Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Hétfőn folytatódik a Zuschlag-per tárgyalása

Hétfőn folytatódik a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; Fodor Endre tanácsvezető bíró március 31-éig még huszonegy tárgyalási napot tűzött ki.
A 2008 októberében kezdődött perben az iratismertetés, valamint a bűnjelek vádlottak és védőik elé tárása után a perbeszédek és a védőbeszédek következnek, s ha nem lesz csúszás, akkor első fokon ítéletet is hozhat a bírói tanács a tervezett utolsó tárgyalási napon.

Decemberben az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János elsőrendű és Katus Ferenc harmadrendű vádlott is bejelentette, hogy az ítélethirdetés előtt beszélni kíván. Az ügyben eddig több mint száz tanút hallgatott ki a bíróság, mellettük csaknem százan írásban tettek vallomást.

A bíróság várja a Központi Nyomozó Főügyészség válaszát arra, hogy a vallomástételt államtitokra hivatkozva megtagadó Lusztig Péter tanút mégis kihallgathatják-e. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21. óta előzetes letartóztatásban van.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. gjozsi88 2010. január 17. 19:31
    „Akkor kell bünösnek nevezni őket, ha lesz ítélet!
    Én sehol nem állítottam, hogy a baloldalon nincs gazember, azt gondolom, hogy nekik ott a helyük, de azt mondani, hogy a jobboldal makulátlan ez ami nem igaz, hiteltelen!!!
    De a jobboldal manipulál, amikor már most annak tekinti őket!”
  • 23. jánosi 2010. január 17. 19:21
    „nyugi : lesz itt is !”
  • 22. gjozsi88 2010. január 17. 19:20
    „csak a bünösöket kell bünösnek nevezni!
    Azaz, akiket a bíróság jogerősen elítélt!
    Ebben a baloldalt érintő Hunvald és Zsuchlag, akiket a jobboldal bünösnek nevez és általánosít még nincs elítélve!
    Ellenben pl a százhalombattai ellen van ítélet, a fóti polgármester és esztergomi kollégája törvénytelenségét bíróság elmarasztalta, ugyan úgy a XII. kerületi Turul szobor ügyében!”
  • 21. jánosi 2010. január 17. 18:02
    „Így van gjozsi !
    Minden nyomozást az elkövetéshez kell folytatni : pártsemlegesen.”
  • 20. gjozsi88 2010. január 17. 17:59
    „jánosi!
    Ha a nyomozás hatalomhoz lenne kötve, akkor nem lenne eljárás balosok ellen!!!”
  • 19. jánosi 2010. január 17. 17:45
    „Na tessék : nyomoznak a bábolnai ( szoci ) polgármester ellen ...........
    mi lesz ha már nem lesznek hatalmon ?”
  • 18. gjozsi88 2010. január 17. 15:53
    „Truder!
    De mégis ez folyik a csapból is!!!
    75 -56 millió= alig 20 millió!
    Kell a cirkusz a népnek, legyen min rágódni!”
  • 17. Truder 2010. január 17. 13:57
    „"cuslag-per", olyan, mint a brazil szappanoperák.. soha nincs vége..-.meg értelme se.”
  • 16. gjozsi88 2010. január 17. 12:11
    „Csetneky!
    Szépen összemostál mindent, közben semmit nem cáfoltál!!!
    Nem azt mondtam, hogy büncselekményt követett el a Kósa, hanem azt, hogy a Hunvald ugyanezért előzetesbe van! Még őt sem ítélték el, mégis politikai kampány része!!!
    A zsuchlag perben 75 millió az eltünt pénz tárgya!!
    Én is azt kérdezem, hogy a közbeszédben miért nem a súlynak megfelelően pl. a százhalombattai fideszes alpolgármester nagyság rendekkel nagyobb csalásáról beszélnek? (a jobboldali média nem is említi!)
    A Szili Katalin nem az MSZP politikáját képviseli, ha nem vetted volna észre, szakított a párttal és megpróbálja a saját politikai túlélését populista módon a párttól függetlenítve magát és CSATLAKOZOTT ahhoz, ami nem a baloldal álláspontja!”
  • 15. Csetneky 2010. január 17. 11:59
    „jánosi!

    Ez a "vörös segély" szenzációs! Hatalmasat nevettem.

    Józsi barát!

