Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Hétfőn kezdődik a házasság hete

Hétfőn kezdődik a házasság hete, amely a "kapcsolat-elköteleződés" témáját járja körül; Magyarországon harmadik alkalommal szervezték meg a programot - mondta Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke csütörtökön a rendezvénysorozatról tartott sajtótájékoztatón.

A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezésében, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) támogatásával létrejött eseményről az egyik szervező, Pintér Márta elmondta: Budapesten házaskurzust is indítanak, amelynek keretében arról lesz szó, hogy mit mond a Biblia a házasságról. Az evangélikus lelkész felhívta a figyelmet az ugyancsak a fővárosban rendezendő Júlia című dráma bemutatójára, Visky András darabja szintén a házasság témáját taglalja.

A programok közül megemlítette a körmendi baptista és református gyülekezet közös, Házasság vagy élettársi kapcsolat? című, előadással egybekötött rendezvényét, valamint a szegediek közül az ökumenikus istentiszteletet, a fáklyás felvonulást, illetve a házasságról szóló gyermekrajz-kiállítást.

A sajtótájékoztatón a házasság hete nemzetközi mozgalom elindítója, a brit Richard Kane úgy fogalmazott: a rendezvény célja, hogy "minél többen halljanak a jó házasság fontosságáról", amelyhez világszerte felhasználják az egyházközségek mozgósító erejét.

Bíró László, a katolikus egyház családreferens püspöke a sajtótájékoztatón felolvasott levelében arról írt, hogy a házasság megkötése az "igen" kimondását jelenti két ember közös jövőjére, ezért "a társadalom jövője a házaspárok kezében van".

D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT elnöke utalt arra, hogy a házasságok 62 százaléka válással végződik Magyarországon a jelenlegi statisztika alapján, noha "a jövő nemzedékei felnevelésének a családon kívül nincs alternatívája".

A házasság hete házaspárja Süveges Gergő, a Magyar Televízió műsorvezetője és felesége, Rudan Margit gyógytornász lesz - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták Gary Chapman Egymásra hangolva című, házaspárok szomorú és derűs történeteiről szóló hangoskönyvét.

Az Aliansz mozgalom, mint felekezetközi és nemzetközi testvéri egységtörekvés 1846-ban alakult Londonban, Evangéliumi Világszövetség néven. A Magyar Evangéliumi Szövetség 1936-ban szerveződött egyesületté a budapesti Felsőerdősori metodista imaházban tartott közgyűlésen.

Olvasóink írták

  • 3. tricse 2010. február 05. 12:37
    „12 évig éltem rossz házasságban,14 éve élek jó élettársi kapcsolatban! Nehogymár a papíron meg a szertartáson múljon!”
  • 2. Reális 2010. február 05. 10:24
    „Amíg az országból nincsenek kiverve a devianciára,buziságra,ferdeségre buzdító pártok,addig nem is lehet javulást várni!”
  • 1. szocdem 2010. február 05. 09:41
    „A jövő nemzetdékeinek felnevelésének anyagi eszközök hiányában nincs alternatívája.
    A család másodlagos.
    Apuka azonban ha elvált választhat: vagy éhen döglik és tartásdíjat fizet, vagy nem fizet és a gyerek döglik éhen miközben Ő maga börtönben ül..
    A 100 ezer hajléktalan 80%-a erről tudna mesélni eftársak.
    A család hetében el kellene gondolkodni rajta hogy mi is okozza ezt az irgalamatlanul nagy válási rátát (pénztelenség miatti frusztráció) és miért iylen alacsony a házasok aránya a lakosságban..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi `Balatonátcsúszás´: a vízirendészet szerint életveszélyes

Életveszélyes kezdeményezésnek tartja a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság a hétvégére… Tovább olvasom