Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Hétfőn jön a jó hír a kasszatagoknak?

Legkorábban hétfőn derülhet ki, hogyan dönt az Alkotmánybíróság (AB) a magán-nyugdíjpénztári (mnyp) tagok státusával kapcsolatban − a testület augusztus végén tér vissza a nyári szünetről.
Az Origo után a Portfolio is tudni véli egy határozattervezet alapján, hogy a testület összeegyeztethetetlennek tartja az alaptörvénnyel, hogy a mintegy százezer magánpénztári tag ne kapjon állami nyugdíjat, írja a Napi Gazdaság.

A pénztárak államosításakor a kormány azzal fenyegette a tagokat, ha maradnak, nem kapnak állami nyugdíjat. A hárompilléres rendszerben az állami nyugdíj 75 százalékát kapták volna a tagok, a fennmaradó részt a magánpénztár adta volna − a harmadik pillér az önkéntes kiegészítés. A fenyegetés hatott, mintegy százezer fő azonban ennek ellenére ragaszkodott tagságához, a magasabb jövedelmek utáni nagyobb tagdíj biztos és az állam által nem befolyásolt járadékot garantál.

Az AB döntésével − feltételezve, hogy abban nem a szabályok átalakítására utasítja az országgyűlést, hanem megsemmisíti a vonatkozó szövegrészt − ez a kör kényelmesen hátradőlhet. Sokkal jobban járnak majd ugyanis a bontott konstrukcióval, mint az állami rendszerbe visszalépők.

Az AB döntésével − feltételezve, hogy abban nem a szabályok átalakítására utasítja az országgyűlést, hanem megsemmisíti a vonatkozó szövegrészt − ez a kör kényelmesen hátradőlhet. Sokkal jobban járnak majd ugyanis a bontott konstrukcióval, mint az állami rendszerbe visszalépők.

Azt nagyjából borítékolni lehet, hogy az állami nyugdíjak nem fognak érdemben emelkedni, sőt a szabályok további szigorítása, a járadékok konzervatívabb indexálása a nyugdíj értékének jelentős csökkenéséhez vezethet. Ehhez képest a mnyp-tagok saját számláin gyűjtött tagdíjból származó járadékot az állam nem csökkentheti. Az állami nyugdíjrészhez viszonyítva így ez jelentősen fel is értékelődhet az eredeti arányhoz képest. Persze felmerülhet a kérdés, etikus-e, hogy százezer főnek az aktívak fizetnek nyugdíjat, miközben ők csak részben tették meg ugyanezt.


Azt nagyjából borítékolni lehet, hogy az állami nyugdíjak nem fognak érdemben emelkedni, sőt a szabályok további szigorítása, a járadékok konzervatívabb indexálása a nyugdíj értékének jelentős csökkenéséhez vezethet. Ehhez képest a mnyp-tagok saját számláin gyűjtött tagdíjból származó járadékot az állam nem csökkentheti. Az állami nyugdíjrészhez viszonyítva így ez jelentősen fel is értékelődhet az eredeti arányhoz képest. Persze felmerülhet a kérdés, etikus-e, hogy százezer főnek az aktívak fizetnek nyugdíjat, miközben ők csak részben tették meg ugyanezt.

Olvasóink írták

  • 17. gjozsi88 2011. augusztus 27. 14:30
    „Vapera!
    Ha az AB nem meszeli el a teljes magánpénztári törvényt, csak a várható részleteket módosítja, azaz csak az állami járadékra is jogosult lesz a magánpénztári tag, abban az esetben hiábavaló a próbaper a kényszer hatásáról, ugyanis ráutaló magatartást is elismeri a törvény!
    A jogorvoslati lehetősége ez esetben csak annak lesz, akijogfenntartó nyilatkozatot tett!
    Sőt abban is szinte biztos vagyok, hogy közülük is gondban lesznek, akik felvették a reálhozamot és nem letéti számlára utaltatták....!
    Szerintem csak nagyon keveseknek lesz lehetősége visszarendeződni a kényszer miatt!”
  • 16. gjozsi88 2011. augusztus 27. 14:26
    „Dwatson!
    Ne reménykedj!
    Bármikor dönthet úgy a kormány, hogy a magánpénztári tag ezután nem 8% járulékot fizet a bruttó béréből a magánnyugdíj pénztárba, hanem kevesebbet!
    Ugyanis a magánnyugdíj pénztárban maradónak egy igérete van.......a járuléka egy részét a magánpénztárba fizetheti!
    Nincs bebetonozva a 8%!”
  • 15. Dwatson 2011. augusztus 27. 10:44
    „Várhatóan 20% lesz majd a járulék mértéke(orbán),akkor mégjobban járnak majd a maradók,és csökken a munkaadó által fizetett rész,amivel mégrosszabbul járnak majd az állami rendszere visszalépők.”
  • 14. mecsoka 2011. augusztus 26. 21:23
    „12! Hmmm ... ennek utäna kellene jobban järni. Sajnos nem nagyon igazodok ki a jogi utvesztökben, de jo lenne ha alakulna egy tömeges kezdemenyezes, amihez lehetne csatlakozni. Egyeni szinten nem hiszem, h sokaknak lenne feläldozhato eröforräsa egy ilyen perre.”
  • 13. miracle 2011. augusztus 26. 20:41
    „Sőt, egyelőre még a maradék is oda megy év végéig, ez milyen már!”
  • 12. Vapera 2011. augusztus 26. 20:35
    „10-hez!
    Szerintem meg igen! Amennyiben az Ab pozitív döntést hoz, próbapereket kell indítani az állam ellen!”
  • 11. maraton 2011. augusztus 26. 20:27
    „Ez a cikk hangulatkeltő, ugyanis aki mnyp tag maradt attól továbbra is vonják az állami nyugdíj munkáltatói 24 %-át, vagyis teljesen jogosan várják el az állami nyugdíj 75 %-át!!!”
  • 10. mecsoka 2011. augusztus 26. 20:00
    „Gondolom erre az esetre nem vonatkozik az,h zsaroläs/fenyegetes hatäsära megkötött szerzödes ervenytelen. Pedig biztos erdekes eredmenyt hozna.”
  • 9. embertelen 2011. augusztus 26. 18:14
    „Remélem, hogy Or-Bán és bandája megkapja a sallert!”
  • 8. gte325 2011. augusztus 26. 18:00
    „Nincs ezen mit ragozni: orbán...<moderálva> és bandáját akkor kellett volna szétzavarni, amikor ezt a gondolatot először publikálták, (vagy még korábban.)
    Honfitársaim lássátok be végre, hogy elkúrtátok, nem kicsit, nagyon. Tudom, hogy a fityesz szavazóit a jó szándék vezérelte, de itt az idő elnézést kérni az egyharmadtól, és végre szétzavarni az orbán bagázst.”
  • 7. gjozsi88 2011. augusztus 26. 16:23
    „"Persze felmerülhet a kérdés, etikus-e, hogy százezer főnek az aktívak fizetnek nyugdíjat, miközben ők csak részben tették meg ugyanezt."

