Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Három év börtön internetezésért

Három év börtönbüntetésre ítélt egy kínai bíróság egy üzletembert, aki poltikai nézetei terjesztésére használta fel az Internetet.
A 35 éves Cai Lujun-t "az állam elleni áskálódás és izgatás" vádjával állították bíróság elé, amely bűnösnek találta őt a felhozott vádpontokban.
Az egy privát kereskedőcég vezetőjeként dolgozó Lujun az Interneten olyan cikket tett közzé, amelyben a parasztok helyzetét és azt taglalta, hogy a jelenlegi hatalmi monopólium milyen károkat okoz Kína számára. Ezen kívül írásában egy utat is kijelölt a demokráciára történő áttéréhez, amelyben az ország hivatalainak felépítését is leírta.
Lujun egyébként nem az egyetlen kínai állampolgár akit hasonló cselekményért ítélnek el a kommunista országban. Kínában az utóbbi hónapokban különösen megszaporodott azoknak a bírósági eseteknek a száma, ahol olyaan Internet-felhasználók ügyében ítélkeznek, akik a világméretű hálózatot gondolataik és politikai világnézetük terjesztésére használta fel. Többük jelenlegi is vizsgálati fogságban van, és tárgyalásukra várnak.
Kína az egyre szélesebb rétegekhez eljutó Hálózat "káros hatásai" ellen a tartalmak még az eddiginél is szigorúbb szűrésével, és az Internet-kávézókban tartott egyre gyakoribb razziákkal próbál védekezni. Utóbbiak egyébként is igen szigorú szabályok mellett működhetnek csak, és rendszeresen hatósági bezárások áldozataivá válnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizetésemelés 2004: az EU-ban Belgium, Európában Litvánia

Jövőre az Európai Unión belül a legmagasabb béremelkedés Belgiumban várható, kevésbé szerencsések az… Tovább olvasom