Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Hét év börtönre ítélték a halott nagymamájával együtt élő férfit

Nem jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság szerdán azt a férfit, aki nem hívott orvost magatehetetlen nagymamájához, majd miután az idős nő meghalt, felvette az elhunyt nyugdíját és életjáradékát.

A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa M. Lászlót emberölésben és csalásban mondta ki bűnösnek. Előbbit a vádlott azon mulasztásával követte el, hogy nem hívott orvost ágyban fekvő, magatehetetlen hozzátartozójához, utóbbi pedig azért róható terhére, mert elfogásáig felvette az elhunyt nagymamájának nyugdíját és életjáradékát.

A vádlottat hét évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, 600 ezer forint vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben, és kötelezték a mintegy 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A tényállás szerint a 67 éves, betegeskedő nagymama 2008. december végén elesett pécsi otthonában, és mozgásképtelenné vált, unokája azonban nem hívott orvost hozzá, úgy döntött, maga látja el. Mivel több napon át hiába próbálta táplálni, eszébe jutott, hogy mentőt kellene hívnia, de megijedt, hogy megróják, amiért nem értesítette őket előbb, ezért meggondolta magát.

Az idős nő egy héttel később életét vesztette, halálának pontos okát nem sikerült megállapítani.

A férfi a történtek után élte mindennapi életét. A nagymama nyugdíját 2009 januárjától felvette, tévézett is a halott mellett. Arra számított, hogy az elhunyt csontjai idővel elporladnak, s a maradványokat majd apránként elviszi otthonról.

A mumifikálódó test csak a tél végével, a hőmérséklet emelkedésével kezdte zavarni, amikor a kellemetlen szagokat már légfrissítőkkel sem sikerült elűznie.

Az esetre tavaly augusztus 26-án derült fény, amikor a rendőrök egy körözött személyt kerestek a városrészben, és elmentek a vele kapcsolatban álló asszony lakásához, hogy információt szerezzenek tartózkodási helyéről. A rendőröknek az unoka nyitott ajtót, azt hazudta, nagymamája sétálni ment. Ezt a szomszédok azzal cáfolták, hogy a nőt az előző év decembere óta nem látták. A rendőrök ezután visszamentek a lakásba, ahol paplanok alatt megtalálták a holttestet, az unoka ellen pedig eljárást indítottak.

A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott személyiségzavarban szenved, amely közepes fokban korlátozta cselekedete súlyának felismerésében.

Az ügyész súlyosításért, vádlott és védője felmentésért, illetve a minősítés megváltoztatásáért, valamint enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Olvasóink írták

  • 1. obama 2010. június 09. 19:54
    „na akkor nem emberoles hanem halalt okozo segitseg nyujtas elmulasztasa de meg ez se biztos mivel hogy nem tuttak megallapitani a halal okat/ valoszinu vegelgyengules/mondjuk a mama penzet nem kellet volna felvennie dehat valamibol elnie kellet.ez nem jo dolog amikor a mama elesett mindjart orvost kellet volna hivni.de kituggya a korhazban is meghalhatoot volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kormány megtéríti az önkormányzatok védekezési költségeit

A kormány megtéríti az önkormányzatok, valamint az állami szervezetek árvízi védekezésre fordított… Tovább olvasom