Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Harmath Lajos

Kategória: általános iskolai tanár

Név: Harmath Lajos
Pátzay Pál Általános Iskola, Kapuvár

Jelölő: Halász Éva
Indoklás
A "Katedra kedvencei" pályázatukra szeretnénk jelöltetni egy nagyon kedves fizika, informatika szakos tanárunkat aki a kapuvári Pátzay Pál általános islolában tanított minket, Harmath Lajost. 2003-ban végeztünk ebben az általános iskolában, számítástechnika tagozatos osztályba jártunk, hogy nyolcadikos korunkra megszerezzük az ECDL bizonyítványt. Bizonyára ez Lajos bácsi nélkül nem sikerült volna. Önzetlenül segített nekünk mindenben, nagyon sokat köszönhetünk neki. A legnehezebb pillanatokban is támogatott minket, amikor már azt mondtuk, hogy feladjuk. Mindenképpen megérdemelné ezt a címet. 

Jelölő: Fülöp Daniella
Indoklás
Szívesen emlékezem a jó hangulatú fizika és informatika óráira! Nagyon szerettük Őt!

Jelölő: Volt tanítványai,8.b 
Indoklás
Harmath Lajos tanár urat szeretnénk bejelölni, mert számunkra ő jelentette ez igazi tanárt, a szigort és a jóhangulatot.

Kedves Olvasónk!
Ha Ön is úgy gondolja, hogy bármelyik jelöltet szívesen támogatná  szavazatával illetve jelölné valamelyik kategóriába, akkor nem kell mást tennie mint a tanar@kisalfold.hu e-mail címre elküldenie annak a tanárnak a nevét, akire szavazni szeretne (vagy jelölni), és természetesen az Ön nevét és telefonszámát, hogy éresíteni tudjuk ha Önre mosolyog a szerencse. Örömmel vennénk ha szavazatát ill. jelölését röviden néhány sorban megindokolná.

További részletek a kampányról itt >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl kell lépni a betegségtudaton

Kiss Éva, a Gambro Szegedi Dialízis Központjának orvosigazgatója Ádám Edit-díjat vett át Budapesten,… Tovább olvasom