Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Hat teherautónyi marihuána! - Rekordfogás képgalériával

Magyarország - Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban; a vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt - közölte Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője hétfőn.


Kaszab László botanikus szakértő azt mondta: soha nem látott még ennyire jó állapotú, illegálisan termelt kendernövényeket.

A rendőrség szerint az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a hat, Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házban. A fogásra február 19-én került sor az egyik háztulajdonos bejelentése alapján.


Hat háznyi marihuána. Fotó: Mihádák Zoltán (inforadio.hu)

Hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el

Ródler Norbert elmondta: a termesztők mindössze két és fél hét alatt hatalmas ültetvényt telepítettek. A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszíneken talált ötven kilogramm marihuána.

Egészséges, rendkívül magas THC-tartalmú kender nő a rendőrség által most megtalált budapesti ültetvényen Kaszab László botanikus szakértő szerint. Nem volt beteg növény, az ültetvényt precíz szellőztető berendezés tartotta karban - mondta a szakember az InfoRádiónak.

A botanikus ilyen magas gyantatartalmú kendert még sosem látott

Hogy magas a növények hatóanyag-, azaz THC-tartalma, az azt jelenti, hogy sokkal több marihuánát lehet nyerni belőle. Ráadásul az előző évtizedekben kifejlesztett, nemesített kenderfajok eleve több termést hoznak. A botanikus kijelentette: ilyen magas gyantatartalmú kendert még sosem látott.

