Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Házi őrizetbe került Wieszt János volt szocialista politikus

Megszüntette Wieszt János volt szocialista politikus előzetes letartóztatását és elrendelte a házi őrizetét a Fővárosi Bíróság (FB), a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban.

Az FB által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. A keddi végzéssel jogerősen megváltoztatták a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember végi végzését.

A Fővárosi Bíróság úgy ítélte meg, hogy a házi őrizet már elegendő kényszerintézkedés, mivel "az eljárás jelenlegi szakaszában a büntetlen előéletű, rendezett egzisztenciális körülmények között élő gyanúsított esetében a rendszeresen ellenőrzött és megszegés esetén akár előzetes letartóztatással is szankcionálható házi őrizet is maradéktalanul alkalmas a büntetőeljárási célok eléréséhez".

Korábban a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította Wieszt János védőjének a gyanúsított előzetes letartóztatásának megszüntetésére irányuló indítványát. Ez ellen a gyanúsított védőjével együtt fellebbezett, a fellebbezést a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság alaposnak találta.

Az indoklás szerint helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja változatlanul fennáll, ezt további bizonyítékok is erősítették. Az FB viszont a nyomozati iratok alapján úgy ítélte meg, hogy a nyomozás előrehaladott, a tanúkat kihallgatták, az okirati bizonyítékokat pedig beszerezték. Az eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye már nem olyan fokú, ami indokolná a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartását.

A házi őrizet alapvető rendeltetése, hogy a gyanúsított a nyomozó hatóság rendelkezésre álljon és törvénytisztelő életmódot folytasson - olvasható a közleményben.

A Wieszt-ügy május 20-án pattant ki. Az Index.hu-n megjelent videofelvételen a Fidesz XI. kerületi szervezete szerint Wieszt János, az MSZP akkori helyi frakcióvezetője kétmillió forint csúszópénzt fogadott el. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról volt szó. A Fidesz helyi szervezete a videofelvétel alapján hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tett a politikus ellen.

Wieszt János - aki a vagyongazdálkodási bizottság elnöke volt - akkoriban ártatlanságát hangoztatta, illetve azt mondta, hogy a politika áldozata. Június közepén azonban a nyomozó ügyészek meggyanúsították és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

A kerületi bíróság a legutóbb október 13-i, nem jogerős döntésében december 16-ig hosszabbította meg Weiszt fogva tartását.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén is szavazhatunk az Év kórházára

Hetek javában tart „Az év kórháza" internetes szavazás. A betegek most is … Tovább olvasom