    Ha szerinted a Kósa bűncselekményt követett el, jelentsd fel. Az, hogy Deutsch Tompika mit beszél össze-vissza, kit érdekel? A pécsi radar ügyében a Szili is ott páváskodott a hegyen, ha jól emlékszem, ő még szoci. Itt igazából arról van szó, hogy az igazi bűnösök - akik nem 75 milliót, hanem nagyságrendekkel többet loptak - csak tanúk az ügyben, vagy még azok sem.”
  • 14. gjozsi88 2010. január 17. 09:45
    „Reális!
    Más amit gondolsz és mást mutatnak a tények!
    Itt nem illik politikai bünnek kezelni közalkalmazotti visszaéléseket, melyet ennek a kormánynak az idején kezdett vizsgálni a hatóság! Azt hinni, hogy máskor nem létezett, butaság!
    Néhány adat, amit érdemes megvizsgálni és amin érdemes elgondolkodni!
    A Hunvald ügy, amelyben az ügyészség már egy éve nem képes egy vádíratot összehozni, de a baloldali előzetesben van....!
    Közben a debreceni Kósa, aki most az alacsony piaci árak miatt elad egy önkormányzati területet egy majdani potenciális befektetőnek, annak ellenére a,hogy a saját állítása szerint a város költségvetése stabil, tehát nem kellene, ugyancsak elismerve, hogy ennek az ingatlannak az értéke a válság elmúltával magasabb lesz!!!
    Szerintem itt is kellene vizsgálódni!
    A másik eset:
    A Zsuchlag ügy 75 milliója, amiből megtérült 56 millió azt huzzák mint a rétestésztát, és a tanú kihallgatások során bebizonyosodik ,a kézi vezérlésről csak Deutsch Tamás nem mondott igazat, ugyanis az általa aláírt dokumentumot bemutatta a kormányszóvivő, azaz hamisan tanuskodott!
    Ez az ügy naponta kommenteltetik az ügyészség részéről a jobboldali médiában, miközben a fideszes százhalombattai alpolgármester nagyságrendekkel nagyobb csalásáról semmit nem mondanak!
    A baloldalhoz egy olyan eset nem fűződik, hogy jogerős bíróságot nem hajlandó tudomásul venni, mig a jobboldalon a XII. kerületi turul ügyében, a pécsi radar ügyében is jogerős bírósági határozatot nem hajlandók tudomásul venni!!!!
    A törvénytelenségekről, mint a fóti felfüggesztett polgármester ügye, az esztergomi jegyző törvénytelen felmentése, ezekről a jobboldali média nem számol be, pedig itt bírósági végzések vannak!!!
    Hogy ki kit járat le az egy külön történet!
    A jobboldal azóta, hogy 2006-ban a választási vereség után azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben, megkezdte és folytatja a baloldal lejáratását és közben médiája révén elhallgatja a saját sarát, azaz manipulálja az embereket!!!
    Mivel a szocik most hasonló eszközökkel, a jobboldalt érintő tényekkel ,melyekre jogerős birósági végzések kapcsán hivatkoznak ezt a jobboldalon sértésnek veszik és általában cáfolat nélkül hivatkoznak olyan bíróság által le nem zárt, tehát feltételezéseken alapuló esetekre, mint a Zsuchlag és Hunvald ügy”
  • 13. Reális 2010. január 17. 09:18
    „józsi,sajnálom,hogy a ti értékrendetekbe belefér a lopás,a csalás, bűnözők támogatása,uzsorások támogatása,a hazudozás!Azon kéne elgondolkodni,hogy a vörösök vannak hatalmon és folyamatosan buknak ki a korrupciós ügyek!Mi lesz,ha nem ti lesztek hatalmon?Akármennyire gyűlölködsz, a baloldal tele van korrupcióval és bűnnel!A jobboldalon elenyésző,arányaiban messze elmarad a baloldali fertőtől!Persze te csak más szemében látod a szálkát, sajátodéban a gerendát nem!”
  • 12. gjozsi88 2010. január 17. 08:10
    „Jánosi!
    Zuchlag számláját zárolták, ugyanis más nem lehet, nincs jogerős végzés!!!
    Ez egy zárolt számlán van!
    Hova fizették volna be?”
  • 11. jánosi 2010. január 16. 18:53
    „Vagy nem ! a pártkassza ?”
  • 10. gjozsi88 2010. január 16. 16:22