Kaszab László attól tart, a jövőben sokkal jobb minőségű kábítószer lesz a piacon, mint eddig.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. Poltergeist 2009. március 03. 14:30
    „Na szerintem hanyagoljuk mert még a végén valaki komplett termesztési útmutatót is leírnak:DDD”
  • 26. anagram 2009. március 03. 09:29
    „két dolgot szögezzünk le.a növény azt adja amit kap.ha szabad ég alatt termelsz a thc alacsonyabb a többi anyag magasabb.ha berakod egy 1000wos lámpa alá akkor csak annyit kapsz h zzzzzzrrrrrrrr.szétvágja az agyad. az anyag minősége nem jobb mint bármi amit az utcán kapsz.THC a drog ami kábulatot okos, ez az egyetlen anyag ami droggá teszi ezt a növényt.azon lovagolnak igen azért h becsapják az embereket.itt semmi rendkívüli nem történt. annyi hogy jo növényeik voltak,és sok magas THC tartalommal ami azt jelenti hogy egyáltalán nem kell belőle kevesebb h betépj. ugyanannyi THC van benne mint a cannabisban általában. Leírtam, hogy mindegy h 14 vagy 20 százalékos a thc betépsz ugyanannyitól.a high állapota testtől egyéntől függ változik valamit nem a THC magasságától.nehéz ezt igy megfogalmaznom úgy hogy érthetővé váljék.egy szóval: a THC arányos a többi 60 anyaggal ami van ebben a növényben.ha THC 20 van high állapot, ha 14 is van sőőőt ha 10 még akkoris.Tételezzük fel hogy elszivok egy gramm 20%os füvet rosszul leszek a THC miatt amiből sok van benne.De ha a THC mellett van még cbd-ből és cbc-ből lehet hogy a high teljesen más hatást gyakorol rám.ami veszélyes a fűben a szintetikus thc ami csak thc és semmi mas nincs mellette.ugy méreg. a többi anyag kölcsönhatásaval gyogyszer és nyugtató ráadásul az alkoholnál kellemesebb érzést ad. Talán igazad van és most sem arra válaszoltam amit kerdeztel de ha átfogalmazod érthetöbbre lehet hogy meg tudunk egyezni:D”
  • 25. knifemaster 2009. március 03. 09:11
    „24.
    Igen én nem értek hozzá én csak gondolkodom.Viszont Te meg tanuld meg az értő olvasást.
    A gyantáról egy szót nem írtam.
    Szép ez a sallang a hozzáértésed fitogtatására,csak ezzel még nem magyaráztad meg ezt a kijlenetésed "Az hogy magas a THC tartalom nem jelent semmit" annak tudatában hogy mindenki a THC % értékén lovagol,mikor anyagminőségről beszélnek.
    Szóval?”
  • 24. anagram 2009. március 03. 08:02
    „knifemester Te nagyon okos. A holland sensi seed bank egész gén hálozata körülbelül 40 fajta cannabis hatóanyag tartalma 20%. A piacon ma Mo.n minden dealernél ilyen minőségű füvet kapsz.Minusz 1%. De az hogy magas a gyantatartalom azt jelenti h a növény alkalmas hasis készítésére mivel annyi gyantamirigy található rajta, hogy azt kiszárítva lerázva és hasist készítve a visszamaradt füvet is el lehet még szívni mert van még benne annyi THC hogy betépj.A mihez nem értesz ahhoz ne szólj hozzá. A rendőrség dobálózik hogy soha nem láttak ilyen erős növényt egészséges meg nagyon erős. Hát minden magot amit megveszel és palántát ültetsz az kb 20%lesz. Ha kicsit kevesebb meg sem érzi a fogyasztó ugyanis a füstöléssel cirka 40%nyi anyag jut a szervezetedbe a 100%ból. Ha sütibe sütöd az 100%. Tökmindegy h 14-vagy 20 a THC igy is ugy is be lehet tépni tőle.Ráadásul a THC önmagában kevés a 60 cannabinoid kölcsönhatása eredményezi a high állapotot. Kedves olvasok:) ha nem lenne illegális a fű akkor hova tünne a rendőrség munkája.Féltik a túlórapénzt a pótlékot.Nézzetek körül.Hány fiatal életét teszik tönkre azzal h nem legális.Tárgyalások meghurcolások egy életre megbélyegezik őket.Miért?mert szivtak. Marokko->a hasis és a kifszívás legális az alkohol tiltott. Igaz ez csak vallási nézet de könyörgöm...Melyik károsabb?az örjöngő balhézó részeg vagy a csendes nyugodt füves.Jah és ha a hosszú távú fogyasztas melyiknél veszélyesebb??”
  • 23. BrianX 2009. március 03. 00:32
    „Emberek minden politikus a válság miatt panaszkodik ha ezt a mennyiséget megadóztatnák akkor máris félig kint lennénk a válságból. Ha engedélyeznék a termesztést és a fogyasztást nem csak az orvoslásban segítene hanem a pénzügyekben is mert amennyien fogyasztanak és termesztenek és amekkora menyiségben évente több milliárd jövedelme lenne, és nem lenne ennyi az adó és nem kellene minden sza...ra adózni. És akkor most mégis nem lenne olyan sok bűncselekmény csak ezt jobban kéne korlátozni nem úgy mint a cigit amit még egy 13 éves is megkap akárhol és ez még nem is annyira káros mint a cigaretta. Ezen kéne elgondolkoznotok Ferikém nem azon h még mit lehetne megadóztatni. És akkor már nem sírna a szátok h nincs pénze az országnak. Lefogadom hogy Magyarországon körülbelül 80%-a próbálta és 60%-a szívja is alkalomadtán és 40%-a rendszeresen mert az emberek többsége vagy iszik vagy bűncselekményt követ el hogy pénzhez jusson és ezzel legalább nyugodtabbak és nem rongálnak és lázonganak.Mindenkinek sokkal jobb lenne ha engedélyeznék és megadóztatnák. Csak ennyit akartam...”
  • 22. pamplona 2009. március 02. 23:21
    „Mekkora csapás ez az SzDSZ-re!”
  • 21. knifemaster 2009. március 02. 22:38
    „Mellesleg elég csak kimenni Bécsbe,és legálisan vásárolható mag,palánta.”
  • 20. knifemaster 2009. március 02. 22:37
    „19.
    "Az hogy magas a THC tartalom nem jelent semmit"
    :D
    Kezet foghatsz a cikkben említett botanikussal.
    De lehet a termesztők a hülyék,meg a fogyasztók,és nem a THC miatt szívják,hanem mert nincs benne nikotin,meg cián.”
  • 19. anagram 2009. március 02. 22:02
    „THC CBD CBC ezek mind benne vannak ezekben a növényekben.a CBD gyulladáscsökkentő.ennyit tudok.az AIDS betegek a KEMO-sok mind használják világszerte mert meghozza az étvágyat és megszünteti a kemo utáni hányingert. Az hogy magas a THC tartalom nem jelent semmit.Nem láttak még ilyen magas gyantatartalmú növényt?lehet vadászni a neten.magot rendelni is lehet. Persze ezek nem orvosságnak termesztették.Üljenek, rendben.De ha még egyszer 4 növényes emberkéket mutatnak akik maguknak termesztik és szívják a dudvát akkor felhaborodhatunk, hogy ő is 5 évet kap meg ezek megússzák sima 10-el...vicc...megjegyezném a cannabis 60féle cannabinoidot tartalmaz.ezek közül számos orvosság.a thc bodulatot okoz de kérdem én, hogy magyarázza a botanikus bácsi hogy az emberi agyban külön receptor van ennek a THC nevű"drognak"...válaszoljak?? a cannabis időtlen idők óta jelen van a világon”
  • 18. Poltergeist 2009. március 02. 19:53
    „A nem begyepesedett országokban az alzheimer kórban szenvedő betegeknek írják receptre PL:Mexikóban úgy termesztik a növényt mint nálunk PL. a hagymát elvetik betakarítják a gyógyszertár meg átveszi.Na ebben is mind mindenben van még mit tanulnunk
    Az alzheimer kórban szenvedőknek a betegségük által okozott kínzó fájdalmak enyhítésére használják amit orvosilag be is bizonyítottak.Kint számtalan beteg fogyasztja orvosi célból csak épp nem füstölik hanem egyszerűen megeszik.”
  • 17. Muaddib 2009. március 02. 19:37
    „Sírnak az újság írok, ha korlátozzák őket de ők ugyanezt teszik.
    A Roma cikkek hozzászólásának letiltására gondolok.
    Akkor nem is érdemes hírként megjeleníteni, ha a vélemény úgysem számít.”
  • 16. ideals 2009. március 02. 19:14
    „... minden évben terem kb. 3 szál kender a kertemben - mert elszórja a magját. Akkor én most termelő vagyok?? LOL - LOL - LOL...
    Egyébként tényleg fel lehetne használni az orvostudomány területén, biztos sok fájdalomcsillapítóhoz vagy más egyébhez jó lenne. Tulajdonképpen "szerződésben" is termelhetnék, nem igaz? - valahonnan csak elő kell teremteni a gyógyszer alapanyagot!!”
  • 15. Cingár 2009. március 02. 17:45
    „"A fogásra február 19-én került sor az egyik háztulajdonos bejelentése alapján."

