Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Három évvel később tudta meg, hogy kitüntette a miniszter

Három évvel később, véletlenül tudta meg Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész, hogy a román államfő kitüntette
Három évvel később, véletlenül tudta meg Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész, hogy a román államfő kitüntette - közölte szerdán a Szekelyhon.ro hírportál.

A hegesztett vasszobrairól ismert művész szerint idén tavasszal a Székelyföldi Grafikai Biennálén Kelemen Hunor akkor művelődési miniszter említette, hogy előterjeszti államelnöki kitüntetésre. A kormányváltás után Kovács Géza az államelnöki hivatalban érdeklődött, hogy mi lett az előterjesztés sorsa, ám ott azt a választ kapta, hogy a kitüntetést már három évvel ezelőtt, vagyis 2009-ben megkapta.

"Engem akkor nem értesített senki. Azt hittem, nem is rólam van szó, de az államelnöki hivatalban utánanéztek, és az 1335-ös elnöki rendeletben az szerepel, hogy Kovács Géza szobrásznak ítélték a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát. A rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben is, de én nem tudtam róla, hogy kitüntettek" - nyilatkozta a Székelyhonnak a művész.

A szobrász kiderítette, hogy három évvel ezelőtt kitüntetését átküldték a művelődési minisztériumba, ahol átvette egy ma is ott dolgozó hivatalnok, majd az érdemrendet és a dokumentumot elsüllyesztette egy fiók mélyére. Amikor az alkotó számon kérte a mulasztást, a hivatalnok megígérte, hogy postán elküldi neki a kitüntetést.

Kovács Géza 1958-ban született Marosvásárhelyen, első önálló kiállítása 1988-ban nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, azóta több mint száz alkalommal szerveztek jellegzetes vasszobraiból egyéni tárlatot.

Több tucat hazai és külföldi képzőművészeti díj birtokosa; a művészettörténészek a talált fémtárgyakból egybehegesztett installációk erdélyi alkotójának nevezik, ám a kisplasztikák mellett több monumentális köztéri szobrot is készített - jegyezte meg a Székelyhon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érvényes a Klubrádió pályázata: ˝A Médiatanács tagjainak ideje lemondaniuk!˝

A bíróság kimondta, hogy mivel a médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a… Tovább olvasom