Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Háromnapos ülést tart a jövő héten a parlament

Csütörtökön politikai vitanapot tartanak ˝Az Orbán-kormány két éve˝ címmel.
Hétfőn, kedden és csütörtökön tart ülést a jövő héten a parlament - tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke a Házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-t. György Bálint elmondta: csütörtökön politikai vitanapot tartanak "Az Orbán-kormány két éve" címmel.

A sajtófőnök ismertetése szerint a Házbizottság ülésén sem a kormány, sem a frakciók nem kérték az Áder János köztársasági által kedden az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvények tárgyalását, így azok nem szerepelnek a napirendi javaslatban.

A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága még kedden közölte az MTI-vel, hogy a kisajátításról szóló törvény módosítását az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály pedig olyan súlyos koherenciazavarban szenved, amelyet csak annak újbóli megtárgyalásával lehet orvosolni.

A tervek szerint a képviselők hétfőn döntenek egyebek között a roma integráció évtizede program stratégiai terve és a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia összhangjáról szóló jelentésről, az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról, a katasztrófavédelmi hozzájárulás eltörléséről, az egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről, a nemzeti vagyonról szóló törvény módosításáról, a négy országos népszavazási kérdésről szóló határozatokról, a budapesti Istvánmező rehabilitációs programról és a Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról is.

Ezt követően kedden 4 óra 20 perces időkeretben megkezdődik a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011. május 31. és 2011. december 31. közötti üzleti évéről szóló beszámoló általános vitája, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításának általános vitája, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításának általános vitája is.

Csütörtökön 4 óra 20 perces időkeretben tartják meg az MSZP által az Orbán kormány két évéről kezdeményezett politikai vitanapot.

Olvasóink írták

  • 1. xverax 2012. június 07. 19:12
    „annyi fizetésért nem sok a három ülés???
    gondolom lesznek tízen ismét, mert a többi bizottsági
    ülésen fog részt venni....vagy éppen polgármestert játszik...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: jövőre lényegesen egyszerűsödik az adóbevallás rendszere

Zajlik az adórendszer radikális átalakítása - közölte Selmeczi Gabriella a szocialisták sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. Tovább olvasom