    Amennyiben én lennék az egyik ház tulaja, most biztosan remegnék az "örömtől".
    Miért kell ezt így kijelenteni? Csak a bűnözőknek vannak jogai?”
  • 14. dr73 2009. március 02. 17:19
    „Érdekes,máshol lehet....itt még ezt sem.
    Pedig fontos szerepe van (normális mennyiségben ) az orvostudományban !
    Fájdalomcsillapítóként jelen van több országban....

    Hosszú még az útja ennek a marihuana-nak mire legális lesz világszerte.

    Hozzáteszem : mielőtt még mielőtt arra gondolna mindenki....nem vagyok használója.”
  • 13. MTT 2009. március 02. 16:45
    „Legalább ezt már nem dobják piacra! Van azonban egy súlyos megérzésem, hogy ez csak csepp a tengerben!”
  • 12. ASHER 2009. március 02. 16:37
    „az attol fugg hogy a "marihonalja"honnet szarmazik!!mer ugye ha csak v,mi szar vadkender akkor szora se erdemes!!de ha egy olyan 80°-os Colombiai anyag,.......................mar valami!!a foto utan kerdem en mekkora is volna az a bizonyos teherauto?”
  • 11. infravöröslódobogás 2009. március 02. 15:54
    „ez egy szomoru hir :S”
  • 10. Poltergeist 2009. március 02. 14:58
    „Látom van itt egy-két hozzáértő botanikus:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD”
  • 9. patriot 2009. március 02. 14:34
    „..ja és dzsointra gondoltam!”
  • 8. patriot 2009. március 02. 14:33
    „Nem értek hozzá de az nem lehetséges,hogy van 1kg magas hatóanyag tartalmú növény(THC) akkor ahhoz több dohányt lehet adagolni úgyhogy a hatásfok megmarad,viszont darabszámban többet lehet értékesíteni.
    Ha hülyeség akkor elnézést..”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pofátlanság! Rendőr hagyta cserben halálra gázolt áldozatát

Halálos balesetet okozott egy rendőr, aki áldozatát magára hagyva, segítségnyújtás nélkül… Tovább olvasom