Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Három és fél év félmilliárdos áfa-csalásért

Félmilliárdos áfa-csalás miatt három és fél év letöltendő börtönre ítélte nem jogerősen Varga Tamás Sándor üzletembert a Fővárosi Bíróság (FB) szerdán.

Az első fokú ítélet ellen az ügyész és az ügyvéd is fellebbezett, így a büntetőper másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

Futó Barnabás ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője elmondta, hogy felmentésért fellebbeznek, hiszen ügyfele nem követett el bűncselekményt. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy Vargának még abban az esetben sem kellene börtönbe vonulnia, ha a jelenlegi büntetés jogerőre emelkedne, hiszen már csaknem három évet töltött előzetes fogva tartásban.

A vád szerint az elkövetők 1996 és 1999 között fiktív szerződésekkel, körbeszámlázással hárommilliárd forint áfát igényeltek vissza jogtalanul.
A szerdai elsőfokú határozatban az elsőrendű vádlott mellett még egy ember kapott 3 év 6 hónap börtönt, 21 társukat viszont felmentette az FB a vádak alól.

Az elsőfokú bíróság az ügyészséggel ellentétben összesen mintegy félmilliárdos elkövetési értékű csalás miatt mondta ki Varga bűnösségét, de jobbára ezek a bűncselekmények is kísérleti szakban maradtak, mivel az APEH nem fizette ki a visszaigényelt áfát.

A bíróság szóbeli indoklása szerint megállapítható, hogy "nyilvánvalóan történtek manipulációk", volt, aki 30-50 ezer forintot, volt, aki luxuslakást kapott, az eseményeket pedig a két elmarasztalt vádlott irányította.

A többi vádlottal kapcsolatban ugyanakkor a bíróság úgy vélekedett: többnyire olyan strómanok voltak, akiknek nem is volt rálátásuk azokra a cégekre, amelyeknek a képviselőjeként biankó papírokat írtak alá, továbbá volt néhány olyan felmentett vádlott is, aki ugyan ennél jóval többet tudott, de a bíróság szerint esetükben sincs elegendő bizonyíték bűncselekmény megállapításához.

A bíró a szóbeli indoklásában szokatlanul éles kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. Egyetértőleg idézte a korábbi védőbeszédeket, amelyek szerint "minden idők legrosszabb nyomozása és vádirata" jellemzi az ügyet, amely "állatorvosi lónak" tekinthető abból a szempontból, hogyan is nem szabad lefolytatni egy büntetőeljárást.

Az ügyészség felelősségét ki kell mondani - szögezte le az eljáró bírói tanács elnöke, aki szerint ennek a tizenegy éve tartó eljárásnak az alapvető problémája az, hogy érdemben nem volt ügyésze, csak formálisan.

A bíró felrótta a vádhatóságnak, hogy a 3 és fél évig tartó nyomozás a szoros ügyészi felügyelet ellenére súlyos hibáktól szenved, a vádirat elnagyolt, pontatlan, homályos, a félévtizedes büntetőper több mint száz tárgyalási napján hét különböző ügyész vett részt, akik azonban "mindvégig teljes passzivitásba burkolóztak", a vád nyilvánvaló hibái és hiányosságai ellenére nem törekedtek a korrekcióra, mi több, még a perbeszédből is hiányoztak a vádlottak bűnösségét alátámasztó érvek.

Varga Tamás ellen a 90-es évek második felében csempészés, csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt több büntetőeljárás is indult. Az üzletember, aki 1990 és 1992 között a Fidesz gazdasági tanácsadója volt, feltehetően 1999-ben hagyta el Magyarországot. Először Prágában bukkantak rá, de 2002 végén onnan is eltűnt.

A hat éven át szökésben lévő vállalkozót 2005 áprilisában, Amszterdamban fogták el, majd az év júliusában hozták Magyarországra.
A Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogás után kiadott közleményében azt írta, hogy a vállalkozó ellen összesen négy elfogatóparancs volt érvényben: a Fejér Megyei Bíróság 2002-ben és 2003-ban adott ki körözést a vádlott távollétében kiszabott letöltendő szabadságvesztése miatt, a Fővárosi Bíróság 2002-ben adott ki nemzetközi elfogatóparancsot csalás elkövetése miatt, a Fejér Megyei Bíróság pedig szintén gazdasági bűncselekmény miatt bocsátott ki elfogatóparancsot a férfi ellen.

