Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 1°C Még több cikk.

Hatvan munkás sztrájkolt Kecskeméten a Mercedes gyárban - Győri tárgyaló a Mercedes-sztrájknál

Újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban.
13.20 - Nagy a tét – A nagyhalnál születő egyezség segíthet a kishalaknál dolgozóknak

A sikeres sztrájk során tavasszal a sopronkövesdi Autolivnél Molnár Ákos tagja volt a tárgyalóbizottságnak, így most a Vasasszövetségben ő a legtapasztaltabb e téren. Ezért kérték arra a győri érdekvédőt, hogy a Mercedesnél is képviselje a dolgozókat.

Szrájkfenyegetésekre készül a szakszervezet címmel a november 17-i Kisalföldben írtunk arról, hogy két hete sztrájkbizottság alakult a Mercedes-gyárban. Tagja Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli régiójának vezetője is. A győri érdekvédő elmondta, hogy 15 százalékos béremelést követelnek jövőre a kecskeméti gyárban, az ajánlott 7 százalék helyett. Ugyan utóbbit az üzem egyik szakszervezete elfogadta, de az a megállapodás csak akkor lenne érvényes Molnár szerint, ha a Vasas is aláírta volna. Ehelyett sztrájkbizottságuk aláírásgyűjtésbe kezdett és a 4500 dolgozó közül 3400 jelezte, ha kell, csatlakozik felhívásukhoz.

Vasaserő – Molnár Ákos régiónkban képviseli a fém- és a járműipari dolgozókat, de most átmenetileg Kecskeméten is.


– Szerdán megrekedtek a tárgyalások a Mercedesnél, nem közeledtek egymáshoz az álláspontok, ezért csütörtök hajnalban az összeszerelő üzemben fél egytől két órán át beszüntették a dolgozók a munkát. Ez kárt okozhatott a cégnek, mi szeretnénk újra tárgyalni. Arról is, hogy a társasági nyereségadó és munkaadói járulék csökkentése révén emelné-e a béreket. Addig sztrájkolunk, míg nincs megegyezés – szögezte le az érdekvédő, aki ott volt Kecskeméten az akció alatt, a gyáron kívül. Utána látta, a dolgozók milyen büszkék arra, hogy kiálltak magukért. Szerinte belátták, hogy muszáj ez megtenniük, különben továbbra is kizsákmányolva fogják érezni magukat.

Molnár Ákostól tudjuk, hogy a Mercedes munkásai a pótlékokkal együtt többnyire 170-180 ezer forintot vihetnek haza havonta. Három műszakban dolgoznak, de nehezen élnek meg, szomorúak, hogy nem ér többet a munkájuk az erős világcégnek – tudtuk meg a szakszervezetistől, aki a tárgyalásokon a cég nyilvános eladási adataival is érvelt. S azzal is, hogy egy hasonló nagy nemzetközi vállalat hazai üzeme, amelynek voltak nehézségei, többet fizet dolgozóinak.

– Nagy a tét. Ha a Mercedesnél elbukunk, akkor máshol tagjainknak nem lesz reményük jelentős béremelésre, ha sikerrel járunk, akkor igen. A kecskeméti üzem a járműipari táplálékláncban nagyhalnak számít. Készre gyárt járműveket, a megrendelője számos kishalnak, a beszállítóknak, amelyeknél még kevesebb a fizetés – fogalmazott az érdekvédő. S járműipari beszállítóknál régiónkban is sokan dolgoznak.
A Mercedes-gyár a Magyar Távirati Irodának adott közleménye szerint kész további megbeszéléseket folytatni.

10.30 - A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban.
 
