Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Havasiné Orbán Mária: Sólyom László főbírójelöltjének blogja

Havasiné Orbán Máriát Sólyom László csütörtökön a Sándor-palotában mutatja be parlamenti képviselőcsoportok vezetőinek jelenlétében. A Győri Ítélőtábla elnökét jelöli az államfő a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A főbíró-jelölt több hónapon át blogot írt a kisalfold.hu-n, melyet egy hónapja szüneltetet.

Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés idén május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt bíráját, akit előzőleg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sem támogatott, bár az öt táblaelnök - köztük Havasiné Orbán Mária - egységesen kiállt a főbírójelölt személye mellett.

Az akkori parlamenti szavazáson az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem támogatta Baka András megválasztását, a Fidesz és a KDNP igen. Az államfőnek azért kellett főbírót jelölnie, mert a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 24-én lejárt. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg.

 Havasiné Orbán Mária blogja itt olvasható.

 Havasiné Orbán Mária egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán 1976-ban fejezte be, majd a Győri Járásbíróságon 1976. márciusában fogalmazóként helyezkedett el. A bírói kinevezésére 1979 februárjában került sor ugyanehhez a bírósághoz, polgári ügyszakba. 1987 novemberében a megyei bíróság polgári fellebbviteli tanácsának előadó bírója lett, majd 1992. március 1-től a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elnökének nevezték ki. 1997-ben újabb öt évre megerősítették posztján, míg a hat évre szóló mandátuma 2002-ben kezdődött. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2004. július 1-vel nevezte ki a Győri Ítélőtábla elnökének.

Amennyiben Havasiné Orbán Máriát megválasztják, ő lesz a Legfelsőbb Bíróság első női elnöke
Amennyiben Havasiné Orbán Máriát megválasztják, ő lesz a Legfelsőbb Bíróság első női elnöke

Olvasóink írták

  • 4. Tabornok 2008. november 22. 19:06
    „Elnézést kérek a Kisalföldtől! Egy másik oldalon azt állítottam, hogy kimoderálták a hozzászólásom!”
  • 3. Tabornok 2008. november 20. 11:29
    „"matriné 2008.11.20. 11:01
    Kedves "Tabornok" olvasótársam. Ön ismeri e bírónő és társai munkáját és munkáságát?"
    Nem ismerem, csak a szerintem korrupt magyar bírósági gyakorlatot! Törvényesítették az autólopást is avval, hogy gépjármű jogtalan használatának minősítették! Ezt is a Hornék alatt követték el, hogy a kocsitolvaj párttitkárgyerekek, ne kerülhessenek a bírók elé!”
  • 2. matriné 2008. november 20. 11:01
    „Kedves "Tabornok" olvasótársam. Ön ismeri e bírónő és társai munkáját és munkáságát? Mert, ha ismerné nem kívánná, hogy Ő legyen a Legfelsőbb bíró ebben a banánköztársaságban! Az köztudott, hogy úgy hatvan jogászból még húszan sem adták voksukat,hogy Ö legyen a Győr Moson-Sopron megyei bíróság elnöke.Ám jött Horn Gyula és kinevezte! lehet,hogy így lett a Táblabíróság elnöke is ? Kitudja? De nem is ez na lényeg.Hanem a becsülete megkérdőjelezhető a munkájában.Közel húsz éve hogy Ő és társai hamis adatokra támaszkodva mondtak ítélete és azóta sem lehetséges az ügy újratárgyalása, mert, akkor ez kiderülne! Az ügyben még érintett egy másik bírónő is akinek a munkája ép oly felületes volt az is már a Legfelsőbb bíróság bírája, sőt Ő saját maga bírálja el az, akkor még megyei szintű ítéletét! Sólyom Úr pedig tájékozódhatott volna a közjogi méltóságos társától Dr. Szili Katalintól, aki természetesen tisztában van e fenti állításaimmal, hisz közel három éve hogy először tájékoztattam, s azóta sok levélváltással sem sikerült az igazságszolgáltatást becsületes emberekre bízni. Viszont alkottak olyan törvényt,hogy ügyvéd nélkül kirúghatók a magyar állapolgárokat a sérelmeikkel együtt a Tábla és Legfelsőbb bírói szintekről!”
  • 1. Tabornok 2008. november 20. 10:34
    „"Hatvanöt vádlottal kezdődött hétfőn a büntetőper Sopronban, dr. Gajdos Anikó bíró vezetésével."
    Nagyon derék, csak így tovább! A Kulcsár ügyben mikor jutnak el erre a szintre?
    A Kulcsárt a politikusok védik, ezért ússza meg a több milliárdos stiklit?
    Független a magyar bíróság, ugye?
    Elítéltek egy rendőrt, mert agyonszurkálta a feleségét.
    2 év után szabadult és egy héten belül megkéselte a barátnőjét is. Nem támad fel Önökben ilyenkor a kétség, hogy ennyit ér egy nő élete? Lehet ez az ítélet jogszerű, akkor változtassanak a törvényeken, mert úgy gondolom, hogy ez azért igazán nem reális ítélet!
    Véleményem:
    A Kulcsárt lebuktató nyomozót csinálták ki először. A Kulcsár, azóta is szabadon jár, kel.
    A móri mészárlás esetén, mindenki tudta, hogy a Kajzer ott sem volt, mégis elítélték. Nem akarom mentegetni az elítéltet, mert állítólag van mit a rovására írni, egyéb bűncselekményei kapcsán, de a jogásztársadalom lejáratása volt, ahogy ezt az ügyet a jogászok kezelték.
    Az ehhez hasonló esetek miatt gondoljuk, mi civilek azt, hogy a bíróságok nem függetlenek!
    Amíg a jogásztársadalom asszisztál a hatalmon lévők ilyen, olyan játékaihoz, addig ez a szemlélet, vakószínű nem változik!
    ",, Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy az emberek végre elhiggyék, Magyarországon a bíróságok teljesen függetlenek, s gyanúsítgatások ellenére a politika semmiféle befolyást nem gyakorol rájuk " - jelentette ki a Kisalföldnek adott interjújában dr. Havasiné dr. Orbán Mária. "
    Úgy vélem, én tudom, hogy mi kell hozzá. Olajügyek titkosságának feloldása, a Kulcsár ügy korrekt tárgyalása, a Tocsik ügy politikai behatások nélküli lefojtatása, a móri mészárlás korrekt tárgyalása, stb..
    Az olajügyekben, több rendőrt, aki nem volt korrumpálható, kicsináltak.
    A Tocsik ügyben a két párpénztárnok akarta pártja részére megszerezni a sikerdijat. Lehet, hogy erről a Tocsikot késve tájékoztatták és ellenállt. Ezért lett belőle, bírósági ügy, gondolom.
    Tisztelt Elnökasszony!
    Remélem Ön lesz a Legfelsőbb Bíróság elnöke!
    Remélem, hogy munkája eredményképpen, megszűnnek az általam említett, törvényes gazságok!
    jocotabornok@freemail.hu
    Tisztelettel: Schmidt József”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pamela Anderson pucéran köszöntötte a Playboy királyát

Pamela Anderson anyaszült meztelenül köszöntötte Hugh Hefnert 82. születésnapján. A nyuszis magazin… Tovább olvasom