Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Helytörténeti kiállítás a tájházban

Egykor a tősgyökeres sarródi Tömördi családé volt az a parasztház, melyet pénteken délelőtt mint tájházat szentelt fel Szabó Lajos atya a Fertő-parti településen. Az épületben rendszeresen programok várják majd a helyieket, a turisták pedig a falu történetét ismerhetik meg a helytörténeti kiállításon.
– Nagyon sokan segítettek, még az utolsó pillanatban is hoztak régi tárgyakat a helyiek. Köszönet mindannyiuknak, amiért odaadták a féltett kincseiket – mondta a pénteki megnyitón Kemenár Katalin művelődésszervező. Hozzátette, terveik szerint egész nyáron kézműves-foglakozások várják majd a gyerekeket a tájházban.
A sarródi temetővel szemben lévő parasztház egy ősi helyi családé, a Tömördiéké volt. Az utolsónak itt élt idős házaspárral kihalt ez a név a településen. Az önkormányzat az „élő közösségi ház” mintaprojekt Phare–CBC program segítségével megvásárolta az épületet.
A három helyiségből álló kiállítótér egyik részében helytörténeti tárlat várja a látogatókat. A megnyitón Túri Lajos polgármester elmondta, a tájház lehetőséget ad a fiataloknak, hogy megismerjék a falu múltját, az időseknek pedig a nosztalgiára.
Pénteken mindkét korosztály képviselői jelen voltak a múltőrző tájházban. Az óvodások verseket, a nyugdíjasok emlékeket és régi holmikat hoztak magukkal. – Én egy zsomporruhát adok a kiállításhoz. Ez a darab van már vagy hetven-nyolcvan éves, édesanyámtól maradt rám. Régen lenből maguk szőtték az asszonyok, ezzel takarták le a kenyeret, amíg kelt – mondja Horváth Flóriánné.
– Örülünk, hogy Sarródon is vagy egy ilyen tájház – helyeselnek Bors Ignácné és Horváth Gyuláné is. Látva, milyen szép lett a kiállítás, mindenki körülnéz otthon, hátha akad még valami odaadnivaló.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi műsor

SZOMBAT Tovább olvasom