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta: a szövetség sztrájkbizottsága szerdán újabb bértárgyalást  folytatott a Mercedes-gyár menedzsmentjével, mivel a Mérnökök és  Technikusok Szabad Szakszervezete és a gyár közötti együttműködést  érvénytelennek tartják. László Zoltán szerint a törvény  egyértelműen kimondja, hogy amennyiben két reprezentatív  szakszervezet is képviseli a dolgozók érdekeit, akkor mindkettővel  szükséges érvényes megállapodást kötni. A délutáni, másfélórás tárgyalás során azonban nem közeledtek az álláspontok, ezért a helyi bizalmi testület és a sztrájkbizottság úgy döntött, kétórás  munkabeszüntetéssel adnak nyomatékot álláspontjuknak.
A Mercedes-gyár közleményben reagálva megerősítette, hogy vezetőségük megegyezett egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat meghaladó bérfejlesztésről a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. Mint írják, ezt a megállapodást a Vasas szakszervezet nem írta alá, de a kecskeméti Mercedes-Benz gyár  vezetősége kész további megbeszéléseket folytatni.

A gyár  három munkaterületén a mintegy hatvan dolgozó csütörtökön hajnali  fél egykor függesztette fel a munkát. A munkáltató igyekezett ugyan  más területekről átirányítani dolgozókat, de minden igyekezet  ellenére - a szövetség szerint - a munkabeszüntetés termeléskiesést  okozott. A sztrájkoló munkások előbb az udvaron, később pedig az  étkezőben tartózkodtak, majd két óra múlva újra munkába álltak.  László Zoltán és a sztrájkbizottság két tagja szeretett volna  bemenni a gyár területére, de erre nem kaptak engedélyt. Az alelnök  véleménye szerint a szakszervezet tisztségviselőit be kell engedni  a munkahelyre abban az esetben, ha ott tagjaik vannak. Különösen  igaz ez a sztrájkbizottság tagjaira a munkabeszüntetés idején,  hiszen a munkáltatóval együttműködve kerülhetnék el az  atrocitásokat, előzhetnék meg az esetleges károkat.

A Vasas  Szakszervezeti Szövetség és a helyi testület továbbra is fenntartja  a 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését és egy évre  szóló megállapodást kötne. A tárgyalások várhatóan folytatódnak.

A Vasas szakszervezet honlapján ezt olvastuk:

November 23-án délután sikertelenül zárultak a tárgyalások a Vasasszakszervezet képviselői és a menedzsment között a 2017. évi bérfejlesztés témájában. A Sztrájkbizottság és a Bizalmi Testület úgy döntött, hogy 2016. november 24-én 00:30-tól két órás munkabeszüntetéssel ad nyomatékot követeléseinek. A kollégákat a hideg időben példátlan módon kizavarták az udvarra. A Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselőit nem engedik be a gyár területére. A kollégák között zúg a hajrá magyarok! A munkatársak a himnuszt éneklik és kitartanak!
Együtt erősebbek vagyunk!

Korábban - November 23-án délután a Vasas Szakszervezeti Szövetség sztrájkbizottsága eredménytelen bértárgyalást folytatott a vállalat menedzsmentjével. Ezután a helyi Vasas alapszervezet bizalmi testülete és a sztrájkbizottság úgy döntött, hogy 24-én 0.30 órától kétórás sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek – derül ki a szakszervezet közleményéből - írta a 24.hu.

A napi.hu beszámolója szerint a Vasas Szakszervezeti Szövetség három tisztségviselőjét a cégvezetés nem engedte be a sztrájkoló dolgozókhoz a gyárba - olvasható a szervezet közleményében. Álláspontjuk szerint ez a fajta viselkedés méltatlan a márka hírnevéhez.

A közleményben azt írják, hogy azokat a dolgozókat, akik csatlakoztak a sztrájkhoz elküldték a munkaterületről, akik "tapsolva, remek hangulatban vonultak ki, azt skandálva: Hajrá magyarok!"

A Vasas Szakszervezet továbbra is fenntartja 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését, és egy évre szóló megállapodást akar kötni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult a csónakjuk, négy férfit kellett kimenteni a Balatonból

Annyira kihűltek, hogy kórházba kellett vinni őket. Tovább olvasom