Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Három társelnököt választott az Együtt

Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén - tájékoztatta a párt sajtószolgálata az MTI-t.
Az Együtt ügyvezető társelnöke a tagok döntése alapján Szigetvári Viktor lesz.

Hozzátették, hogy a taggyűlés jelenleg is tart, a tisztújítás végleges eredményét a szavazások lezárása után közleményben, illetve vasárnap sajtótájékoztatón részletesen ismerteti az új elnökség.

A közlemény szerint módosították a párt alapszabályát is.

Juhász Péter, a párt társelnöke korábban, a taggyűlés szünetében újságíróknak azt mondta, hogy önálló karakter kialakítására törekszenek, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt. Az egységes arculat kialakítása érdekében megszüntetik az eddigi platformokat.

Szólt arról is, hogy a taggyűlés szombaton várhatóan felállítja majd a párt országos politikai tanácsát, amelynek feladata az elnökség munkájának véleményezése és ellenőrzése lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyeregszemle és lovasnapok a Hortobágyon

Mintegy négyszáz hazai és Kárpát-medencei magyar lovas felvonulásával szombaton megkezdődött az idei… Tovább olvasom