Kisalföld logö

2017. 01. 25. szerda - Pál -8°C | -1°C Még több cikk.

Hiányzik a trombitaszó

– Nem bölcs, inkább nagyon türelmes és elfogadó ember va- gyok, aki már régen leszokott a panaszkodásról – mondta derűs mosollyal véneki találkozásunkkor Jurcsik Károly, aki a közel- múltban vehette át a műszaki egyetemen aranydiplomáját.
Szekszárdi városközpont
A neves építészről – seregnyi szép Győrbe, Sopronba, határon
innenre és túlra megálmodott épület fűződik nevéhez – kevesen
tudják, hogy munkája elismeréseként korábban már többek között Ybl-, sőt 1993-ban Kossuth-díjat is kapott. Jurcsik Károly erről úgy vélekedik, hogy a díjakkal csak baj van. Szerinte „általában nem akkor kapja az ember, amikor megérdemelné", mert az alkotók szeretik a lehető leggyorsabb viszontválaszt, véleményt, elismerést, vagyis azt, hogy jó-e, amit csináltak.

– Most jól jön, hogy soha nem papíron, hanem fejben terveztem, mert részlegesen elveszítettem a látásomat, így minden belül történik. Ha kell, ott születnek a rajzok, a gyermekkorom emlékeit idéző versek is. Nem szabad, de nem is akarok ezzel foglalkozni. Reggeltől estig egy monológ a napom. Életemből gyakran telik el úgy, akár egy-egy hét is, hogy senkivel sem beszélek. Csak a kutyáimmal. Annyira megszokja ezt az ember, hogy mikor megszólal, akkor is halkan, mert nem esik jól, szinte
fáj a hangos beszéd...

Budai lakóház
Nincs igazából olyan épület, amire különösen büszke lennék. Számomra maga a munka volt a jó, a napról napra végzett tevékenység. Arra vagyok büszke, hogy túléltem... Minden egyes feladat olyan volt számomra, mint mikor a huszárlónak megfújják a tormbitát: felhegyezi a fülét és nekiindul. Én is így éreztem, s hogy melyik csata volt az igazi? Fogalmam sincs...

Azt mondod bölcs vagyok. Nem hiszem, inkább nagyon türelmes és elfogadó ember, aki mindent meg akar ismerni és mindent akceptál. Nem különíti, nem határolja el egymástól a dolgokat úgy, hogy ez jó, ez nem jó, hanem mindenre kíváncsi. Ez nem bölcsesség, ez elfogadás, és így az ember jobban megismerheti a világot...

Leszoktam a panaszkodásról. Nem mintha nem lenne rá okom. De kinek nincs? Nem szabad panaszkodni. Én befejeztem. A panaszkodásnak semmi értelme, hiszen többnyire úgysem figyelünk egymás gondjaira... Sosem féltem a nyugdíjas kortól, de nem úgy alakult amint képzeltem. Rengeteg könyvet gyűjtöttem, rengeteg feladatot hagytam erre az időre. Ez nem így alakult. A napjaim azzal telnek, hogy négy-öt éve szinte az
egész évet Véneken töltöm. Hatalmas a kert, amit nehéz rendben tartani. Van egy műhelyem is, ahol ősszel és télen, amikor nem lehet már a kint dolgozni, barkácsolhatok. Nincs olyan nap, hogy valamit ne csinálnék és nagyon elégedetlen vagyok, ha valamivel nem tudok magamnak elszámolni...

Bevallom néha nagyon hiányzik – ahogy az „obsitos" huszárlónak is – az a bizonyos trombitaszó. Vagyis, hogy egy épületet meg kell oldanom. Nagyon hiányzik, hiszen mint építész már nem nagyon dolgozom. Napközben a teendőim foglalnak el, és az azokkal járó gondolatok. Néha előfordul az, hogy este felé előjönnek a régi emlékek, mint minden öreg embernél, nekem is a gyermekkorból. És miután önéletrajzot nem akarok és nem is tudnék írni, egy-egy hajdani érzésemet versben fogalmazom meg. Hát nem furcsa? Hetvenötéves korában kezd el az ember verset írni!

Céljaim már nincsenek, csak reményeim. Remélem, hogy nem leszek magatehetetlen beteg, vagy olyan, aki eltompul szellemileg, és remélem, hogy a belső monológ értelmesen folytatódhat tovább. Életem végéig. És nyugodtan tudok meghalni: betegség és szenvedés nélkül. Ezt remélem, semmi mást...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Járai: magasabb lehet a fizetési mérleg hiánya

Nincs szükség változtatásra a monetáris politikában, ha a kormány képes lesz a tervezett és az… Tovább olvasom