Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Három nőt raboltak el Budapesten

Lakókocsiban és konténerben tartották fogva azt a három nőt, akiket éjszaka Budapest XI. kerületéből hurcolt el négy férfi. Az egyik nőt megerőszakolták; a gyanúsítottakat még az éjszaka elfogták - közölte a rendőrség.
A három nőt éjfél körül egy elsötétített ablakú autóból szólították le, hogy elviszik őket bulizni. A nők az ismeretlen férfiakat elküldték, ők azonban nem sokkal később egy másik autóval ismét visszatértek hozzájuk - áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Az autóból egy szakállas férfi ugrott ki, aki rendőrség feliratú bőr igazolványt mutatva a nőkkel közölte: 72 órára beviszik őket a rendőrségre.

Az autóba tuszkolt nőket egy telephelyre vitték, ahol kettejüket egy ott álló lakókocsiba küldték, harmadik társukat pedig egy konténerbe zárták. A lakókocsiból az ott álló férfit félrelökve meg tudtak szökni a fogva tartottak, de közben a szakállas férfi fegyverrel fenyegette őket.

A harmadik nőt a konténerben székhez kötözte egy férfi, aki megerőszakolta, majd egy gumibothoz hasonló eszközzel meg is ütötte. Ezután oldozta csak el, a nő így tudott megszökni.

A három nő egy közeli benzinkútról kért segítséget a rendőröktől, akik megtalálták a telephelyet és onnan előállítottak öt férfit. Egyiküknek fegyverviselési engedélye is volt. Az ügyben a XI. kerületi rendőrkapitányságon folytatnak eljárást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utóvizsga – nyár végén

Előfordul, hogy az év végi vizsgák nem úgy sikerülnek, ahogy az ember szeretné, és a javításra már… Tovább olvasom