Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Hárman a megyéből Brüsszelbe

Sopron–Budapest - Járóka Lívia, Szájer József és Áder János személyében három olyan képviselő is EP-mandátumot szerzett, aki kötődik Győr-Moson-Sopron megyéhez.

– Az EP-választás kimenetele a Fidesz EU-parlamenti és hazai politikai munkájának az eredménye – nyilatkozta Szájer József lapunknak, aki a Fidesz-pártlista második helyéről jutott be újra az unió parlamentjébe. – Ha ma tartották volna az országgyűlési választásokat, a Fidesz alakíthatna kormányt. A nép üzent: a lakosság zöme új irányt és új országvezetést szeretne. Brüsszelben folytatjuk a magyar érdekek határozott képviseletét.

Szájer József
Szájer József

– Örülök, hogy az európai pártok közül a Fidesz szerepelt a legsikeresebben – mondta a soproni kötődésű Járóka Lívia, aki a második ciklusát kezdheti meg az Európai Parlamentben. – Annak is örülök, hogy a Fidesz választási programjában megfogalmazott célokat reménytelinek tartják a választók és az eddigi tevékenységünket eredményesnek ítélik. Az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata, hogy sikerüljön megakadályozni a mélyszegénység generációkon keresztül ívelő újratermelődését. – Az unión belül ki kell egyenlíteni a hátrányos helyzetű térségek lemaradását.

Járóka Lívia
Járóka Lívia

Áder János, a legnagyobb ellenzéki párt listájának 4. helyéről az EP-be bejutott politikus azt mondta: sejthető volt a 12, 14 mandátum, amelyet a Fidesz megszerzett – olvasható a hirado.hu-n. A Jobbik 3 mandátuma azonban szerinte mindenkit meglepett. Áder azt mondta, az eredmény a néppárt komoly sikerét hozta hazánkban és Európában. Komoly felelősségnek nevezte ennek közvetítését az elkövetkező öt évben.

Áder János
Áder János
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papírforma a megyében is -

Győr-Moson-Sopron - Megyénkben a Fidesz 64,48 százalékot kapott. MSZP: 14 százalék, Jobbik: 11,74… Tovább olvasom