Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Hatmillióra büntetnék a GYÁÉV Kft.-t

Folytatás az 1. oldalról.

A cég „a biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését bizonyítottan elmulasztotta, és ezzel a szakmunkástanulók egészségét, testi épségét súlyosan veszélyeztette”, áll a határozatban, amelynek megállapítása ellentmond a cég vezetője, Szabó Zoltán korábbi nyilatkozatának.

Mégsem volt a helyszínen védőfelszerelés?

Azt már nem sokkal a baleset után tudni lehetett, hogy a szerencsétlenül járt fiú nem viselt védősisakot – ami valószínűleg megmenthette volna az életét –, az igazgató elmondása szerint azonban megtehette volna, hiszen a helyszínen volt védőfelszerelés, csak éppen a diákok nem használták. A munkavédelmi hatóság közleményében azonban az olvasható, hogy a tanulók „egyéni védőfelszerelést nem viseltek, mivel részükre azok a munkavégzés helyszínén nem voltak biztosítva”.
Megkerestük Szabó Zoltánt, a GYÁÉV Kft. igazgatóját, aki a határozat jogerőre emelkedéséig nem kívánt nyilatkozni.

A felelőst keresik

A hatóság hatmillió forint munkavédelmi bírságot szabott ki a vállalatra, ami a megállapítható tízmillió forintos felső határ ellenére kifejezetten magasnak számít – úgy tudjuk, hasonló nagyságrendű büntetést az utóbbi években csak a tavaly márciusban, munka közben áramütést szenvedett villanyszerelő munkáltatója kapott –, ez azonban nem jelent elégtételt Balázs szüleinek.
– A fiunkat nem hozza vissza semmi, s ezen semmilyen büntetés nem változtat. Hiába telt el azóta majdnem két hónap, néha még ma is azt várom, hogy nyílik az ajtó és Balázs belép rajta... Évek kellenek, hogy enyhüljön a fájdalom – mondta Horváth Jenő, Balázs nevelőapja, aki feleségével ügyvédet fogadott, hogy polgári peres eljárásban követeljen kártérítést a vállalattól. Addig azonban nem nyugszanak meg, amíg meg nem találják a személyes felelőst. Ennek megállapítására a munkavédelmi felügyelőség hivatalból tett feljelentése alapján a megyei rendőrkapitányság bűnügyi osztálya jelenleg is nyomoz foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt.

Egy évig is húzódhat

A határozat ellen a jogerőre emelkedéstől számított harminc napon belül a GYÁÉV Kft. fellebbezhet, ebben az esetben az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség folytatja le a másodfokú vizsgálatot. A másodfokú döntést – amelyre általában hat-hét hónapot kell várni – a bíróságon támadhatja meg az érintett, a taláros testület ítélete azonban akár egy évig is elhúzódhat. Igaz, a fellebbezések ritkán eredményesek: bár a megbírságolt munkaadók csaknem fele megteszi, a regionális felügyelőség tavalyi 153 ilyen esetéből mindössze 12 alkalommal változtatták meg a döntést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomájával vállalna munkát külföldön?

Tovább olvasom