Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Havazás: balesetek, lezárt utak, fennakadások országszerte

A hó és a szél okozta hóátfúvások miatt csütörtökön számos közúti baleset történt az országban, tucatnyinál több utat lezártak, sok helyen pedig járhatatlanná vált az út.
19:09 - Több út ismét járható Pest megyében

Feloldották az útzárat Budakeszi és Budaörs között csütörtök este, valamint az 1-es főúton Herceghalomnál, miután a közútkezelő megtisztította az utakat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a még délelőtt lezárt, Zsámbék és Mány közötti utat fél szélességben ugyan, de szintén megnyitották a forgalom előtt, a Biatorbágy és Etyek közötti utat viszont továbbra sem lehet használni. Budaörs és Budakeszi között, valamint az 1-es főúton délután kellett teljes útzárat elrendelni hófúvás miatt.

18:35 - Mávinform: hosszabb késések a székesfehérvári vonalon

A Budapest­-Székesfehérvár vasútvonal egy szakaszán újabb akadály, egy működésképtelen mozdony miatt még hosszabb várakozási időre számíthatnak az utasok - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a Budapest­-Székesfehérvár vasútvonal Ódinnyés és Székesfehérvár közötti szakaszán a vonatok csak egy vágányon közlekednek a szolgálatképtelen mozdony miatt.

A székesfehérvári vonalon Tárnok és Martonvásár között a délutáni felsővezeték hiba miatt Martonvásár és Tárnok között egy vágányon, sebességkorlátozással közlekednek a vonatok. A szakemberek a végleges helyreállítást, illetve a másik pályatest használatát korábban péntek reggelre ígérték. A nagyobb késések elkerülése érdekében az úgynevezett martonvásári helyi járatok a fél órás ütem helyett óránként közlekednek, illetve a Nagykanizsáról Budapestig és a Szombathelyről szintén Budapestig közlekedő vonatok Székesfehérvár és a főváros között minden állomáson és megállóhelyen megállnak - közölte a vasúttársaság.

18:25 - Keresztbe fordult egy kamion a 62-es főúton Dunaújvárosnál

Az úton keresztbe fordult kamion miatt torlódik a forgalom a 62-es főút 3-as kilométerénél, Dunaújváros határában - közölte a rendőrség csütörtökön kora este az MTI-vel. Az érintett szakaszon hóátfúvás is nehezíti a forgalmat - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

18:09 - OKF: száz műszaki mentésben vett részt a katasztrófavédelem

A viharos szél és havazás, illetve hófúvás miatt csütörtökön kora estig mintegy száz műszaki mentést végzett a katasztrófavédelem; Bács-Kiskun megyében tizenöt település elérhetetlen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. Közlekedési balesetekben tizenketten sérültek meg, illetve összesen heten szenvedtek szén-monoxid-mérgezést, egy ember a mérgezés következtében meghalt. A katasztrófavédők elsősorban közúti baleseteknél avatkoztak be, valamint elakadt járműveket mentettek ki a hó fogságából.

Csávoly és Baja között, az 55-ös főúton összesen ötven járművet szabadítottak ki a beavatkozó egységek, a Tolna megyei Iregszemcse és Nagyszokoly között harminc jármű, köztük egy tizenkét embert szállító busz akadt el a hóban. Az M7-es autópálya 57-es és 60-as kilométere között tizenkilenc autó csúszott egymásba. Kora délután Bács-Kiskun megyében tizenöt településre nem lehetett bejutni, délelőtt a Veszprém megyei Hidegkút volt átmenetileg megközelíthetetlen, a településre vezető utat a közútkezelő másfél óra alatt megtisztította.

A hó és az erős szél következtében hat megyében ideiglenesen huszonnégy útszakasz volt járhatatlan, a legtöbb Bács-Kiskun és Fejér megyében, de érintett volt Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés és Veszprém megye is. Az OKF összesítése szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat délután hét megye (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj Zemplén, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém) 38 kistérségére adott ki másodfokú riasztást.

18:03 - Több úton is korlátozva haladhat a forgalom Baranyában

Korlátozva haladhat a forgalom több Baranya megyei útvonalon csütörtökön a hótorlaszok, elakadt járművek és takarítási munkák miatt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hóátfúvás és hótorlasz lassítja a forgalmat Mohács közelében, az 57-es és az 56-os főközlekedési utak találkozásánál. Délutántól csak fél pályán engedik a forgalmat, az autósoknak ezért hosszabb menetidővel kell számolniuk.

Nagypeterd és Nagyváty, valamint Nagyváty és Kacsóta között a 6-os úton két kamion akadt el, az autósok fél pályán haladhatnak, a műszaki mentés folyamatban van. Hóeltakarítási munkálatok miatt korlátozták a kamionforgalmat a 6-os főúton, Kacsóta és Szigetvár között, az autósoktól óvatos vezetést, lassú haladást, valamint elegendő követési távolság tartását kéri a rendőrség.

17:30 - Baleset a 41-es főúton Nyíregyháza határában

Baleset történt a 41-es főúton Nyíregyháza-Orosnál csütörtök délután; senki nem sérült meg, de a főutat lezárták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Takács Judit tájékoztatása szerint két személyautó előbb egymással ütközött, majd az őket kikerülni próbáló járművek közül négy autó a jeges úton megcsúszott, és az út menti árokba hajtott. A jegesedés miatt szinte járhatatlan útszakaszt a műszaki mentés és a helyszínelés idejére lezárták.