Olvasóink írták

  • 13. Fürgeszarvas 2010. december 17. 08:44
    „12. Fürgeszarvas 2010.12.17. 08:27
    A véleménynél megfeledkeztem az idézőjel használatáról ! Elnézést kérek a blog szerzőjétől ! Írásával azonosulni tudok , én magam is így gondolom , ezért következett be ez a figyelmetlenségből adódó hiba !”
  • 12. Fürgeszarvas 2010. december 17. 08:27
    „Varga Tamás kicsivel többet kapott, mint három év. Börtönbe már nem kell mennie, előzetesen leülte. A vád szerint milliárdokat lopott.
    Zuschlag János 70 milliót nyúlt le, hét évet kapott. És hónapokon keresztül cipelték bilincsbern a híradókban.
    Varga Tamás ítéletéről nem számoltak be a hírműsorok. Pedig Orbán Viktor iskolatársáról beszélünk, az ős-Fidesz egyik pénzügyi machinátoráról a Simicska-féle világból.
    Amúgy az ítéletre a per kezdete óta tíz évvel később sikerült sort keríteni.
    A Hunvald-ügy fideszes embere külföldön bújkál, nem olvasom, hogy nagyon hajszolná a hazahozatalát az ügyészség.
    Magyar igazságaszolgáltatás a narancsuralom árnyékában.”
  • 11. horkri11 2010. december 16. 18:42
    „Három és fél év félmilliárdos áfa-csalásért

    Gratulálok!”
  • 10. Imcsi 2010. december 16. 10:34
    „Nálam még a Maci-per "vezet", ez sem tudta lekörözni!”
  • 9. Truder 2010. december 16. 08:46
    „van az a pénz, amiért már ezt is bevállalja az ember..”
  • 8. Patriot 2010. december 16. 07:29
    „"Cusi-féle koncepciós perben"

    Nem hazudtolod meg magad! <moderálva>”
  • 7. Fürgeszarvas 2010. december 16. 06:25
    „Hát népiesen szólva ez nem semmi ! Ezért érdemes volt a Fideszben gazdasági tanácsadónak lenni ! Ezzel az ítélettel is azt bizonyítják,hogy "érinthetetlen" ! Ezek a fideszesek milliárdokat lophatnak szinte büntetlenül ( Kövér-féle nyomdák,Ezüst Hajó stb.) ! Emlékezzünk csak : milyen "tökös" volt az igazságszolgáltatás a Cusi-féle koncepciós perben,amikor több évet kirótt arra az emberre ennek az összegnek a töredékéért ? Ez az ember pedig a sokszorosát síbolta el ,és megúszta ! Még a bírónak is feltűnt a kritikán aluli ügyészi hozzáállás ! No comment !”
  • 6. miracle 2010. december 15. 22:06
    „Itt is a 3000 Ft/nappal (vagy mennyivel) kéne számolni, mint amikor a pénzbüntetést üli le valaki.
    Akkor 456 év jönne ki. Jó magaviselet esetén esetleg felezhető.”
  • 5. Primax 2010. december 15. 21:38
    „Tud valaki még egy ilyen jó "állást" ?
    Havi 11.904.762,-Ft, igen : havonta majdnem 12 milla...
    Szerintem örömmel leüli, legalább kipiheni a pénz "előteremtésével" szerzett stresszet...:)
    Ennyi lóvéból - mert ez a pénz biztos helyen "vár" - a börtönélet sem olyan szörnyű, odadob egy kis pénzt, osz´t nem sokat szívatják odabenn...”
  • 4. miracle 2010. december 15. 21:22
    „Dolgozni csak lassan és szépen, ahogy a csiga megy a jégen...
    Miután a rohamtempónak köszönhetően többet ücsörög előzetesben, mint amilyen ítéletet hoz a bíró ükunokája, majd perel kártérítésért és 10 millióssal távozik.
    Ha fölmentik, akkor meg 100 millióssal.
    Tiszta haszon.”
  • 3. háté 2010. december 15. 20:09
    „Naponta majdnem 400-ezret ülhet le.--hogy röhöghet magában.
    Pár-ezerért három hónap.--micsoda arányok.”
  • 2. Hunicum 2010. december 15. 19:10
    „Annyiért én is ülnék 3 és 1/2 évet.”
  • 1. spot 2010. december 15. 18:41
    „"vád nyilvánvaló hibái és hiányosságai ellenére nem törekedtek a korrekcióra, mi több, még a perbeszédből is hiányoztak a vádlottak bűnösségét alátámasztó érvek"
    Katasztrofális állapotok mindenütt....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntött a kormány 2011 első félévének munkatervéről

A kormány az európai uniós elnökség, az alkotmányozás és a strukturális reformok mellett minimum 12 törvénnyel készül. Tovább olvasom