Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

''Hazamenős'' hetijegy a Szigeten

Újfajta, "hazamenős" hetijegyet vezetnek be az idei Sziget fesztiválon, amelyet azok vehetnek majd igénybe, akik nem a Szigeten sátoroznak, hanem hazamennek éjszakára.
Újfajta, "hazamenős" hetijegyet vezetnek be az idei Sziget fesztiválon, amelyet azok vehetnek majd igénybe, akik nem a Szigeten sátoroznak, hanem hazamennek éjszakára. Tavaly már hetekkel a Sziget előtt nem lehetett hetijegyet kapni a rendezvényre és volt olyan nap, hogy a napijegyek is elfogytak. Mivel idén még erősebb program, és ezzel együtt nagyobb érdeklődés is várható, a szervezők úgy döntöttek, hogy a 25 ezer kiadható, hagyományos, "ottalvós-sátrazós" hetijegy mellé további 15 ezer olcsóbb, "hazamenős" hetijegyet is kiadnak. Ezt azok vehetik majd igénybe, akik nem a Szigeten oldják meg a szállásukat, de élni szeretnének a hetijegy adta kedvezményes lehetőséggel.

A napijegyek 6.000 forintba kerülnek majd. A hagyományos, "ottalvós-sátrazós" hetijegy - továbbra is minden lehetőséggel együtt, ami a kempingezéshez szükséges -, elővételben május elejétől június 15-ig négy napijegy árába, azaz 24.000 forintba fog kerülni.

Június 16-tól 5 napijegy ára, azaz 30.000 forint lesz a heti beugró. Ez az ár azonban a bejáratnál - a korábbi évek gyakorlatától eltérően -, a Sziget kezdetével már nem emelkedik.

A "hazamenős", azaz nem sátrazós hetijegyet elővételben június 15-ig mindössze 20.000 forintért, később 25.000 forintért lehet majd megvenni. A "hazamenős" jeggyel sátrat nem lehet behozni, tehát sem sátrazási lehetőség, sem a kemping-szolgáltatás nem jár hozzá.

Miután idén a szervezők a tavalyinál több, összesen 40 ezer hetijegyet adnak ki, és a fesztivál napi 65 ezer fős befogadóképessége nem változott, a naponta kiadható napijegyek száma idén csak 25 ezer lesz, a tavalyi 40 ezerrel szemben helyett.

Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy 25 ezer napijegy már több Sziget-napon is elkelt, azoknak tehát, akik csak egy-két napot tudnak a rendezvényre jönni, érdemes elővételben megváltani majd a napi belépőt. Idén augusztus 9. és 16. között rendezik meg az immár tizennegyedik Sziget fesztivált, amely mintegy 200 külföldi sztárvendéget és naponta 150-200 különböző kulturális programot ígér az érdeklődőknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampányzáró

Győr. Szakács Imre és a kisalföldi gazdák várják az érdeklődőket a Fidesz megyei kampányzáró… Tovább olvasom