Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Hárommilliárddal esett a könyvpiac

A hazai könyvpiac a 2008-as, 67 milliárd forintos csúcsidőszak óta folyamatosan csökken, tavaly már csak 61,6 milliárd forint volt a forgalom, ami egy év alatt 4,1 százalékos visszaesést jelent.
A szakma nem optimista, stagnálást, s az azzal járó kiszámíthatóságot leghamarabb két év múlva várják - írta a Világgazdaság pénteken.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) adatai szerint 2010-ben fejenként 6.200 forintot fordított Magyarország lakossága különböző kiadványokra. A piac legnagyobb részét, 27 százalékot a közoktatási tan- és nyelvkönyvek adják, amelyek forgalma 16,6 milliárd forint volt. Az ismeretterjesztő könyvek pozíciója - a forgalom értékének 0,7 százalékos csökkenés ellenére - a könyveladáson belül 24 százalékos összpiaci részarányával változatlan maradt.

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója a lapnak elmondta, hogy az idei számok elmaradnak a tavaly azonos időszakitól, nem adnak okot bizakodásra, ezért a szakma nem bízik a fellendülésben.

Bővülést az elektronikus könyveknél lehet várni, bár a magyar fogyasztóknál jelenleg legfeljebb 5-10 ezer e-könyv olvasó készülék lehet. A következő egy-két évben azonban ebben a piaci szegmensben óriási fejlődésre számítanak a szakemberek, mind az elérhető tartalom, mind a készülékek piacán - írta a Világgazdaság

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Közösségi élménynek és egyben próbatételnek nevezte a színházat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás… Tovább olvasom