    „A 76 millióból ennyi azért maradhatott, ugyanis ennyi perelt érték!!!
    Vagy nem???”
  • 9. jánosi 2010. január 16. 15:57
    „miért nem tudjuk ki fizette az 56 milliót ? szegény cusi mint pártaktivista keresett ennyit ?
    valószínűleg a vörös segély ................”
  • 8. gjozsi88 2010. január 16. 14:07
    „Reális!
    Hogy nem tudsz valamiről, az a te hibád és nem jelenti, hogy nem is létezik!
    Válassz hitelesebb forrást!
    A jobboldali sajtó egyoldalú!
    A baloldali média nem hallgatja el a baloldali ügyeket, bemutatja az érem másik oldalát is! (A Hunvald elmondhatta a saját verzióját és rád bizzák, hogy elhiszed e! )Nem akarják megmondani mit gondolj erről!!!
    Ez nagy különbség!
    Ajánlom figyelmedbe a 7 -es hozzászólást is!”
  • 7. gjozsi88 2010. január 16. 13:57
    „Csetneky!
    Hogy néhány konkrét példával láttassam a különbségeket:
    A Hunvald ügy, amelyben az ügyészség már egy éve nem képes egy vádíratot összehozni, de a baloldali előzetesben van....!
    Közben a debreceni Kósa, aki most az alacsony piaci árak miatt elad egy önkormányzati területet egy majdani potenciális befektetőnek, annak ellenére a,hogy a saját állítása szerint a város költségvetése stabil, tehát nem kellene, ugyancsak elismerve, hogy ennek az ingatlannak az értéke a válság elmúltával magasabb lesz!!!
    Szerintem itt is kellene vizsgálódni!
    A másik eset:
    A Zsuchlag ügy 75 milliója, amiből megtérült 56 millió azt huzzák mint a rétestésztát, és a tanú kihallgatások során bebizonyosodik ,a kézi vezérlésről csak Deutsch Tamás nem mondott igazat, ugyanis az általa aláírt dokumentumot bemutatta a kormányszóvivő, azaz hamisan tanuskodott!
    Ez az ügy naponta kommenteltetik az ügyészség részéről a jobboldali médiában, miközben a fideszes százhalombattai alpolgármester nagyságrendekkel nagyobb csalásáról semmit nem mondanak!
    A baloldalhoz egy olyan eset nem fűződik, hogy jogerős bíróságot nem hajlandó tudomásul venni, mig a jobboldalon a XII. kerületi turul ügyében, a pécsi radar ügyében is jogerős bírósági határozatot nem hajlandók tudomásul venni!!!!
    A törvénytelenségekről, mint a fóti felfüggesztett polgármester ügye, az esztergomi jegyző törvénytelen felmentése, ezekről a jobboldali média nem számol be, pedig itt bírósági végzések vannak!!!
    Hogy ki kit járat le az egy külön történet!
    A jobboldal azóta, hogy 2006-ban a választási vereség után azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben, megkezdte és folytatja a baloldal lejáratását és közben médiája révén elhallgatja a saját sarát, azaz manipulálja az embereket!!!
    Mivel a szocik most hasonló eszközökkel, a jobboldalt érintő tényekkel ,melyekre jogerős birósági végzések kapcsán hivatkoznak ezt a jobboldalon sértésnek veszik és általában cáfolat nélkül hivatkoznak olyan bíróság által le nem zárt, tehát feltételezéseken alapuló esetekre, mint a Zsuchlag és Hunvald ügy”
  • 6. Reális 2010. január 16. 13:57
    „józsi,ne haragudj,de én nem értem te miket írogatsz!Én mindig az ellenkezőjét tapasztalom,mint amit te írsz!Nem is értem,te melyik világban élsz!”
  • 5. gjozsi88 2010. január 16. 13:37
    „Reális!
    Érdekes, eddig csak egyedül a fidesz kormány minisztere Deusch Tamásról derült ki, hogy nem mondott igazat!
    Ha a kormánynak lenne befolyása, akkor el sem jutott volna eddig az ügy,!!!”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mikszáth Kálmánra emlékeztek Salgótarjánban

Mikszáth Kálmánra, Nógrád megye nagy szülöttjére emlékeztek pénteken Salgótarjánban az író… Tovább olvasom