Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Havi 8-10 ezerrel magasabb minimálbért ígér az Együtt-PM

Az Együtt-PM üdvözli azt a hétfői bejelentést, amelyik szerint nő a minimálbér, de a választási szövetség számításai szerint így is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben - írta a szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Hangsúlyozzák, hogy ha 2014-ben kormányra kerülnek, akkor a kétkulcsos adórendszer bevezetésével, valamint az adójóváírás visszaállításával elérik, hogy a minimálbér nettója azonnal 8-10 ezer forinttal emelkedjen.
Az Együtt-PM arra reagált, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén döntés született arról, jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér), valamint, hogy a szociális partnerek 3,5 százalékos béremelést javasolnak 2014-ben. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta minden évben emelkedett a minimálbér összege, évente átlagosan tíz százalékkal.

Az Együtt-PM viszont úgy számol, hogy a 101 ezer 500-as bruttó minimálbér 66 ezer 483 forint nettót jelent majd. Összevetésként azt írják, hogy ugyanekkora minimálbér a Bajnai-kormány adórendszerében még 77ezer 431 forintos nettót eredményezett volna. Az Orbán-kormány adóintézkedései - különösen pedig az egykulcsos személyi jövedelemadó és az adójóváírás megszüntetése - 11 ezer forintos "lyukat ütött a minimálbéren" - jelentik ki.

A most bejelentett 3500 forintos bruttó minimálbér-emelés a munkaadó összes terhét 4500 forinttal, 130 ezer 428 Ft-ra emeli. Az ilyen "látszatintézkedéseknek" köszönhető, hogy az egykulcsos adónak és a munkaadói tehernövekedésnek köszönhetően eddig több mint ötvenezer munkahely szűnt meg - írják.

A minimálbér-emelést átverésnek nevező választási szövetség úgy fogalmaz, hogy a döntés egyetlen győztese a költségvetés, vesztesei viszont a munkaadók és a munkavállalók egyaránt - jelentik ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Bächer Iván

Hosszú, súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt a Népszabadság publicistája. Tovább olvasom