésszervezéssel szemben a hidak két oldalára jegyszedőket állítani semmilyen előkészítést nem igényelne, s ez arra utal, hogy a hídpénz bevezetésének egyetlen célja valójában a pénzbehajtás.

Ezzel is azt az összesen mindegy 200 milliárd forintos lyukat próbálnák meg részben foltozni, amit "az Orbán-kormány a városvezetés asszisztálása mellett" ebben a ciklusban elvesz Budapest kasszájából - tette hozzá. Márpedig a szocialista képviselő szerint ennyi pénzből, teljes hosszában fel lehetne újítani a 3-as metrót, vagy akár 2500-3000 új buszt is vehetnének a fővárosnak.

Horváth Csaba szerint a hídpénz bevezetésének felvetése "semmilyen szakmai logikával nem támasztható alá, egyértelműen káros lenne, mivel a hidak környékén még a legkisebb forgalom mellett is állandósuló dugókat okozna, rengeteg működési zavart állítana elő".

A Népszava hétfői számában írt arról, hogy a főváros vizsgálja annak lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal. A jelenlegi elképzelések szerint a Duna-hidakon való átkelésért kellene egyszeri díjat fizetni, itt is lehetnének kivételek. A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt a lapnak, de általánosságban azzal indokolta, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna - írta a lap.

Ennek kapcsán Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek úgy reagált a hídpénzzel kapcsolatos felvetés részleteit még meg kell vizsgálniuk, s amint a koncepció konkrét formát öltött, haladéktalanul tájékoztatják a közvéleményt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor a termálvízben bízik

Magyarország egyik kincsének nevezte a termálvizet Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a nagykátai… Tovább olvasom