Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Helyszíni szemlét tartottak

Veszélyjelző és sebességkorlátozó táblát helyeznek el a jánostelepi és tómalmi autóbusz-megálló közelében, a későbbiekben pedig a közvilágítást is áthelyezhetik a biztonságosabb gyalogosközlekedés érdekében – hangzott el a tegnapi bejáráson, melyet lakossági panasz kezdeményezett.
Lakossági panaszok nyomán helyszíni szemlét tartott tegnap Simon István alpolgármester a jánostelepi és tómalmi autóbusz-megállók közelében, ahol Zentai Zsolt, a Magyar Közút Kht. képviselője és Szóka Sándor, a városüzemeltetési iroda munkatársa is jelen volt. A bejelentések szerint a buszmegállók nehezen megközelíthetőek, környékükön nem biztonságos a gyalogosközlekedés. – Körülbelül két éve helyeztek el gyalogosközlekedést jelző táblákat a helyszínen, ám azok hatástalanok maradtak – mondta el Zentai Zsolt, majd hozzátette, gyalogátkelőhely csak megfelelő közvilágítás mellett létesíthető.
Simon István úgy fogalmazott, jogos a lakossági felvetés, hiszen a környék egyre jobban beépül. – Rövid időn belül figyelemfelkeltő és lassításra ösztönző táblákat helyezünk el a buszmegállók közelében, a buszmegálló jobb láthatósága érdekében pedig rendezzük az út két oldalának állapotát – mondta el az alpolgármester. – A reklámtáblákat és a magasra nőtt gazt eltávolítjuk, a padkákat pedig elsimítjuk, hogy a gyalogosok könnyebben közlekedhessenek. A későbbiekben tervezzük, hogy a közvilágítást úgy helyezzük át, hogy a buszmegállók jobban láthatók legyenek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szelektív hulladékgyűjtésről Téten

„ Nincs biohulladékom, ami van, azt itthon komposztáljuk. Érthetetlen, miért akarnak… Tovább olvasom