Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Három életfogytiglan a Tescós rablóknak, első fokon

A banda tagjai változó összetételben pénzváltókat, ékszerboltot raboltak ki, zsákmányuk nem egyszer több tízmilliós nagyságrendű volt, sok esetben pedig többmilliós.
Három életfogytiglant szabott ki többszörösen minősülő emberölés, rablás és más súlyos bűncselekmények miatt Süveges Péter és társai ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen pénteken.

A három életfogytiglani büntetésre ítélt közül az egyik vádlott tényleges életfogytiglant kapott, Süveges és egyik társa pedig leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Mindhárom életfogytiglant több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt szabta ki a bíróság.

A tényleges életfogytiglant az indokolta, hogy a férfi korábban egy másik ügyben már kapott életfogytiglant különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

A további négy vádlottból kettő 12-12 évet, egy 5 évet, egy pedig 1 év - 2 évre felfüggesztett - szabadságvesztést kapott.

A bíró egyes vádpontokban egyes vádlottaknál felmentő rendelkezéseket is hozott, így például Süvegest nem találta bűnösnek az egyik rablás és robbanóanyaggal való visszaélés vonatkozásában. A tényállás ismertetése során kiderült, hogy több bűncselekménynek vannak mindmáig ismeretlen elkövetői is.

Korábban perbeszédében több védő felmentést kért, az ügyész viszont öt életfogytiglant, ebből három esetben ténylegest kért.

Az eljárás során a védelem megkérdőjelezte a nyomozás törvényességét, a bizonyítékok beszerzésének, szelektálásának, és a vádalkuknak a módját, illetve, hogy a valódi elkövetők kerültek-e a vádlottak padjára.

Minderre pénteken a bíró - szóbeli indoklásában - úgy reagált: "ebből nem lesz egy újabb móri ügy". Hozzátette: igaz, hogy több, vádalku eredményeként született terhelő vallomás van az ügyben, de azokat más bizonyítékok is alátámasztják. (A nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a bíróságok két vádlottat elítéltek, egyiküket jogerősen tényleges életfogytiglanra, ám évek múlva bebizonyosodott, nem ők követték el a bűncselekményt.)

A Süveges és társai elleni eljárás adatai szerint a többszörös visszaeső vádlottak közti kapcsolatok a börtönben alakultak ki. A három vádiratban szereplő tíz évvel ezelőtti, összesen tucatnyi bűncselekmény között van egy kalocsai pénzváltó és feleségének kivégzése, több pénzszállító elleni támadás, köztük a budaörsi Tesco parkolójában lezajlott összetűzés a vádlottak és a rendőrök között.

A banda tagjai változó összetételben pénzváltókat, ékszerboltot raboltak ki, zsákmányuk nem egyszer több tízmilliós nagyságrendű volt, sok esetben pedig többmilliós. Több pénzszállító elleni támadásnál is rálőttek a járműre, volt ahol a felgyújtásával fenyegetőztek, két támadásnál is combon lőtték az ellenálló biztonsági őrt, amivel életveszélyes, maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket okoztak.

Az egyik vádlott - aki az idegenlégióban kapott kiképzést - 2005-ben a Tesco parkolójában a rendőrök kiérkezése után menekülés közben kézigránátot dobott, automata fegyverekkel követtek el több cselekményt, Horvátországból pedig géppuska becsempészésére is adtak megbízást.

A bíróság kifejtette, hogy a comblövés, bár okozhat életveszélyes sérülést, mégsem közvetlenül, szándékosan az élet kioltására irányuló cselekmény, mint ahogy a kézigránátot is úgy dobta el az egyik vádlott a Tesco parkolójában, hogy az a menekülésüket fedezze, de sérülést ne okozzon. A tescós rablás kapcsán a bíróság kifejtette: az érdektelen szemtanúk egyike sem állította, hogy a vádlottak a rendőrök irányába lőttek volna.

A szóbeli indoklás során elhangzott: volt, hogy a vádlottak egy fővárosi rendőrt kértek meg, szerezzen nekik rendőrigazolványt tervezett cselekményükhöz, mire ő egyik kollégája szolgálati igazolványát lopta el a bűnözők számára.

A kalocsai pénzváltót és feleségét 2004 novemberében saját otthonában támadta meg Süveges és két társa. Süveges előtte néhány hónappal szabadult a börtönből. A házaspártól összesen több mint 30 millió forintnyi aranyat, készpénzt, műszaki cikket zsákmányoltak. Amikor az asszony menekülni próbált, feltartóztatták, a házaspár mindkét tagját gépkocsiba kényszerítették, majd Zsámbék felé, pontosan már meg nem határozható helyen - egyes vallomások szerint azért, mert már "nem voltak szállíthatóak" - Süveges utasítására két társa kivégezte, mellbe lőtték őket. Később az elkövetők megpróbálták elégetni, eltüntetni a holttesteket, évekkel később a férfi földi maradványait sikerült azonosítani.

A vádlottakat a bíróság kötelezte az eljárás 26 milliós bűnügyi költségének megfizetésére. Az összességében sok tízmillió forintos zsákmány java része nem került elő.

A vádlottak többnyire tagadták saját bűnösségüket, míg bizonyos cselekményeknél kölcsönösen egymást vádolták. A bíró megjegyezte, volt olyan vádlott, aki másokat terhelve olyan részletességgel beszélt egyes cselekményekről, ahogy csak az tud, aki jelen volt.

Süveges többször feljelentette a bírót, illetve elfogultság miatt kizárását kérte, kegyelmi kérvénnyel fordult az államfőhöz és fogva tartásának körülményei miatt beperelte a büntetés-végrehajtást (bv), ebben a polgári perben nemrég első fokon, nem jogerősen hárommillió forintot ítéltek meg a vádlottnak, ám a bv fellebbezett.

A büntetőper eredetileg a Pest Megyei Bíróságon kezdődött, ám idővel az összes ottani bíró elfogultsága miatt a Fővárosi Törvényszéken kellett újrakezdeni.

A többórás ítélethirdetés elején az egyik vádlott, és a hallgatóság egyik tagja közbekiabált. A bíró a vádlottat figyelmeztette, majd kivezettette a tárgyalóteremből. A hatórás szóbeli indoklás egy későbbi szakaszában Süveges jelezte, hogy nem kívánja tovább hallgatni az ítélethirdetést, fellebbezést jelent be és távozik. A bv munkatársai kísérték ki a teremből.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védelem és több vádlott felmentésért fellebbezett, így az nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíregyházi iskolaügy - Jogellenesnek minősítette a roma gyerekek elkülönítését a bíróság

Az elsőfokú ítélet szerint az iskolát nem kötelezi ugyan bezárásra a bíróság, az ítélet jogerőre… Tovább olvasom