Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Harmincmillióval kevesebbet kapott a kórház

Mivel a soproni kórházban 10–15 százalékkal több fekvő beteget láttak el, mint amit központilag megszabtak, ezért 30 millió forinttal kevesebbet folyósított az OEP az intézménynek. A szakértők szerint a legjobb lenne, ha megszüntetnék ezt a 2004 óta bevezetett korlátozó szisztémát.
– A soproni Erzsébet-kórház 2005-ben 21.163 fekvő beteget látott el, viszont a 2006-os esztendőre teljesítményvolumenünket központilag csak közel húszezer esetszámban állapították meg, ami a kórház konszolidá-

ciója után nem reális. Az intézmény kapacitása évi 23 ezer fekvő beteg fogadását is lehetővé tenné – kezdte dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos a kórház „30 millió forintos” történetét. – A 2006-os esztendőre megszabott betegforgalom havi lebontásánál viszont kiderült, akadt olyan hónap, amikor 10, s volt, hogy 15 százalékkal is átléptük a korlátot. Ez arra vezethető vissza, hogy a fekvő és járó betegek száma még a kitolt várakozási idő ellenére is kiszámíthatatlan. Senkinek nem mondhatjuk azt, ne tessék kórházba jönni, miképpen nem küldhetjük másik intézménybe sem, hisz ott is teljesítményvolumenben dolgoznak. A korláton felüli teljesítmények következtében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – a jelenlegi jogszabály szellemében – érvényesítette a finanszírozási megszorítást.
„ 15 százalékos »betegtúllépésnél« a száz százalék helyett mindössze tíz százalékot fizet az ellátottak után, noha a kórház költségei ugyanakkorák maradnak.”
– Március végére összességében már 30 millió forinttal kevesebbet kaptunk az OEP-től. Érzékeltetésül: ez az összeg nagyjából megfelel a kórház egész évi villanyszámlájának és a vízdíj egy részének. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy a teljesítményvolumen túllépése miatt nem csak bennünket sújtottak pénzelvonással.
Dr. Baranyai Tibornak alkalma volt a napokban dr. Rácz Jenő miniszterrel is konzultálni a problémáról.
– Az országos szinten 36 kórházat érintő Adósságkönnyítő Program tavaly év végén befejeződött. Mint „a programot példaszerűen teljesítő intézmény” vezetőjét hívott meg a miniszter az országos értékelésre – folytatta a főigazgató főorvos. – A fórumon több szakértő is fölvetette: a teljesítményvolumen-korlátozás (TVK) sem a betegeknek, sem az intézményeknek nem jó, a legszerencsésebb az lenne, ha megszüntetnék ezt a szisztémát. A miniszter Sopron esetében ígéretet tett arra, hogy megkapjuk a hiányzó összeget, ugyanakkor véleményem szerint is az optimális megoldást a TVK eltörlése jelentené – zárta dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fideszes jelöltek szereztek mandátumot

Megyénk hét választási körzetéből háromban már biztos nincs szükség második fordulóra. A Fidesz-KDNP jelöltjei közül dr. Medgyasszai László, dr. Áder János és Ivanics Ferenc első körben megszerezte parlamenti mandátumát. A választókörzetek, listák részletes eredményeit összeállításunkból megismerheti. >>> Tovább olvasom