    Persze......ugyanis a járulék fizetésük a magánpénztárban maradás esetén a 75% az állami ellátó rendszerbe folyik és csak 25% járulékot fizetnek magánszámlára!
    Ezért cserében a nyugdíj járadékuk is csak 75% mérték lesz.....azaz annyi, amennyire jogosultságot szereznek!

    Az állami rendszerbe lépő 100% járulékot fizet az állami rendszerbe....ő 100% nyi nyugdíj járadék jogosultságot szerez,
    A magánpénztári tag 75% járulékot fizet ezért 75% nyi nyugdíj járadékra lesz jogosult az állami rendszerből!
    Ebből logikusan következik, hogy a fenti felvetés nem etikai kérdés.......bár szomorú, hogy a cikk leereszkedett a kormányzati retorika szintjére!

    Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy azok akik maradtak MNYP-tagok azok járulékait-a 25%-ot az állam már most elhasználja, amire járadékot köteles lesz adni........emlékezzünk mit mondott a kormány, mikor csak arról volt szó, hogy 2 évig nem utalja tovább a magánpénztári járulékot!
    Azt igérte kompenzálja!”
  • 6. tradermike 2011. augusztus 26. 16:04
    „Én vagyok ma lassú, vagy a cikk hülyeség? Én maradtam mnyp tag, és továbbra is vonják tőlem mind a 11% (9,5+1,5%) nyugdíjjárulékot. Vagyis fizetem tovább az állami nyugdíjat, és nem kapom meg saját számlámra azt a részt sem, amit a mnyp-be fizetnék. Utóbbit ugye egy évre "szolidaritásként" zsebre teszi az állam, nem utalja tovább a pénztáramnak a saját számlámra; előbbiből pedig éppen úgy fizetem a TB nyugdíjat mint bárki más, és mint ahogyan eddig is tettem. Éppen ez a sz_pó részemről a konstrukcióban, hogy bár elvileg kizártak a jövőbeni TB nyugdíjból, mégis tovább fizetem azt is.
    Szóval ez a "100.000 kilépett fő leendő esetleges TB-nyugdíját is az aktívak fizetik be" - duma ez nagyon sánta.”
  • 5. poto 2011. augusztus 26. 16:01
    „Na de mit szól ehhez a Vezír ??????????”
  • 4. Dwatson 2011. augusztus 26. 15:22
    „Ilyen fontos döntéssel miért kellett ennyi ideig várni?”
  • 3. miracle 2011. augusztus 26. 15:09
    „Hunicum
    Nem éppen. Engem speciel hiába fenyegettek.
    Teljesen egyértelmű volt akkor is, hogy alkotmányellenes, hogy továbbra is vonják tőlem, mégsem kapnék utána állami nyugdíjat. Ebből a maradók csak jól jöhetnek ki.
    Ez mit jelent:
    "Persze felmerülhet a kérdés, etikus-e, hogy százezer főnek az aktívak fizetnek nyugdíjat, miközben ők csak részben tették meg ugyanezt." ???”
  • 2. buggyant 2011. augusztus 26. 12:37
    „Igen. A fenyegetés hatott. Csak azt nem értem, hogy a cikkben miért kell ismétléssel nyomatékosítani a mondanivalót? Értjük így is.”
  • 1. Hunicum 2011. augusztus 26. 12:21
    „Hogy őszinték legyünk, valamennyien a fenyegetés hatására léptünk vissza nem a józan ész diktálta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendet kell tenni a zöldség-gyümölcs ágazatban!

Az LMP szerint szükség van a zöldség és gyümölcs ágazatban a termelői értékesítő szervezetekre és… Tovább olvasom