Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Hejőszalontán demonstrált a Jobbik, feszült hangulat a községben

˝A cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror˝ ellen demonstrált fáklyás felvonulással a Jobbik szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán.

Ugyanakkor az LMP és több civil szervezet a Jobbik megmozdulása ellen tiltakozott ugyanott; a településen és környékén a rendőrség nagy erőkkel volt jelen.

Hejőszalontán március 22-én megöltek egy 50 éves nőt, a Jobbik szerint a tettes cigány származású. A demonstráción a Jobbik több országgyűlési és térségi képviselője részt vett, valamint sok száz, a párttal szimpatizáló tüntető, akik közül többen a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonlító öltözetben jelentek meg.

A rendezvényen a Jobbik felszólalói azt mondták: a kormány nem hajlandó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei emberek problémáival foglalkozni. Szerintük "sokadik gyilkosság köthető cigányokhoz", ezért követelik a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az itt élők problémáit, és "járjon le az a két hét", amit a rendteremtésre ígért a kabinet. A Jobbik képviselői azt is követelték, hogy a rendőrség kezdjen statisztikát vezetni a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról.

Hejőszalontán, a település cigányok lakta részén civilek vették körbe a romák házait, védve a benne élőket a Jobbikos demonstrációtól. Ott voltak a jogvédő Amnesty International képviselői, valamint az LMP képviselői, aktivistái is. Az LMP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: a kormány Gyöngyöspata után még egyszer nem hagyhatja cserben a rá bízott ország egyetlen négyzetcentiméterét sem, és szolidaritásukat fejezték ki a helyi roma közösséggel, amelyet a Jobbik bűnbakként kezel és erődemonstrációval akar megfélemlíteni. A rendőrség már kora délutántól nagy erőkkel volt jelen Hejőszalontán, a demonstrációkra érkezőket igazoltatták.

A községben feszült volt a hangulat, de rendbontás nem történt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen március 22-én történt gyilkosság elkövetőjét és társait a rendőrség elfogta.

Olvasóink írták

  • 13. SC 2011. április 04. 17:21
    „12. meir
    Jaja,és hogy utálják az egyes zsidó csoportok egymást...Pl:Az askenázi rabbik megvetik,lenézik a falasa zsidókat...A ti egységetek csak egy nagy hazugság...Dúl nálatok az antiszemitizmus!
    Ja,és mi szépet írtál nekem,hogy kimoderálták?:-)”
  • 12. meir 2011. április 04. 13:57
    „SC!!
    <moderálva>
    SEHOGY!!! a Falasa,a Szefard,az Askenazy,a Yemenit,az India-i bnei Israel,stb-stb,MIND ugy van nyilvantartva mint ZSIDOK!!Sot az un "arab-izraeliek" is ugy mint ISRAELI CItyzen´s!!az hogy "arab-israeli" CSAK a Palesztin agyakban letezik!!”
  • 11. SiLa 2011. április 04. 10:06
    „Vasárnap fél1-kor Mosonban a párhuzamos közlekedésnél egy VW, benne cigányokkal. A sofőrrel szintén cigány gyerek beszélget, mind ezt úgy, hogy elfoglalnak két forgalmi sávot. Csak úgy lehetett kikerülni őket, hogy a záróvonalat átlépve a másik forgalmi sávba mentek át az autók. Senki nem mert szólni vagy dudálni nekik, mert biztos Ő húzta volna a rövidebbet. Sajnos nekünk kell félnünk a cigányoktól és nem fordítva. És ezt ők is tudják. Ezt a politikusoknak és a médiának lehet köszönni,akik oly szemérmesen beszélnek a cigány kérdésről!”
  • 10. rommel 2011. április 03. 22:10
    „TALÁN A TOVÁBBI ÁLDOZATOKAT KELLENE MEGVÉDENI !
    EZEKET A MAGYAR ELLENES RASSZISTA SZERVEZETEKET MEG BE KELLENE TILTANI !
    ADJ URAM EGY FÉL ÉVET ÉS RENDET RAKOK !
    AKI CSATLAKOZIK NYOMJON EGY : +
    KÖSZÖNÖM !”
  • 9. load 2011. április 03. 21:50
    „2. háté
    " ---szóval az adónkból fenntartott "civil önkéntesek"
    Részlet az Amnesty International honlapjáról:
    "Az AI m?ködéséhez szükséges pénz el?teremtése els?sorban az AI nemzeti szervezeteinek és helyi önkéntes-csoportjainak a feladata. Az emberi jogok megsértése ellen folytatott kutatómunkánkhoz és kampányainkhoz kormányoktól nem kérünk és nem fogadunk el pénzt."”
  • 8. SC 2011. április 03. 12:54
    „Ejj,öreg,hogy is vannak nálatok nyilvántartva a fallasák?
    És a szefárd zsidók?
    Nálatok dúl az antiszemitizmus,és ebben a legerősebbek az askenázik...Te melyik tábort gyengíted?:-)”
  • 7. meir 2011. április 03. 12:37
    „....."a rendorseg kezdjen statisztikat vezetni,az elkovetok Etnikai hovatartozasarol"-!!
    Lam-Lam!!
    eppen mint az lezajlott 1934-35-36-ban!!”
  • 6. Qvik 2011. április 03. 12:22
    „Amnesty International képviselőit oda kellene költöztetni egy fél évre! Lehervadna a nagy lelkesedésük!”
  • 5. janika 2011. április 03. 11:20
    „Nyugi már toborozzák a cigánmyokat rendőrnek!”
  • 4. Pofátlan 2011. április 03. 10:15
    „A "civileket" odaköltöztetném a cigányok közé, úgy két hétre!”
  • 3. háté 2011. április 02. 23:03
    „Amnesty International
    Halálbüntetés 2010-ben - Sajtóközlemény/ Death Penalty in 2010- Press Release
    Halálbüntetés 2010-ben: A kivégzéseket végrehajtó országok elszigetelődtek a haladás évtizedébenA halálbüntetést továbbra is alkalmazó országok egyre inkább elszigeteltté válnak a büntetésnem eltörléséért folytatott küzdelem egy évtizede után -

    <moderálva>”
  • 2. háté 2011. április 02. 22:56
    „Ott voltak a jogvédő Amnesty International képviselői, ---szóval az adónkból fenntartott "civil önkéntesek",
    -- akik búsás fizetésért,- költségtérítésért, mondják meg, hogy a meggyilkolt, a kirabolt a hibás, mert segítséget hívott a további bűnesetek megelőzésére!
    --a gyilkos, a bűnöző pedig szükséges,--mert ha nem volnának a munkájuk felesleges lenne!
    Tehát elemi érdeke, hogy a bűnözőt védje, mivel azért kapja fizetését.”
  • 1. rommel 2011. április 02. 22:22
    „EZT A PROBLÉMÁT MIELŐBB MEG KELL OLDANI !!!
    CIGÁNY BŰNÖZÉS= CIGÁNY TERROR !
    KEMÉNYEBB FELLÉPÉST KÖVETELÜNK !
    AMIG NEM LESZ KÉSŐ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Égő épület miatt lezárták a Dózsa György utat

Egy égő épület miatt rövid időre teljes szélességében lezárták a Dózsa György utat a Hősök terénél… Tovább olvasom