Korábban:

A hó és a szél okozta hóátfúvások miatt csütörtökön számos közúti baleset történt az országban, tucatnyinál több utat lezártak, sok helyen pedig járhatatlanná vált az út.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hófúvás miatt másodfokú, azaz narancssárga riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egyes részeire. Az ország szinte összes megyéjére legalább elsőfokú riasztást rendeltek el. Északkeleten a széllökések elérhetik az óránkénti 55-65 kilométeres sebességet, míg a Dunántúlon az óránkénti 65-85 kilométeres, ezen belül a Bakony térségében a 90 kilométer/órás széllökés sem zárható ki.

Az ország több megyéjében kialakult hófúvások miatt az alsóbbrendű utak nehezen járhatóak, a déli órákra mintegy 20 közút teljesen járhatatlanná vált - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Hajdu Márton közlése szerint a közútkezelők folyamatosan takarítják a közutakat, de negyedóránként újabb és újabb szakaszok válnak nehezen járhatóvá vagy a közlekedésre teljesen alkalmatlanná.

A hóátfúvások miatt csütörtökön kialakult közlekedési gondok miatt Baján és Bácsalmáson összehívták a helyi védelmi bizottságot - közölte Kovács Andrea, a katasztrófavédelem megyei szóvivője. Azért döntöttek így, mert jelenleg Baja környékén nincs távolsági tömegközlekedés. A szóvivő hozzátette: a bajai és Baja környéki, valamint bácsalmási és Bácsalmás környéki intézmények és munkahelyek vezetőinek figyelmét felhívják arra, hogy amíg a tömegközlekedés nem áll helyre, a dolgozókat és a diákokat tartsák ott a munkahelyeken és az intézményekben.

Tucatnyinál több autó szenvedett balesetet az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Székesfehérvárnál; az eddigi információk szerint a helyszínről a mentők egy embert vittek kórházba. A forgalom az autópálya érintett szakaszán a leállósávban halad.

Az erős hóátfúvás miatt rendkívül balesetveszélyessé vált az M6-os autópálya Pécs felé vezető, három kilométeres szakasza a 77-es kilométertől, a Fejér megyei Baracs község térségében. Az érintett útszakaszt az erős széllökések hatására mintegy 4 centiméter vastag hóréteg borította be. A rendőrség kéri, hogy az arra autózók az óránkénti sebességet 60 kilométerre csökkentsék.

Teljes szélességében lezárták a 6-os főutat csütörtökön a Pakshoz tartozó Dunakömlőd határában, ahol teherautóval ütközött egy személygépkocsi; a balesetben az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben megsérült.

A havas úton reggel két autóbusz és egy kisteherautó ütközött össze a 83-as főúton Győr térségében; a teherkocsi utasa súlyosan megsérült, az egyik busz utasai közül hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A 81-es főúton három személyautó csúszott össze, személyi sérülés ott nem történt.

Három útszakasz járhatatlan, több nehezen járható hóátfúvások miatt Tolna megyében. Nagyszokoly és Iregszemcse között mintegy harminc elakadt gépkocsit siófoki és tamási tűzoltók szabadítottak ki a hó fogságából, az útszakaszt a rendőrség lezárta.

A Győrt Veszprémmel összekötő főúton, a cseszneki szerpentinen árokba borult egy kamion,a sofőr súlyosan megsérült.

Hóátfúvás miatt Komárom-Esztergom megyében járhatatlan a Tata és Környe, valamint a Tarján és Gyermely közötti útszakasz. Bács-Kiskun megyében délelőtt lezárták az 55-ös főút Baja és Csávoly közötti szakaszát, valamint az 51-es főutat Dunavecse és Szalkszentmárton között. Baja, Kalocsa és Kunszentmiklós körzetében komoly torlódások alakultak ki, mert több mellékút is járhatatlanná vált.

Olvad a jég a Dunán az enyhébb időjárás miatt, míg a Tisza középső szakaszán csütörtökön robbantással törik a jeget. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Duna középső részén a tartósabban fagypont feletti hőmérséklet következtében drasztikusan csökkent a jégképződés, nagyobb hosszúságokban 30-40 százalékosra mérséklődött a zajlás. Az erős szél többfelé egy oldalra söpörte a jégtáblákat, így például Budapestnél a folyó több mint a fele jégmentessé vált.

A Tiszán változatlan a helyzet, a folyó hazai szakaszán kisebb megszakításokkal 10-25 centiméteres vastagságban áll a jég. Tiszaroff térségében helyenként másfél méter vastagságban feltorlódott az álló jég, a veszélyhelyzet megelőzésére az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) elrendelte a jégtorlódás megbontását búvárok és robbantási szakértők bevonásával.

Péntek hajnalban az előrejelzések szerint északnyugat felől havazás kezdődik, nyugaton eső, a középső megyékben havas eső várható. A Bakonyban a megerősödő északnyugati szél hófúvást okozhat.

Olvasóink írták

  • 1. Madarász 2012. február 16. 19:34
    „Mint tudjuk, a közútkezelő felkészült... Mi lenne, ha esetleg elindulnának a sózóautók, mielőtt lejegesedne és sokkal nehezebb lesz felolvasztani?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágboltot akart kirabolni gázpisztollyal egy férfi Miskolcon

Virágüzletet próbált meg gázpisztollyal kirabolni egy 50 év körüli férfi csütörtök délután… Tovább olvasom