Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Hétvége - A bowlingról

Ismert szegedieket, illetve a közélet, a kultúra és a gazdaság jeles Csongrád megyei képviselőit kérdezzük sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hétvégén, s azt szívesen ajánlják-e másoknak is.
– Az ősz beköszöntével sincs vége a közös programoknak – avat be az otthoni szokásokba a három gyerekes családanya, Judák Rita szegedi bőrgyógyász (képünkön).

Igaz, a gyerekek között elég nagy a korkülönbség – Rita már egyetemista, Döme gimnazista, Luca pedig tízéves kis iskolás –, de szeretik a közös programokat.

– Különleges élményként tartjuk számon a bowlingozást, mellyel most ismerkedünk – jelenti ki Judák Rita. Az újszegedi teke- és bowlingcentrumban egy pálya bérleti díja egy órára 2800 forint. Azt tanácsolta: mivel pénteken és szombaton nagy a forgalom, két nappal korábban le kell foglalni a pályát. Ugyancsak kiváló relaxációs program a termálfürdőzés: tavaly fedezték föl maguknak Gyopárosfürdőt, ahol a fedett részben télen is minden korosztály talál magának elfoglaltságot és kikapcsolódást: Judák Rita a férjével, Lehóczky Attila gyógyszerésszel a szaunázást választotta, a gyerekeknek tetszett a belső medencesor, a csúszda, s mindenkinek ízlett a közeli étterem főztje.

– Az olvasás is családi akcióvá emelhető – véli Judák Rita. A Nagy Könyv-játék kapcsán náluk szokássá lett, hogy a könyvtárukból még hiányzó, de a 100-as listán szereplő olvasmányokat ajándékoznak egymásnak. A gyerekek meg új szerzőket kínálnak: egyetemista lánya ajánlására vette kezébe a doktornő Paulo Coelho-t.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az apácáktól tanulta a vadast

Ötven éve gyűjti Tamás Lászlóné Teri néni az általa is kipróbált recepteket egy kopott füzetben. Tovább olvasom